4.2. Az idegennyelv-tanulás neurolingvisztikai alapjai
Olvasnivaló
4.2. Az idegennyelv-tanulás neurolingvisztikai alapjai
Eddig a nyelvelsajátítás fogalmával a kétnyelvűség kialakulása és az anyanyelv elsajátítása kapcsán találkoztunk. Azonban a nyelvtanulás és nyelvelsajátítás összevetését tartalmazó táblázatok tanulmányozása során feltűnik, hogy egy fontos gondolat, mégpedig az elsajátított tudás milyenségének összehasonlítása elmaradt. Tapasztalatból tudjuk, hogy az anyanyelv- elsajátítás magas szintű nyelvtudást eredményez, míg az idegen nyelvet tanulók több hibát ejtenek, beszédük a folyamatosságot is nélkülözi. Kevés gyermek válik az iskolai nyelvoktatás eredményeként kétnyelvűvé. Baker (2001) az olvasás és írás túlhangsúlyozását, valamint a kevéssé autentikus másodnyelvű kommunikációt teszi felelőssé az optimális eredmény elmaradása miatt.
A következő elvi utak léteznek a második nyelv elsajátítására (Epstein et al, 1996):
1. A második nyelvnél az egyetemes nyelvtan nem hozzáférhető. A második és további nyelveket csak az általános gondolkodó rendszer kerülő útjai segítségével tudjuk elsajátítani.
2. A második nyelvnél az egyetemes nyelvtan részlegesen hozzáférhető. Valójában ez az interferencia-jelenségek általánosítása: újabb nyelvek tanulásakor az egyetemes nyelvtan csak az első nyelv elsajátításakor rögzített paramétereken keresztül hozzáférhető.
3. A második nyelvnél az egyetemes nyelvtan teljesen hozzáférhető, csak maga az út van teli az első nyelv keltette akadályokkal.
További feltételezés, hogy az idegen nyelvet elsajátítók inkább támaszkodnak a deklaratív memóriájukra, amelynek szerepe van a tanulásban, a szemantikai tudásban (tények ismeretében), az epizodikus tudásban (események ismeretében), az információ asszociatív és kontextuális összekapcsolásában, míg az életkor növekedésével egyre növekszik a tanuló függősége a procedurális memóriától, ami a készségek és szokások rendszere (Navracsics, 2007:49-50).
A kutatások szerint a munkamemória is szerepet játszik a nyelvelsajátításban és a második nyelv tanulásában (Racsmány, 2000). Van egy központi végrehajtó, amely irányítja a hozzá kapcsolódó alrendszereket, amelyeket fonológiai huroknak, illetve térvizuális vázlattömbnek nevezünk. Longitudinális vizsgálatok bizonyítják, hogy a korábbi életkorban megfigyelt fonológiai hurok jelentős szerepet játszik az új szavak tanulásában, és amelynek kapacitásbeli különbségei alapján megjósolható a későbbi szókincsnövekedés. A fonológiai hurok mérőeljárása az álszóismétlés teszt, amelyben egyre hosszabb értelmetlen szó azonnali visszamondása a feladat (Polonyi et al, 2009).
„Az idegen nyelv tanulása magában foglalja mind a megértést, mind az alkotó alkalmazást, ebből következően a nyelvtanulással kapcsolatos különböző folyamatok alapos ismeretére van szükség. A folyamatok közül kettőnek, a nyelvtannak és a szemantikának az agyban más-más neurológiai rendszer az alapja. A nyelvtan elsajátítása során a bal félteke frontális területe lép működésbe, míg a szemantikai feldolgozás (pl. szótanulás) során a hátsó laterális terület aktiválódik mind a két féltekén" (www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=oecd-Schuttler-Agy).
Míg a lexikális-szemantikus információ esetén nincs különbség az agyi tevékenységben az anyanyelvi és a második nyelvet beszélők között, addig a nyelvtani folyamatokban van (Hahne, 2001). Gaskell és Dumay (2003) szerint egy új szó beillesztése a mentális lexikonba kiterjedt folyamat során alakul ki, melyben a fonológiai információ elsajátítása nagyon gyors, de a teljes integráció a már létező tartalommal lassabban alakul ki.
Eddig a nyelvelsajátítás fogalmával a kétnyelvűség kialakulása és az anyanyelv elsajátítása kapcsán találkoztunk. Azonban a nyelvtanulás és nyelvelsajátítás összevetését tartalmazó táblázatok tanulmányozása során feltűnik, hogy egy fontos gondolat, mégpedig az elsajátított tudás milyenségének összehasonlítása elmaradt. Tapasztalatból tudjuk, hogy az anyanyelv- elsajátítás magas szintű nyelvtudást eredményez, míg az idegen nyelvet tanulók több hibát ejtenek, beszédük a folyamatosságot is nélkülözi. Kevés gyermek válik az iskolai nyelvoktatás eredményeként kétnyelvűvé. Baker (2001) az olvasás és írás túlhangsúlyozását, valamint a kevéssé autentikus másodnyelvű kommunikációt teszi felelőssé az optimális eredmény elmaradása miatt.
A következő elvi utak léteznek a második nyelv elsajátítására (Epstein et al, 1996):
1. A második nyelvnél az egyetemes nyelvtan nem hozzáférhető. A második és további nyelveket csak az általános gondolkodó rendszer kerülő útjai segítségével tudjuk elsajátítani.
2. A második nyelvnél az egyetemes nyelvtan részlegesen hozzáférhető. Valójában ez az interferencia-jelenségek általánosítása: újabb nyelvek tanulásakor az egyetemes nyelvtan csak az első nyelv elsajátításakor rögzített paramétereken keresztül hozzáférhető.
3. A második nyelvnél az egyetemes nyelvtan teljesen hozzáférhető, csak maga az út van teli az első nyelv keltette akadályokkal.
További feltételezés, hogy az idegen nyelvet elsajátítók inkább támaszkodnak a deklaratív memóriájukra, amelynek szerepe van a tanulásban, a szemantikai tudásban (tények ismeretében), az epizodikus tudásban (események ismeretében), az információ asszociatív és kontextuális összekapcsolásában, míg az életkor növekedésével egyre növekszik a tanuló függősége a procedurális memóriától, ami a készségek és szokások rendszere (Navracsics, 2007:49-50).
A kutatások szerint a munkamemória is szerepet játszik a nyelvelsajátításban és a második nyelv tanulásában (Racsmány, 2000). Van egy központi végrehajtó, amely irányítja a hozzá kapcsolódó alrendszereket, amelyeket fonológiai huroknak, illetve térvizuális vázlattömbnek nevezünk. Longitudinális vizsgálatok bizonyítják, hogy a korábbi életkorban megfigyelt fonológiai hurok jelentős szerepet játszik az új szavak tanulásában, és amelynek kapacitásbeli különbségei alapján megjósolható a későbbi szókincsnövekedés. A fonológiai hurok mérőeljárása az álszóismétlés teszt, amelyben egyre hosszabb értelmetlen szó azonnali visszamondása a feladat (Polonyi et al, 2009).
„Az idegen nyelv tanulása magában foglalja mind a megértést, mind az alkotó alkalmazást, ebből következően a nyelvtanulással kapcsolatos különböző folyamatok alapos ismeretére van szükség. A folyamatok közül kettőnek, a nyelvtannak és a szemantikának az agyban más-más neurológiai rendszer az alapja. A nyelvtan elsajátítása során a bal félteke frontális területe lép működésbe, míg a szemantikai feldolgozás (pl. szótanulás) során a hátsó laterális terület aktiválódik mind a két féltekén" (www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=oecd-Schuttler-Agy).
Míg a lexikális-szemantikus információ esetén nincs különbség az agyi tevékenységben az anyanyelvi és a második nyelvet beszélők között, addig a nyelvtani folyamatokban van (Hahne, 2001). Gaskell és Dumay (2003) szerint egy új szó beillesztése a mentális lexikonba kiterjedt folyamat során alakul ki, melyben a fonológiai információ elsajátítása nagyon gyors, de a teljes integráció a már létező tartalommal lassabban alakul ki.