A harangok francia hangja

 

“Van egy kis költeménye [Edgar Allan Poe-nak], a címe Les Cloches [A harangok], igazi irodalmi ritkaság, fordítani, azt nem lehet.” - írja Baudelaire 1852-ben a Revue de Paris márciusi-áprilisi számában Edgar Allan Poe. Sa vie et ses ouvrages [Edgar Allan Poe. Élete és munkái] címen megjelent szövegében.[119]

 

Mallarmé megkísérli a lehetetlent, lefordítja a szöveget. Ám minden bizonnyal megelőzték, mégpedig Eugène Lefébure, Mallarmé barátja, akivel a Poe iránti rajongásban is osztoztak. Eugène Lefébure fia, Maurice Lefébure de Joigny jóvoltából a Pléiade 1945-ös kiadásának szerkesztői, Henri Mondor és G. Jean-Aubry rátaláltak arra a mintegy ötven oldalas füzetecskére, melynek második oldalán ez áll: Poésies mêlées/d’/Edgar Allan Poe (traduits pour la première fois par E. Lefébure) [Edgar Allan Poe/Vegyes költemények (fordította elsőként E. Lefébure)].[120] Tehát létezett egy első fordítás, ez lenne a Lefébure-é, és egy második fordítás ez lenne a Mallarméé. A szerkesztők szerint ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy Mallarmé fordításkötete jóval később, csak 1889-ben jelenik meg. A szövegben nincs utalás arra, hogy Mallarmé ismerte volna az első fordítást. A Lefébure-füzet nem datált, de a szerkesztők arra a következtetésre jutottak az „életkörülmények” és az „írás” elemzése alapján, hogy a fordítások 1864 előttről származnak. Ezt a feltételezést erősíti meg az is, hogy 1862-ből datálódnak a Poe-fordítással kapcsolatos első levelek Mallarmé és Lefébure között.[121]

Ugyanebben az időszakban Mallarmé több levélben is hangot ad Poe iránti elragadtatásának, Henri Cazalishoz 1864 júliusában írt levelében például ez áll: “Nem is tudod elképzelni, milyen mély benyomást tettek rám azok a versek, amelyeket adtál nekem. Egyedül te, Edgar Poe és Baudelaire vagytok képesek ilyen versekre, amelyek, mint bizonyos női tekintetek, egész gondolat- és érzelemvilágokat foglalnak magukba.”[122]


A kritikusok, a Pléiade szerkesztői a Mallarmé-fordításkötet megjelenésének körülményeivel, a fordítások és kiadások időpontjainak pontos meghatározásával [1875, 1888 (a holland és japán „luxus”- kiadás), 1889], A holló [Le corbeau] híres fordításával, a két M - Mallarmé és Manet - közös munkájával elfoglaltak, és kevés szó esik A harangok [Les cloches] fordításáról.[123] A szerkesztők a következő magyarázatot fűzik a költemény szövegváltozataihoz: „E költemény lényege (mint Poe esetében mindig) az ismétlődő rímek, a folytonos alliterációk ritmusában van, ez fordítatlan és fordíthatatlan marad.“[124] A szerkesztők figyelmét azonban elkerüli, hogy Mallarmé a rímeket valóban nem fordítja, de a ritmust igen. Az is, hogy a rímet (runic rhyme) egyenesen ritmusnak (rythme runique) fordítja. Mallarmé „prózában” fordít, amire az 1889-es kiadás a címlapon és a cím alatt külön fel is hívja a figyelmet, ám zárójelben, dőlt betűvel kiemeli, visszaadja az ismétléseket. Ritmizálja a szöveget. Ez a ritmus azonban csak egyike a szöveg ritmusainak. Egy rejtettebb, összetettebb ritmusra utal, mely anyagában, struktúrájában és „műveletében” is „érinti” a fordítást, és Mallarmé nyelvfelfogása, költészetfelfogása és írásmódja felől válik értelmezhetővé. E nyelvfelfogás három olyan mozzanatát emelem ki, mely a költői nyelv mallarméi forradalmához vezet, és visszhangot ver a hatvanas években induló francia költészetben (Sollers), irodalomelméletben (Barthes, Kristeva) és filozófiában (Lyotard, Foucault, Derrida): a szavak és a dolgok viszonyának megkérdőjelezését, a szó egységének megbontását, a könyv egységének dekomponálását.

„Végre elkezdtem Herodiásomat – írja Henry Cazalisnak címzett levelében 1864-ben. Rémülettel, hiszen olyan nyelvet fedezek fel, melynek szükségképpen egy egészen új költészettanból kell felbuzognia, melyet röviden így határoznék meg: Festeni, nem a dolgot, hanem az általa kiváltott hatást. A versnek itt tehát nem szavakból kell összeállnia, hanem intenciókból, és minden beszédnek el kell törlődnie az érzés előtt.”[125] A szavak és a dolgok viszonyának átértelmezése még egyértelműbb a „Sur l’évolution littéraire” című szövegben: „De az irodalomban van valami intellektuálisabb mint ez; a dolgok léteznek, nekünk nem kell őket megalkotnunk; csak a viszonyokat kell megragadnunk; és ennek a viszonynak a szálai azok, amelyek a verset és a koncertet alkotják.”[126]

 

„A szavak a szótárban, úgy nyugszanak, hasonló vagy különböző korokból, mint a rétegződések: már-már azt mondanám, telérek” – írja a „Les mots anglais” (1877) című szövegében.[127]

 

A szó, a beszéd „kettős állapotára” vonatkozó nézeteit több változatban is megfogalmazza, így A vers válságában (1886, 1892, 1897) és a Bevezetés a René Ghil Értekezés a szóról című tanulmányához (1886) című szövegében is:

„Manapság az a kétségbevonhatatlan törekvés érvényesül, hogy a szavak valamiféle kettős állapotát különböztessük meg, s ezeket eltérő sajátságokkal ruházzuk fel: az egyik nyers és közvetlen, a másik lényegszerű. … Mire jó a csoda, hogy egy természeti jelenséget a maga tünékeny rezdülésével átírjunk a szó szabályszerűsége szerint, ha nem arra, hogy eközben felragyogjon a tiszta fogalom, melyet már semmilyen közvetlen vagy konkrét vonatkozás nem zavar meg.”[128]

A Kockadobás „újdonsága”, amint erre a már idézett 1897-es kiadásához írott Előszóban utal „az olvasnivaló térbeli elrendezése”, az oldal mint „alapegység” látványának megbontása, a „szöveg mozgásának” „felgyorsulásának”, „lelassulásának” láttatása, a betűtípus váltakoztatásának és a hangzás erősségének, a hanglejtés emelkedésének és süllyedésének, a sorok elrendezésének összekapcsolása.[129] A papír közbelépése, a lap, az oldal felosztása, a térközök, a fehér, az írást mint cselekvést, mint műveletet írja bele a Kockadobás szemantikai, szintaktikai, pragmatikai, fonetikai, retorikai, grafikai dimenziójába, a közöttük lévő viszonyba, az őket hordozó kultúrába. Az így felfogott írás teszi a verset „konstellációvá”, „állapottá”, „partitúrává”, ez teszi lehetővé a transzpozíciót, a zenei értelemben vett átírást, és a fordítást is.


Anélkül, hogy a Kockadobás „újszerűségét” visszavezetném A harangok fordítására, vagy amellett érvelnék, hogy Mallarmé esetében nem elég költői forradalomról beszélni, amint ezt Julia Kristeva tette[130], nem elég egy második forradalmat feltételezni, amint ezt Barbara Johnson a „kritikai költemények” alapján állítja[131], hanem a fordítások alapján egy harmadik forradalommal is számolnunk kell, itt csak arra utalnék, hogy A harangok fordítása, talán még A holló fordításánál is egyértelműbbé teszi – mivel nemcsak az angol holló károgó r hangját, hanem a különböző alapanyagú, méretű harangok hangját, ezek alkalomhoz illő ritmusát is meg kell szólaltatnia –, hogy csak a fordíthatatlan fordítható.

A Glas (1974), címében, írásképében, írásmódjában, fordíthatatlanságában is megidézi Mallarmét, A harangok fordítóját és a Kockadobás íróját. „Mindig – már – több mint egy – lélekharang [glas] – van” (Glas, 170) – hangoztatja a Mallarmét néven nevező szólam nyitányaként, a szövegoszlop tetején.[132] Az Aumône (1887)[Alamizsna] korábbi változataiban – Haine de pauvre, (1862), A un mendiant (1864), A un pauvre (1866) – mintegy a Mallarmé- életmű „visszhang-kamrájában”[133] hallgatja Derrida a „glas” megszólalásait és elnémulásait. Az egybeesések és egybehangzások alapján, de anélkül, hogy „átengedné magát e naturalista és teleologikus olvasat” (Glas, 173) csábításának, Derrida a Mallarmé- szövegek alapján egyrészt a költői eszköztár „túlhasználatát” [suremploi] a „túl-motiváltság” [sur-motivation] mozzanatát emeli ki, amely nem merül ki a hangutánzásban és a hangulatfestésben, másrészt az „aktív fordítást”, mely nem azonos a szó szerinti fordítással. A motiváció kérdése visszautal a szöveg száznegyedik oldalára, ahol a Saussure által példaként hozott „glas” alapján Saussure „grammatológiai olvasatába” kezd[134], és a Bevezetés az általános nyelvészetbe „motiválatlanságával”, „önkényességével” szemben az Anagrammák „remotiváló olvasásmódját” hangsúlyozza. Az „aktív fordítás” már a Glas címválasztásával elkezdődik, de ebben a szövegrészben válik fordításelméleti kérdéssé: „Az a tény, hogy minden változat egy másik változaton is dolgozik – és ezt el kell tudnunk mondani az ‘elsőről’ is –, mindig egy redőt vagy szupplementáris használatot ad az egész jelenetnek, minden referenciális mozzanatára rányom egy laterális csavarást. A költemény mindig egy másik költemény aktív ‘fordítása’ is, mely visszhangot ver benne.” (Glas, 173)

 

A Derrida által leírt „aktív ‘fordítás’” összekapcsolja a fordítás kérdését az intertextualitás kérdésével. Bár alig használja ezt a kijelentést, a Platón mimézis-elméletét megkérdőjelező mallarméi „rájátszás” (allusion)[135], a szintén Mallarmét idéző „disszemináció effektusai” az intertextualitás legkülönbözőbb típusait működtetik. A fordítás, akár az intertextualitás, Derrida esetében a tematikus, a szemantikai rájátszáson túl, feltételezi a fonetikai, a morfológiai, a szintaktikai, a pragmatikai, a grafikai rájátszást is.

 

Mallarmé Poe-fordítása, mely „átírja, még inkább visszaveri a The Bells” hangjait, Derrida szerint arra mutat rá, hogy “a szemantikát megtöri másának ritmusa” (Glas, 178), hogy ez a „más, melyet megkísérelnek elszigetelni mint a jelölők láncát, mint az önkényes elemek identitását, folyamatosan egy olyan mimétika szerint válik használhatóvá, mely nem egy valós hangra, egy telített tartalomra utal, amint ezt az átirat láthatóvá teszi, hanem minden invariáns tartalom, minden végső elem nélküli relacionalista ritmikus struktúrára.” (Glas, 178)

A Poe-vers alapján úgy tűnhet, érvel Derrida, mintha azonosíthatók lennének „azok az egyszerű magok”, amelyek köré minden sűrűsödik, így a gl, cl, kl, tl, fl és e hangkombinációknak az angol és a francia szavakban megjelenő változatai. Ám ez nem jelenti azt, figyelmeztet, hogy létezne „egy abszolút mag és egy uralkodó központ”, hogy a ritmus csak a szavakhoz és a betű-kombinációkhoz kötődne. (Glas, 178)
« Előző | Következő »

A tananyag a követkkező licenc alá esik: Developing Nations 2.0

Mindent megtettünk, azért, hogy a jogvédelem alatt álló ábrák, képek, hivatkozások, források, mozgóképek és animációk közléséhez a jogtulajdonos engedélyét megszerezzük. A kiadó elnézést kér amiatt, ha mégis valami mulasztás történt, továbbá várunk minden ezzel kapcsolatos észrevételt.