“c’est au poète, suscité par un défi, de traduire!”

„Fordítsa hát kihívás sarkallta költő!”^[112]

Mallarmé

„Halld, mind, pendül, kondul, csendül ... (Mihály Babits)” - imígyen harangozza be Derrida a magyar szavakat a Glas százhetvenkilencedik oldalán.^[113] A harangot már a száztizedik oldalon megkongatja, amikor Saussure-kritikájában Fónagy Ivánra hivatkozik^[114], majd a százhetvenedik és a száznyolcvanadik oldal között ismét felerősíti a magyar szavakat is érintő ha(ra)ngjátékot, amikor Babits fordítását és Fónagy kommentárját elemzi.^[115] A Derrida-szövegrész architextusát Mallarmé Les mots anglais című szövege adja, alaphangját E. A. Poe The Bells című költeménye, alaptételét pedig a fordítás. Derrida számára a fordítás nem pusztán nyelvi, filozófiai vagy költői kérdés, hanem filozófiai és poétikai gyakorlat, a jakobsoni értelemben vett nyelvek közötti (interlinguális), nyelven belüli (intralinguális) vagy a jelrendszerek közötti (interszemiotikus) fordítás mellett, a fordíthatatlant, a fonetikai, a szintaktikai, a „bábeli performanciát”, a fordítást mint audio-vizuális eseményt feltételezi.^[116] Poe versének francia, magyar, német, olasz fordításait összehasonlítva Derridát a szószerinti, hang szerinti, ritmus szerinti fordítás, de még inkább az „aktív ‘fordítás’” foglalkoztatja, az a mód, amiként az egyik szöveg ha(ra)ngjai a másik szövegben megkondulnak.^[117] Ez történik Poe és Mallarmé szövege között, de ez történik a “Mallarmé ‘korpusz belsejében’ Mallarmé és Mallarmé között”^[118], amiként ez történik a mindkettőjük ha(ra)ngjait visszhangzó Glas lélekharangjának szavában és hangjában is.