Az etnikai identitás a szociálpszichológiában elsősorban a csoportközi viszonyok problémáinak összetevőjeként merül fel (Erős 1993:150). Az egyén etnikai identitásának alakulása mindig egy olyan folyamat-eredmény, mely során egy kisebbségi csoporthoz tartozó személy tudatosítja magában az adott etnikai csoporthoz tartozását. E folyamat tudatosodásának három egymásra épülő szakasza a reflektálatlan (unexamined), feltárás (exploration), és a beteljesült (achieved) fázis (Phinney 1992), mely szakaszok nem köthetőek szigorúan egy-egy adott életkori periódushoz. A Gandhi Gimnázium nemzetiségi voltának vizsgálata szempontjából fontos megjegyezni, hogy a második szakaszban az iskolarendszer és a média szerepe különös hangsúlyt kap, s meghatározó, hogy e csatornák milyen releváns tartalmakat közvetítenek az érintettek felé.

Amennyiben a saját közösséghez kapcsolódó élmények pozitív asszociációk lehetőségét hordozzák, az egyénben a pozitív énkép erősödik (Tajfel 1981) - ezzel szemben negatív konotációk esetén a negatív önkép rajzolódik ki (Voci 2006). Az én elhárító, védekező mechanizmusaiból következően ez a negatív kép olyan erőssé válhat, hogy végül csoportmegtagadáshoz vezethet, főként, ha a folyamat rasszizmus fenyegetettséggel társul.

Egy-egy azonos etnikai kisebbséghez tartozó személy azonban többféle viselkedésmintát is követhet. Lehet visszahúzódó, rezignáltan belenyugvó vagy passzív, aktív, de akár agresszív, verbális illetve fizikai konfrontációra hajló. Lényeges kérdés, hogy e megvalósuló viselkedésmintákra a többségi társadalom - s benne az iskolarendszer - hogyan reagál, miként fogadja azokat.

E témához kapcsolódóan a múlt század jeles afro-amerikai antropológusa (Ogbu 1978) amerikai bevándorlók körében végzett, az oktatási rendszerben megjelenő relevanciákat feltáró vizsgálatában arra a következtetésre jutott, hogy egy-egy azonos rasszhoz tartozó egyén más-más viselkedési mintát alkalmaz az iskolarendszerbe kerüléskor. Az akaratlagos (voluntary) kisebbségek adaptálják a többségi társadalom iskolarendszeren keresztül közvetített értékeit, míg az akarattal/szándékkal nem rendelkező (involuntary) másképp kaszt-jellegű (cast-like) kisebbségek azzal szembehelyezkednek, s ez identitásukban is megjelenik (oppositional identity).

Az alacsony társadalmi státuszhoz kapcsolódó identitás kapcsolatrendszerét világosan mutatja az 5. ábra által szemléltetett modell. Eszerint az alacsony iskolai teljesítmény nem az adott kisebbség gyengébb képességeivel magyarázható, sokkal inkább szociológiai összetevők következményeként értelmezhető. Egy-egy alárendelt társadalmi státuszú csoport szegényes gazdasági és társadalmi körülményeiből, öndebilizáló viselkedéséből (v. ö. a sztereotípia-szorongás kapcsán elmondottakkal), valamint intézményi diszkriminációjából egyaránt következik gyengébb iskolai teljesítménye. Az identitás vonatkozásában fontos tényező, hogy - véleményem szerint - az öndebilizáló viselkedés öndebilizáló identitás meglétét feltételezi.⁸

Az etnikai identitás csupán egyike azoknak a logikai osztályoknak, melyek az egyént jellemzik. Amennyiben az egyik meghatározottság a többi logikai osztály (nem, életkor, családi állapot, lakóhely, foglalkozás, etc.) rovására érvényesül, tárgymegszállás jön létre (Erős 1993:149). Az egyén egyszeri és megismételhetetlen volta eltűnik, hiszen személyiség-azonosságát csupán egy logikai osztályba tartozás határozza meg. Ez a kategória lehet az etnikai osztály is, esetünkben: cigány.

Lewin (1972) megközelítésében a személyiség kialakulása és fejlődése nem pusztán belső, pszichikus tényezők eredménye, hanem az individuum és a környezet aktív kölcsönhatásának következménye. A személyiség nem állandó és változatlan egység, hanem a környezet felé irányuló motívumainak és saját igényeinek dinamikus kölcsönhatásaként érvényesülő, a külső és belső feltételek módosulásával változó tényező. Szerinte a társadalmi mobilitás folyamata úgy írható le, hogy az egyén régi csoportjából kilép, majd az új csoport (a mobilitási célcsoport) tagjává válik. Lewin elméletének értelmében kizárt, hogy megmaradjon a periférikus csoport-azonosság, mivel e folyamat során az eredeti csoport leértékelődik.

Jenkins (2004) a szociális identitás létrejöttét a kategorizált és a kategorizáló közös cselekvésének eredményeképpen ábrázolja. A külső kategorizálást és az egyéni azonosulást dialektikus viszonyként értelmezi, mely során a kategorizált fél is aktívan vesz részt folyamatban. Eriksen (2008:37) szintén hangsúlyozza, hogy az etnicitás társadalmi érintkezés által teremtődik meg, mivel egyik legfontosabb jellemzője a szisztematikus különbségtétel a mi és az ők kategóriái közt.

Erikson (1991) a lelki és társadalmi identitás formálódását kezeli együtt, az egyén pszichoszociális énfejlődését hét szakaszra osztja. E szakaszok mindegyikében az egyén egy-egy konfliktushelyzettel szembesül. Amennyiben valamelyik szinten a felmerülő krízis megoldatlan marad, a fejlődés megakad, diszfunkciók lépnek fel.