Kant ezen a ponton nagyon közel jár a végtelen ideájának karteziánus elgondolásához. Persze nem a Cogito alapjaként tekinti, hanem ellenkezőleg, a képzelőerő csordul túl önmagán akkor, amikor lemond az egységes szemléletről vagy egybefogásról (comprehensio aesthetica), amikor a végtelent mint egészet elgondolja. Éppen ezért nem lehet fenségesnek hívni a képzelőerő eme „hangoltságának" a lehetséges okait, „a sötéten tomboló tengert, vagy a jégpiramisokkal tűzdelt, vad rendezetlenségben egymásra tornyosuló alaktalan hegytömegeket",¹³⁶ mert ezek mind az érzéki végtelennek a példái, s nem az érzéken-túli szemlélet végtelenje. Ugyanakkor a fenséges érzület kiváltói szinte kizárólag a Természet tárgyai lehetnek, mégpedig azért, mert az emberi alkotás esetében mindig van egy célszerűség, mely meghatározza a formát, így a nagyságot is. E célszerűség szintén az egységes szemléletbe foglalásra utal. A comprehensiohoz, az egységes szemlélethez való ragaszkodással Kant a reneszánsz kort követi, mely a nézőpont kitüntetettségét vallotta. Talán nem járunk messze az igazságtól, amikor a perspektivikus ábrázolás és a kanti szemlélet között analógiát érzékelünk. Láttuk, hogy a kitüntetett nézőpont fogalma nagyon gyorsan felbomlott, s átadta a helyet a többnézőpontúságnak, a torz, anamorfikus nézőpontnak és nézőpontok viszonylagosságának. Ennek egyik legszebb példája volt Ruysdael A wijki malom című képe, amely a malmot egyszerre két nézőponti beállításból mutatja. Egyrészt közelről, alulról, mintegy anamorfikusan, másrészt egy messziről - nagytotálban - ábrázolt táj részeként.

158. kép: Jacob van Ruysdael: A wijki malom (Mill At Wijk Near Duursteede), 1670, olaj és vászon, Riksmuseum, Amsterdam

A perspektivikus nézőpontnak, s így a nagyság ábrázolásának viszonylagosságát Blaise Pascal is leírta a Gondolatokban. Pascal sajátos módon megelőlegezi a mozgóképi kamera megjelenését, amikor a túl nagyot és a túl kicsit nem önmagukban, a létükben értelmezi, hanem arra a nézőpontra vonatkoztatja, ahonnan az adott tárgyat látjuk. Tulajdonképpen a közelkép és a nagytotál fogalmait írja le, amikor rámutat, hogy „[a] város, a falu távolról város és falu. De ahogy közeledünk hozzájuk, házakká, fákká, cserepekké, levelekké, füvekké, hangyákká, hangyalábakká lesznek, egészen a végtelenségig. És mindez a 'falu' elnevezés mögött búvik meg."¹³⁷ Vajon nem hasonló nézőponti dinamizmus működik a Vaux-le-Vicomte kertjében, amikor a közelképek (a szögletes medence mérete, a fülkék szobrai, a keresztkanális megléte, stb.) a távoli nézetek lelepleződései? E „filmes" szemlélet a kanti megközelítésben a képzelőerő szabad játékával azonosítható. Igaz, itt a képzelőerő nem az érzékin-túli végtelen eszméje felé halad, hanem az egyes szemléletek viszonylagosságát tudatosíthatja.

A látvány eme dinamikussága Kantnál a fenséges érzület másik forrása lehet. Kant itt különbséget tesz kétféle észlelési forma között. Az egyik, a mindennapi észlelés során például egy vihar tombolása félelmetes azért, mert kiszolgáltatottak vagyunk a hatalmának. Ám „ugyanazt" a vihart átélhetjük úgy is, hogy biztonságba vagyunk, vagyis létünkben nem fenyeget minket. Kant ez utóbbi állapottal kapcsolja össze a képzelőerő működését, amikor csak elképzeljük, hogy egy hatalmas tárggyal szembesülünk. Ekkor a Természet érzéki mérhetetlensége és végtelensége „felismerteti ugyan velünk, mint a természethez tartozónak tekintett lényekkel fizikai tehetetlenségünket, ám egyszersmind felfedi azon képességünket is, hogy magunkat a természettől függetlenül ítéljük meg..."¹³⁸ A képzelőerő ekkor az érzékileg túlságoshoz, ami félelmetesnek és taszítónak tűnik föl előtte, az „észnek az érzékin-túliról való eszméje"¹³⁹ felől közelít, s ezáltal erőszakot tesz rajta (az érzékin), ám éppen ezen erőszaktétel miatt válhat az érzékileg túlságos egyszersmind vonzóvá az elme számára. A képzelőerő „ereje" itt úgy mutatkozik meg, mint ami a hátrányból, a szemléleti egység kudarcából erényt kovácsol, amennyiben függetleníti az ítélőerőnket a Természettől. A fenséges érzület előfeltétele tehát a bennünk lévő észeszme, s az ez iránti tisztelet. E nélkül az eszme nélkül nem érezhetnénk fölényt az érzékileg túlságosan nagy és hatalmas természettel szemben.

136 I.m 26 § 176. o. Papp Zoltán fordítása

137 Gondolatok. 115. §. Pődör László fordítása.

138 Az ítélőerő kritikája. 28 §. 182. o. Papp Zoltán fordítása

139 I.m.. 27 §. 178. o. Papp Zoltán fordítása