A már említett másik igen fontos tényező, mely szerepet játszott az angolkert kialakulásában a kínai kert volt. A XVIII. században egyre-másra jelentek meg Angliában a kertművészettel foglalkozó könyvek, melyek előszeretettel állították szembe Versaille-t a kínai császári kerttel. Az összehasonlítás alapja a „szép elrendezés" hiánya volt a kínai kertben. William Temple már 1685-ben megállapítja, hogy a kínaiak a kertben az aszimmetriát és a „szép rendetlenséget" kedvelik. A rendetlenség elvét Sharawagdinak hívják, és valójában a kantiánus képzelőerő szabad szárnyalásának megelőlegezése. „De a képzelet valódi erejét az olyan formák kitalálása jelzi, amelyekben a szépség hatalmas, és anélkül ötlik szembe, hogy bármiféle rendet vagy a részek szabatos elrendezését egyszerűen vagy könnyedén észrevehetnénk."¹²⁴ Az, hogy a kínai kert a kacskaringós, labirintusos formákat részesíti előnyben, s hogy „a szépségben nincs semmi szabályos", a képzelőerő (inventio) szerepének felértékelődését jelzi. A „szép rendezetlenség" mellett a kínai kert másik meghatározó eleme a dramatizáció. A kínai kertben a tájrészletek szimbolikusak, elvarázsolt, rémületkeltő és vidám jelenetek váltakoznak. A kert különálló részei az évszakok egy-egy jelenetét viszik színre, melyek között a hidak képeznek átmenetet. Habár a dramatizáció az eredeti formájában nem emelődik be az angolkertbe, William Chambers a kert egészén belül megkülönböztet elvarázsolt helyszíneket:

151. kép

(„örökmozgó" nyárfák, csillogó fények, ellentétes érzetek/érzelmek), elrettentő helyeket vízesések, sziklák, romok:

152. kép.

és vidám jeleneteket („nevető" patakok, áttetsző növényzet).¹²⁵

153. kép

Az angolkertben a Természet egy fantázia- és álomvilág, melynek mesterséges jellege (artefice) nem a növényzet geometrizálásában, hanem szabad burjánzásában nyilvánul meg. A természeti formák azonban nem „önnön erejüknél" fogva azok, amik, hanem azért, mert a fantázia terepét jelentik. A XVIII. század végére egyértelművé válik, hogy Természet és Művészet viszonya megváltozik. A természet utánozza a művészetet, s nem fordítva.

124 „But their greatest reach of imagination is employed in contriving figures, where the beauty shall be great, and strike the eye, but without any order or disposition of Parts, that shall be commonly or easily observed." William Temple: Upon the Gardens of Epicurus or of Gardening, 1685. (saját fordításomban)

125 vö. Parret (1988): 192. Idézi: William Chambers: A Dissertation on Oriental Gardening, 1772, és Watelet: Essai sur les jardin. 1774.