A számítógépes játékok vizsgálatában a Huizinga-hivatkozások a stúdium kezdeteitől fogva jelen vannak. A varázskör-metafora alkalmazása a játék-fenomenológiai és az úgynevezett játék-szituációt¹ érintő vizsgálatokban a közelmúltban vált különösen elterjedté. Hogy a már említett példáknál maradjunk: Jesper Juul, amikor a FIFA 2002 (2001) című számítógépes futball játék adaptációt elemzi, akkor egyúttal megjegyzi azt is, hogy a futball játék tere „egy nagyobb világ részhalmaza", amelyen belül egy „varázskör jelöli ki a játék határait".² A számítógép médiumába átültetett futballnak ezek szerint két határa is lenne: egy a számítógép és a külső világ között, és egy másik a számítógépes környezeten belül, mivel a futballpálya is elhatárolódik a virtuális játéktér többi részétől, a stadiontól és az egyéb külsődleges tényezőktől.³ Mindazonáltal könnyen belátható, hogy a varázskör fogalmának effajta specifikációk nélküli átvitele a számítógépes futball játékra, ellentmondásba kerül a varázskör-koncepció alapelveivel. Ugyanis a résztvevőknek a szabályok betartására vonatkozó ünnepélyes, kultikus gyökerű egyezségét a számítógépes játékok esetében nem a játék huizingai értelemben felfogott térbeli és időbeli elhatárolása garantálja, hanem sokkal inkább az a tényező, hogy mind a játék „világát" mind pedig a játék környezetét egy számítógépes program, egy minden tekintetben meghatározó jelentőségű kódsor állítja elő. Ennek következményeként a játék terében csak azok a cselekvések kivitelezhetők, amelyeket a programkód tartalmaz. Ráadásul nem csak a játéktér, de az azt körülvevő virtuális környezet is egy és ugyanazon programkódon alapul.

A szemléletkülönbséget tovább növeli annak észrevételezése, hogy a szabályok egészen más szerepet játszanak a számítógépes, mint a tradicionális játékokban. Habár a számítógépes játékok, a szoftver- és hardver-rendszerek komplexitását figyelembe véve jóval több szabályt tartalmazhatnak mint bármely tradicionális játék (gyakorlatilag végtelen számú szabályt képesek felügyelni, betartatni és kezelni), a játékélmény alakulását mégsem elsősorban a szabályok határozzák meg, mint ahogy azt a tradicionális játékok esetében látjuk. Primér érzékelésünk szerint a számítógépes játékokat sokkal kevésbé uralják a szabályok, mivel a legtöbb esetben a játékosoknak a játék elsajátításához nem a szabályok explicit megtanulására, hanem sokkal inkább a szabályok kitapasztalására van szüksége. Számos cselekvést és lehetőséget meg kell a játék terében próbálnunk ahhoz, hogy megtanuljuk, hogy az adott játék miként működik: mi az, amit a program lehetővé tesz, és mi az, amit nem. A szó hagyományos értelmében felfogott szabálytalanságok elkövetésére egy számítógépes játékprogramban nincs is mód, amennyiben mégis: az automatikus büntetést von maga után. Még csalni is csak a programkód módosításával lehet. Ráadásul a csalás mint funkció, az úgynevezett „cheat"-kód formájában a legtöbb mai játék programkódjába már előre beépítésre kerül. Sok esetben maga a játék gyártója forgalmazza az ilyen kódokat aktiváló kiegészítő program-modulokat, parancssorokat. Összegezve: a számítógépes játékok esetében a szabályok fenntartásához, érvényesítéséhez nincs szükség semmiféle huizingai varázslatra. Mindezt maga a programkód állítja elő.

1Vö. a kérdés alapító jelentőségű szövegével: Markku Eskelinen: The Gaming Situation. In: Game Studies. The International Journal of Computer Game Research. Vol. 1, issue 1 / July 2001. <http://gamestudies.org/0101/eskelinen/> - 2009. 09. 14.

2Juul, im., 164.

3Im., 165.