A fenti példánkban a formula az orális (szóbeli) költészetben nyert megalapozást. A megfigyelésünket azonban általánosíthatjuk a következőképpen. Minden egyedi megvalósulás vagy előadás (performancia) egy absztrakt séma viszonylatában (esztétikai) feszültséget hoz létre, amennyiben a megnyilatkozás visszatérő (ismétlődő) elemei - mikro- vagy makroszinten - nem esnek egybe a séma projekciós szabályai által meghatározott ismétlésekkel. Sőt, ha az ismétlés fogalmát, mely eredetileg időbeliséget jelöl, térbeli formákra is kiterjesztjük, az esztétikai feszültséget nemcsak periodikus rendszerekre, hanem 'stabil' formákra is vonatkoztatni tudjuk. Nem kell mást tennünk, mint az ismétlődést térbeli mikro- és makroszintű elemekre értelmezni. Ezt a feladatot részletesebben a későbbiekben végezzük el. Itt csak a főbb típusokat említjük meg. A legkézenfekvőbb, ha a képzőművészetben használt kompozícióból indulunk ki. A grafikai kompozicionális elemek a vonal (átlós, középpontos, aranymetszésen alapuló kompozíció), a síkgeometriai formák (kör, háromszög). A folt-típusba tartozó elemek a színek, s azok lehetséges kontrasztjai, eloszlásai, az árnyékolás (sfumato, chiaro-scuro technika), valamint a tömegek (testsúlyok) konfliktusa.¹⁸ E síkgeometriai elemeket ugyanakkor vonatkoztathatjuk az építészeti terekre is, ha nem az épületek leírásából indulunk ki, hanem abból az optikai képből, látványból, ami a nézőben keletkezik. A háromdimenziós térszerkezetnek síkgeometriai vetülete természetesen a reneszánsz perspektivikus ábrázolásában csúcsosodik majd ki, amit külön tárgyalunk. Az épületek, városrészek vagy természeti helyek térbeli ritmusa ugyanúgy kelt (esztétikai) feszültséget, mint a fenti mandinka példában a mester előadása, ha a látványt az absztrakt térbeli kompozíciós struktúra kivetüléseként szemléljük. A különbség annyi, hogy a metrikai séma helyett az absztrakt kompozicionális szerkezet a viszonyítási pont. Ily módon a látvány szerkezetét az akusztikai szerkezetből adódó feszültség mintájára az az eltérés határozza meg, mely a nézőben meglévő mentális térszerkezethez (reprezentáció) képest adódik. Más szóval a valóságos és képzeletbeli térérzet különbsége.

18 Kiváló felosztását adja a képi ellentétek típusainak Eisenstein, aki a vizuális és akusztikus ellenpont szintén zenei fogalmát használja montázselméletében, de egyelőre megelégszünk a fenti sematikusabb felosztással. (vö. Eisenstein 1998a)