Berlyne, Boselie, Zeki, Bordwell és Grodal leírásai világosan jelzik, hogy az esztétikai tapasztalatnak van egy olyan rétege, mely az érzékszervi működésben és a feldolgozás kezdeti fázisaiban ragadható meg. Ezt neveztük már korábban is szervi vagy organikus specificitásnak. Ahogy éppen a platóni esszencializmus mellett elkötelezett Zeki fogalmaz, az apró tónuskülönbségek és érzéki finomságok észlelése valószínűleg nem jut el a magasabb szintekre, hiszen nem játszik szerepet a fogalmi gondolkodásban.⁴⁶ Tegyük hozzá, hogy ez a megállapítás a nyelvi és kulturális "korlátokat" neurobiológiai tényként kezeli, habár kifejezetten értékeli a modern művészet „tonális" törekvéseit, egyáltalában nem számol az „érzéki kihívásával", vagyis a kulturális és/vagy fogalmi határok lebonthatóságával. Vagyis nem számol a környezeti specificitás jelentőségével, amikor az egyedeknek például egymást kell felismerniük (párválasztáskor és a családi élet során), vagy egyes tárgyakat különítenek el az összes többitől, ahová a jelen munka az esztétikai tapasztalatot is sorolja. Ezekben az esetekben a környezet dolgait nem valamilyen leírás alapján közelítjük meg (ez-és-ez ilyen-és-ilyen), hanem egyediségének kauzális tulajdonsága alapján (mint az általa kibocsátott feromonok, szagmolekulák, vagy egyedi hangsor,⁴⁷ vagy a visszavert frekvencia, vagy a testének textúrája).

Ezen a ponton tehát a két képesség, a (nyelvileg is rögzíthető) kategorizáció és a specificitás elválik egymástól, annak ellenére, hogy mindkettőt ugyanazon érzékszerv támogatja.⁴⁸ A kognitív tudományban a kettő különbségét úgy is ki lehet fejezni, hogy a kategorizáció általában durvábban szemcsézett az érzékiséghez képest, s ez nemcsak a látásra, hanem az összes érzékszerve vonatkoztatható. A magyar bor- vagy a skót whisky-szakértők több ezer aromát meg tudnak különböztetni anélkül, hogy ezekre egzakt fogalmaik lennének. A karmester egyetlen hamis hangot képes meghallani a szimfonikus hangzásban, s az anya újszülött csecsemőjét pusztán a szaga alapján kiválasztja a többi közül.⁴⁹ A középkori kelmeárusok valószínűleg tapintás útján tudták melyik selyem honnan származik. Az, hogy érzékszervileg az élőlények képesek nagyon specifikus módon érzékelni annyit jelent, hogy egyedi és egyszeri dolgokat fizikai, s nem fogalmi tulajdonságaik alapján tudnak azonosítani. Az érzékelés efféle finoman szemcsézettsége szembeállítható a látás úgynevezett állandóságaival, nevezetesen a tárgy- szín-, nagyság-, nézőpont/nézet- és szituáció-konstanciával, amikor a cél nem a jelenség egyediségének a beazonosítása, hanem a megfelelő típusba sorolása. Természetesen nem arról van szó, hogy a kategoriális felismerést kizárnánk az esztétikai tapasztalat köréből. Éppen ellenkezőleg. Mielőtt a saját négyelemű modellünket felállítanánk, röviden ismertetnénk a neuroesztétika egyik legérdekesebb megközelítését, melyet Vilayanur Ramachandran dolgozott ki.

46 Az egyik legtöbbet idézett példa a fogalmi és érzéki megismerés különbségére a színek nyelvi kifejezhetősége. Az emberi látást az evolúció egyik legnagyobb vívmányának tekintik. 1400 különböző fényfrekvenciát képes a szem megkülönböztetni, ám ehhez képest alig 80 színárnyalatra van egy nyelvben kifejezés (Cf. Raffman 1995) Úgy tűnik "[s]okkal több fenomenális élmény létezik, mint amennyire fogalmunk lehet". (Block 2002: 135)

47 Itt gondolhatunk például a bálnák és delfininek kommunikációjára, amikor az egyes egyedek a „közléseiket" rájuk jellemző hangsorral, az ún. „aláírással" zárják le.

48 E gondolat részletes kifejtését lásd: Tarnay-Pólya [2004].

49 vö. Kaitz et alii [1987].