3. A tesztszerkesztés

3.1. Az értékelési rendszer kialakítása

Ahhoz, hogy egy teszt betölthesse funkcióit, segítségével a tanulók tudását objektíven és megbízhatóan felmérhessük, szükség van megfelelő értékelő rendszer kialakítására is.

3.2. A javítókulcs és az értékelés technikája

A tesztelés alapvető feltétele, hogy a teszt megoldója pontosan tudja, hogy mit kell tennie, milyen módon kell a feladatot megoldania, a kérdést megválaszolnia. Minden tesztnek, kérdésnek, feladatnak pontosan tartalmaznia kell, hogy mi az, amit a megoldótól elvárunk. Ügyelni kell a kérdések megfogalmazására, helyességére.

Ha válaszalternatívákat adunk, pontosan közölni kell, hogy mi a teendő, pl. egy vagy több jó válasz van, a jót kell bekarikázni, vagy a rosszat áthúzni.

Elő kell írni a tesztet javító pedagógusok feladatát → javítókulcsot kell készíteni, amelyek leírják a javítás módját, és megadják a jó megoldásokat. A feladat típusától függően közlik a jó megoldás kódját, vagy megadják azokat a szavakat, tényeket, amelyeknek a válaszban elő kell fordulniuk ahhoz, hogy azokat jónak fogadhassuk el.

A teszteket el kell látni az értékeléshez szükséges tartozékokkal. Célszerű a feladatok mellett feltűntetni a megoldásukkal elérhető pontszámot. Ez már a teszt megoldása során orientálhatja a tanulókat, a kijavított tesztet visszakapva pedig tájékoztat a megszerzett és elvesztett pontokról. A javítást is egyszerűvé teszi.

3.3. Pontozás, súlyozás

A tanulók teljesítményét, a feladatok megoldása során végzett munkáját a lehető legkisebb, még önállóan értékelhető egységekre kell bontani. A javítás technikájának egyértelművé tétele mellett visszacsatoló funkciója is van: visszakapva a tesztet a tanuló pontosan tudja, mi az, amit jól oldott meg, és mi az, amit nem.

A legkisebb önállóan értékelhető feladatelemek már csak jók vagy rosszak lehetnek.

Azt az eljárást, amelynek során a feladatelemekhez különböző pontszámokat rendelünk, súlyozásnak nevezzük, a feladatelemekhez tartozó pontszám a feladatelem súlya.

Ha a tudásnak vannak fontosabb és kevésbé fontos elemei, akkor egy fontosabb elemnek a tudásával vagy nem tudásával több pontot lehessen szerezni, illetve veszíteni, mint egy jelentéktelenebb elemmel. A nehezebb feladat megoldásával több pontot szerezzen a gyermek, mint egy könnyebbel.

A tudáselemek relatív fontosságának meghatározására a szakértők közmegegyezése szolgál:

vagy: valamely módon meg kell szavaztatni a szakembereket, hogy melyik tudáselemet mennyire tartják fontosnak,

vagy: empirikusan is elvégezhetjük: kellő számú tanulóval megoldatjuk a tesztet, majd a feladatot annál nehezebbnek tekintjük, minél kevesebben tudták megoldani.

3.4. Az ekvivalens tesztváltozatok készítése

Ugyanannak az átfogó tudásterületnek a felmérésére azonos módon használható, egymással egyenértékű tesztek legyenek. Pl.: célszerű, ha az egymás mellett ülő tanulók nem pontosan ugyanazokat a feladatokat oldják meg, vagy egy adott tanulócsoportnak a tudását egy adott témakörben többször is megvizsgáljuk. Ezekben az esetekben használjuk az ekvivalens tesztváltozatokat.

Két tesztet akkor tekinthetünk ekvivalensnek, ha a mérést a tesztekkel elvégezve a két teszt eredményei minden tanuló esetében megegyeznek. Ezt persze a gyakorlatban nem lehet elérni, csak többé-kevésbé megközelíteni. Ahhoz, hogy a különböző tesztváltozatok ekvivalensek legyenek, az kell, hogy mindegyik teszt megközelítően ugyanazt a tágabb tudásterületet vizsgálja, a tesztekben hasonló arányban legyenek könnyű és nehéz feladatok.

3.5. A tesztek kipróbálása és standardizálása

A teszt elkészítésekor szükség van arra, hogy a gyakorlatban kipróbáljuk, és a tapasztalatok alapján korrigáljuk az esetleges hibákat.

A teszt kipróbálásán túl szükséges a végleges, tartós használatra szánt tesztek „bemérésére", különböző paramétereinek megállapítására. Ennek egy sajátos formája a tesztek standardizálása, melynek során azt vizsgáljuk meg, hogy a tesztelni szándékozott személyek teljes köre (a teljes populáció) milyen teljesítményeket ért el a teszten.

A standardizáláshoz országos reprezentatív mintát kell választani. (Változatonként elegendő: 300 körüli tanuló.) A megfelelő módon kiválasztott tanulók megoldják a teszteket, majd eredményeik alapján kiszámítjuk a tesztek összpontszámának országos átlagát. Hasonlóképpen minden egyes itemre kiszámítjuk, hogy a tanulók hány százaléka oldotta meg helyesen.

A standardizálás lehetőséget adhat a tanulók osztályozásának országos egységesítésére.