Egy az Erasmus Kollégium Egyesület és a Romaversitas Alapítvány által felsőoktatásban tanuló roma fiatalok körében készített mélyinterjús kutatás (Havas 2007) eredményei szintén tárgyalásra érdemesek témánk kapcsán. Az 58 interjúalany között önálló utakat bejárt és támogatott cigány fiatalok megnyilatkozásait egyaránt megtalálhatjuk, ez utóbbi kategóriába tartozók közül 17-en jártak a Gandhi Gimnáziumba. A volt gandhisok és a roma önazonosság tárgykörében a rögzített interjúk (Havas 2007:131-133) arról tanúskodnak, hogy a cigány identitás formálódása már akkor megkezdődött a fiatalokban, mikor gyermekként az iskola munkatársai megkeresték őket a gimnáziumi tanulási lehetőség bemutatásával. A kérdezettek beszámolnak arról, hogy első identitás-ütközeteiket ebben az időszakban élték meg:

„Mert így ott álltam, tök sokan voltunk ott 5-tõl fölfelé, ugye aktuálisan akik bekerülhettek volna a Gandhihoz, vagy a Gandhiba. (...) Hát nekem ez előtt sosem kellett szembesülnöm ezzel óvodában, iskolában, hogy én cigány vagyok, és mellettünk, P-én van egy 600 fős cigány telep, ahol a cigány az nem olyan értelemben cigány, mint L-en, sokkal pejoratívabb, mint egyébként. És akkor, voltak a cigányok, meg én. Ugye az érdemes, meg érdemtelen, amiket így szoktak nyomni. (nevet) Hogy azt éreztem, hogy akkor most nem tudok ebből a helyzetből kitörni. Nem tudok ebben a helyzetben semmit reagálni, meg így ez van, igen és kész." (1)

„szerintem bírt engem előtte az osztályfőnököm, amint kiderült, hogy elmegyek én egy cigány iskolába, így az ellenségemmé vált, rossz jegyeket adott, nem szólt hozzám, ilyen dolgokat csináltak. A matek tanárunk az, így lehordott minket a sárga földig, szerintem õ rasszista is volt, csak õ előtte nem mutatta ki, õ volt a fociedzőnk is, és nem nagyon szívlelte, ha cigányok játszottak a foci csapatban. Õ órán azt mondta, hogy olyan hülyék vagyunk, hogy meglátszik, hogy cigány iskolában van a helyünk, úgyhogy menjünk a francba, meg hogy ha még egy szót szólunk, akkor beír nekünk egy egyest, holott előtte semmi baj nem volt velünk. Onnantól kezdve, hogy megtudták, hogy elmegyünk, akkor ott szúrtak meg minket, ahol tudtak, megváltoztak, előtte, meg tanulmányi versenyekre jártunk, meg mindenhová." (2)

„És akkor megtetszett nekem, és oda akartam járni, és akkor itt volt az első nagy meccs. Mert nem akartak elengedni. Mert én hazajöttem a táborból, és elkezdtem cigány dalokat énekelni. (Nevet) „A gyerek agymosáson ment keresztül. Úristen, ez meghibbant." (...) És a szülők is inkább ellene dolgoztak ennek a történetnek, hogy ne énekeld má', fejezd má' be, nehogy azt hidd, hogy oda elengedlek. Nekem az egy pokoli nyár volt." (3)

„És akkor elkerültünk ebbe a táborba, és akkor ott döbbentem rá, tanultuk, a cigányság eredetét, és ott találkoztam az Orsós Annával, aki aztán tanított is, meg kutató, nyelvész, és õ vezetett rá engem, meg másokat, hogy mi honnan származunk, meg melyik népcsoport. És akkor lényegében így tudatosult bennem, hogy én igen, cigány vagyok, beás cigány vagyok, és van egy kultúra, ami felderítetlen számomra, mert én egészen addig magyar vagy a többségi társadalomnak megfelelően neveltek." (4)

Ezek az idézetek főként az érintett tanulók (1), a szülők (3) illetve az általános iskola (2) negatív reakcióiról számolnak be a hangsúlyossá vált cigány identitás megjelenésekor. Akad azonban olyan visszajelzés is (4), amely a cigánysággal történt tudatos gyermekkori azonosulást nem negatív felhanggal mutatja be. Ez az életszakasz tehát elég intenzívnek tekinthető az egyén etnikai önazonosság-eszmélésében.

Havas kutatásának egyik következtetése, hogy a Gandhi Gimnáziumban a roma kategória megtelik pozitív jelentésekkel, továbbá az intézmény egy olyan pozitív roma értelmiségi jövőképet vetít a diákok elé, amelyben az etnikai önazonosság központi jelentőséget kap - miközben maga az intézmény védett a cigányellenes megnyilvánulásoktól (5):

„Meg az oké, az egy jó feladat, hogy hogyan tudjuk csökkentetni az előítélteket, hogyan tudunk ahhoz hozzájárulni, hogy a nem cigányok jobb szemmel nézzenek ránk, bizonyítsunk, tanuljunk, és ha kiérlelődött az értelmiségi réteg, akkor ezen változtassunk. Viszont kevés segítséget kapunk abban, hogy miként küzdjük le ezeket a támadásokat. Meg sem említik, és ez nagyon rossz." (5)

Ugyanakkor a kutatás kiemeli az Orsós (2008) által leírt senki földjén lebegő identitás megjelenését is: a családi diszfunkciók tekintetében a támogatott roma egyetemisták - köztük a volt gandhisok - családi miliője, integritása lényegesen nagyobb mértékben sérül, a kapcsolatok nagymértékben megromlanak. A roma fiatalok bekerülése a felsőoktatásba nem csupán átmenetileg, hanem tartósan megbomlasztja a családi kötelékeket (Havas 2004:57-60). A fiatalok eredeti és célcsoportja között hatalmas szakadék tátong, ám a főbb különbségek oka az interjúrészletek (6), (7) tanúsága szerint nem az etnikai identitás eltérése, hanem a szociális különbségek.

„Nyilván más életet élek, mint ő. Mások a mindennapjaim, és ezt nehéz megértenie. És azt mondom, hogy nem is láthat bele, hogy én most itt ülök, és 300 Ft-os capuccinot ittam meg az előbb. Tehát ő ezt soha nem fogja tudni megtenni. Tehát be fogok menni a Media Marktba, és meg fogok rendelni egy hetvenötezer forintos automata mosógépet. Jó, egy évig spóroltam rá, meg dolgozom érte, tehát szó se róla, de hogy ő neki lehetősége sincs. Tehát tényleg annyi lehetősége sem lenne, hogy ide üljön. Tehát, hogy... Meg a mindennapjaink is másról szólnak. Mások a kapcsolati rendszereim, máshogy látjuk a kapcsolatokat. (...) Hát azáltal már, hogy én elkerültem a Gandhiba, azt gondolom, hogy eltávolodtam a családomtól. Nyilván eltávolodtam tőlük. De most a feladat, hogy most megértettük, hogy miért, kábé látjuk a másik érzelmi világát, az életét, a mindennapjait, a gondolkodását, mert azt gondolom, hogy ez teljesen más. Most feladat, hogy ezt fent tudjuk tartani. Nehéz. Baromi nehéz, nagyon nagyon nehéz, de igaz. Tehát azt gondolom, hogy valóban eltávolodtam tőlük, azáltal, hogy más életet élek." (6)

„Hát ők azt hitték, hogy ribanc vagyok az utcán, 12 éves koromban, amikor eljöttem Pécsre. Anyám bátyja, tehát a nagybátyám kikiabált, hogy pécsi, meg németországi, meg parlamentes kurva, tehát én már minden voltam. Majd fogalmazd meg magadnak szépen. Nem tudják, hogy mit csinálok. Rossz érzés volt, nagyon rossz érzés volt, de én elfogadom. Tehát nem tudják, hogy van ilyen. Nem tudják, mi az hogy gimnázium, vagy ha azt mondom, hogy egyetem. Tehát fogalmuk sincs róla. (...) Érted, csak nem voltam otthon, nem tudták mit csinálok, mert nem ismerték ezeket az intézményeket és lehetőségeket, innentől kezdve én voltam a ribanc." (7)

Az interjúrészletek között találunk a korlátozott és kidolgozott nyelvi kódok használatából eredő konfliktushelyzetek megjelenésére is (8). Bár a beszámoló megfogalmazója nincs tisztában e fogalmi kategóriákkal, feltehetően a Gandhi Gimnáziumban és felsőfokú tanulmányai során átment a bersteini kódváltáson:

„A családon belül nem, mert úgy nőttem fel, hogy mindig iskolába jártam, nem érzem azt, hogy másképp viselkednek velem, de így falun belül így teljesen mások lettek az ottani haverjaim, most így hülyén hangzik, de nem tudok így elbeszélgetni velük már. Akkor hülyeségeket tudnak mondani, hogy nem lehet velük beszélgetni. Megmaradtak ők azon a falusi beszéden, mit tudjam én, már nincs nagyon mit beszélgetünk." (8)

A volt gandhis fiatalok tehát mint fizikailag, mint érzelmileg kiszakadnak korábbi környezetükből. E változás egyrészt megváltozott világképüknek tudható be, másrészt tudatos döntés eredménye is - például amikor a fiatalok érettségi vizsgát követően a munkahelyük vagy felsőfokú tanulmányaik helyszínének megválasztásáról döntenek (Havas 2007:63).

Orsós (2008) és Havas (2007) releváns vizsgálatai közt a fő különbséget abban láthatjuk, hogy míg a volt gandhis diáklány a fiatal értelmiségi cigány identitást csapdaszerű válsághelyzetként értelmezi, addig az országos merítésű kutatás gandhisokra vonatkozó adatai az érintettek tudatosan vállalt szerepvállalását, felelősséggel megélt identitásváltozását hangsúlyozzák