Ha Mallarmé művét tanítanám, egészen biztos, hogy első alkalommal minden csoportot kockák várnák az asztalon (megeshet, hogy nem is egyféle)¹ - tehát még azelőtt, hogy egyáltalán megtudnák a szóban forgó költemény címét, és főként azt megelőzően, hogy először kézbe vennék és felnyitnák a kötetet. Mert mindenekelőtt azt kell tisztázni, és tudatosítani bennük, hogy ők mire gondolnak, ha kockáról, kockavetésről hallanak, mert ez később hozzásegítheti a diákokat ahhoz, hogy megértsék, miért éppen ez a motívum az, ami köré Mallarmé felépíti a verset, miért lehet ideális a véletlen témájának felvetéséhez.

Vizsgáljuk meg tehát, milyen asszociációk, képzetek kapcsolódnak a kockákhoz, a kocka eldobásához!² Valószínű, hogy ha egy osztálynak vagy csoportnak feltenném a kérdést, elsőként a következők kerülnének elő: „A kocka el van vetve" - és minden, ami ehhez köthető, Caesarostul, Rubicon folyóstul -, különféle társasjátékok, szerepjátékok és természetesen a szerencsejátékok. Ha pedig következő lépésként ezekből indulunk ki, hogyan fogalmazhatjuk meg a kockadobás jelentőségét?

A kockadobás átformálja a világot - a körülmények függvényében kis vagy nagy léptékben és ehhez mért következményekkel. Kiragad egy utat a lehetségesek hosszú sorából, és akár kedvez, akár árt ezzel annak, aki a dobást végrehajtotta, arra visz tovább. A döntést a véletlennek engedtük át - nem a szerencsének, az eredményt csak a véletlen változtatja jó- vagy balszerencsévé, a véletlen maga pedig semleges. Bevethetők ugyan különféle praktikák és trükkök a befolyásolására - a dobás íve, ereje például -, de a véletlen mindig felülkerekedik, elég egyetlen plusz fordulat, a felület lejtése vagy göröngye, és máris egy más kombináció van előttünk, mint amiben reménykedtünk. (Nem is beszélve az olyan eshetőségekről, mint a kocka eltűnése - repedésben, magas fűben stb. -, élre állása, esésének vagy gurulásának megszakíttatása önmagunk vagy egy másik személy által...) A kocka nem minket szolgál, hanem a véletlent, annak ad látható, fizikai megvalósulást, miközben csúfolódva az őt eldobó szemébe nevet.

„Kockadobás Soha nem törli el a Véletlent" - írja Mallarmé műve legelején. Nem, hiszen a kockadobás a véletlen maga. De a kockadobás egyben a gondolat megfelelője is lesz a mű végére: „Minden Gondolat Kockadobás" - összegzi a záró sor. Vagyis, ha a Kockadobás nem törli el a véletlent, a gondolatok sem képesek erre, elindíthatunk egy gondolatot, de nem tudhatjuk hová, miféle eredményre vezet, és milyen úton.

1 Hiszen létezik kocka, amelyen nem pöttyök, hanem számok láthatók, kocka, amelynek az oldalait színek jelölik, kockák különféle jelekkel, és kockák, amiket jobb híján nevezhetünk csak kockának, az egyszerűség kedvéért, holott nem is hatoldalúak. (Lásd: 1. ábra)

2 Alkalmazhatunk pókhálóábrát, amit következő lépésben, az újabb asszociációkkal, kapcsolódó fogalmakkal fürtábrává bővítünk.