Szómagyarázat
[82] Jacques Derrida, Ulysse gramophone, Deux mots pour Joyce, Paris, Galilée, 1987; Philippe Sollers, Lois, Paris, Gallimard, 1972; Jacques Lacan, „Le sinthome”, Séminaire 75-76, Ornicar? 1975-1976/ 6-11; „Joyce le Symptome”, J. Aubert et M. Jolas (ed.) Joyce Paris, 1902....1920-1940....1975, Publications de l’Université de Lille III/C.N.R.S., 1979,13-17, Hélène Cixous, L’Éxile de James Joyce ou l’art du remplacement, Paris, Bernard Grasset, 1968; Joyce: „The (r)use of writing”, Derek Autridge and Daniel Ferrer (ed.), Post-Structuralist Joyce, Cambridge University Press, 1984, 15-29; Umberto Eco,”De la ‘Somme’ à ‘Finnegans Wake’ Les poétiques de James Joyce”(Opera Aperta,1962), L’oeuvre ouverte, Paris, Seuil, 1965, 169-305; The Middle Ages of James Joyce: The Aesthetics of Chaosmos (Le poetiche di Joyce, 1966), London, Hutschinson Radius, 1989; Ihab Hassan, „( ): Finnegans Wake and the Postmodern Imagination”, The Postmodern Turn, Ohio State University, 1987, 99-118.
[83] Joyce befogadástörténetének posztstrukturalista megközelítéséhez ld. Derek Attridge és Daniel Ferrer, „Introduction”, Derek Attridge and Daniel Ferrer (eds.) Post-structuralist Joyce, Cambridge University Press, 1984, 1-13.
[84] J. Derrida, A másik egynyelvűsége, Pécs, Jelenkor, 1997, 110.
[85] J. Derrida, Introduction à L’origine de la géométrie, Paris, PUF, 1962; La dissémination, Paris Seuil, 1972, 67-199; Glas, Paris Galilée, 1974, „Scribble”, William Warburton, Essai sur les Hiéroglyphes, Paris Aubier-Flammarion, 1977,7-43; „Envois”, La carte postale, de Socrate à Freud et au-delà, Paris Flammarion, 1980, 7-273; Ki az anya? Pécs Jelenkor, 1997, 12-17.
[86] J. Derrida, Ulysse gramophone, Deux mots pour Joyce, Paris Galilée, 1987. A továbbiakban az idézetek oldalszámát a szövegben jelzem.
[87] J. Derrida, Ulysse gramophone, Deux mots pour Joyce, Paris Galilée, 1987, 27-41.
[88] J. Derrida, Introduction à L’origine de la géométrie, Paris PUF, 1962, p. 104-105. (Derrida jegyzete)
[89] J. Derrida, Marges de la philosophie, Paris Minuit, 1972, 163.
[90] J. Derrida, A disszemináció, Pécs Jelenkor, 1998, 87.
[91] J. Derrida, „Scribble”, William Warburton, Essai sur les Hiéroglyphes, Paris, Aubier-Flammarion, 1977, 7-9.
[92] Mallarmé és Joyce szöveg-viszonyának értelmezésében David Hayman „még” nem használja az intertextualitás kifejezést, sem az intertextualitás válfajait rendszerező Genette-féle fogalmi javaslatait, hanem a genetikai kritika elveit alkalmazva tárja fel a Kockadobás és a Finnegans Wake közötti kapcsolatot. Ehhez a kérdéshez ld. David Hayman, Joyce et Mallarmé, I-II. Paris, Lettres Modernes, 1956. kötetének második részét valamint William Carpenter, Death and Marriage: Structural Metaphors for the Work of Art in Joyce and Mallarmé, New York and London, Garland Publisching, Inc. 1988. 123-223.
[93] A Glas-ban felfedezhető Mallarmé-nyomok elemzéséhez ld. Michel Riffaterre, „Az intertextualitás nyoma”, Helikon, Intertextualitás, 1996/1-2, 67-81.
[94] J. Derrida, Ulysse gramophone, Deux mots pour Joyce, Paris Galilée, 1987, 19-22.
[95] „This Strange Institution Called Literature”, An Interview with Jacques Derrida (1989), Acts of Literature, Derek Attridge (ed.), New York, London, Routledge, 1992, 74-75.
[96] James Joyce, Finnegans Wake, London, Pinguin Books, 1992, 482, „The prouts who will invent a writing there ultimately is the poeta, still more learned, who discovered the raiding there originally. That’s the point of eschatology our book of kills reaches for now in soandso many counterpoint words. What can’t be coded can be decorded if an ear aye sieze what no eye ere grieved for.” A „raiding” írás-olvasásként értelmezéséhez lásd még a Julia Kristeva szövegfelfogását és intertextualitás értelmezését termékenyen felhasználó Stephen Heath - „Ambiviolences, Notes for reading Joyce”, D. Attridge and D. Ferrer (ed), Post-structuralist Joyce, Cambridge University Press, 1984, 43 - valamint Jean-Michel Rabaté - „Lapsus ex machina”, D. Attridge and D. Ferrer (ed) Post-structuralist Joyce, Cambridge University Press, 1984, 79-; az írás-olvasás kérdéséhez pedig Hélène Cixous - „Joyce: The (r)use of writing”, D. Attridge and D. Ferrer (ed) Post-structuralist Joyce, Cambridge University Press, 1984, 18-19 -- cikkét.
[97] J. Derrida, A disszemináció, Pécs, Jelenkor, 1998, 63.
<<Vissza<<
[98] James Joyce, Finnegans Wake, London, Pinguin Books, 1992.
[99] Bár egyértelmű a Joyce-szöveg alapján, hogy az általa megszólaltatott több mint negyven nyelvnek nem ugyanaz a szerep jut, ám a visszafordítások ugyanazon nehézséggel állítják szembe a fordítót, ami magyarul így hangzik: miként lehet magyarra fordítani az angol ‘eredeti’ magyarját.
[100] Lásd Stephen Heath, „Ambiviolences, Notes for reading Joyce”, D. Attridge and D. Ferrer (ed), Post-structuralist Joyce, Cambridge University Press, 1984, 31-68; André Topia, „The matrix and the echo: Intertextuality in Ulysses”, Derek Attridge and Daniel Ferrer (ed), Post-structuralist Joyce, Cambridge University Press, 1984, 103-124.
[101] J. Derrida, Ulysse gramophone, Deux mots pour Joyce, Paris, Galilée, 1987, 15. „Joyce nevetéskitöréseinek egyike ebben a kihívásban visszhangzik: próbálják csak meg megszámolni azokat a szavakat és nyelveket, amelyeket én használok! tegyék próbára azonosító és számláló képességeiket! Mi egy szó?”
[102] Jacques Derrida, A másik egynyelvűsége, Pécs, Jelenkor, 1997, 76.
[103] Jacques Derrida, A másik egynyelvűsége, Pécs, Jelenkor, 1997, 76-78.
<<Vissza<<
[104] J. Derrida, Ulysse gramophone, Deux mots pour Joyce, Paris, Galilée, 1987, 57-143.
[105] J. Derrida, La carte postale, Paris, Flammarion, 1979, 25-26: „Meg kell jegyeznem, ma reggel, 1979 augusztus 22-én 10 óra körül, amikor ezt az oldalt gépeltem e könyvhöz, a telefon megszólalt. Az Egyesült Államok. Az amerikai telefonos kisasszony megkérdezi, hogy elfogadok-e egy ‘collect call’-t (fordítsák le: P.c.v.) Martin (Martine-t mond vagy martinit) Heideggertől. Mint ilyen helyzetekben gyakran előfordult velem, amikor fölhívnak ‘collect’ módon, hallottam a hangokat, amelyeket fölismerni vélek a földközi vezeték másik végén: hallgatnak engem és figyelik reakciómat. Mit fog tenni Martin kísértetével vagy szellemével? Nem tudom összefoglalni a számolás mindazon kémiáját, amely nagyon gyorsan visszautasíttatta (‘It’s a joke, I do not accept’), miután megismételtettem többször Martini Heidegger nevét, remélve, hogy a vicc szerzője végre megnevezi magát. Ki fizet, a vevő vagy az adó? Kinek kell fizetnie. Ez nagyon nehéz kérdés, de ma reggel azt gondoltam, nem kellene fizetnem, legalábbis nem másként, mint a köszönet e jegyzetével. Tudom, azzal fognak gyanúsítani, hogy mindezt kitaláltam, mivel ez túlságosan is szép ahhoz, hogy igaz legyen. De mit tehetek? Ez az igazság, elejétől végig szigorúan, a dátum, az óra, a tartalom stb. Heidegger nevét már leírtam ‘Freud’ után a levélben, amelyet a gépben éppen átírtam. Ez igaz és bizonyítható, ha valaki meg akarja vizsgálni: tanúk vannak és a dologról szóló postai archívum. Felszólítom ezeket a tanúkat (Heidegger és köztem levő relék), hogy álljanak elő. Mindennek nem kell elhitetnie velünk, hogy egyetlen telefonos kommunikáció sem köt össze engem Heidegger fantomjával, ilymódon jobban mint más. Ellenkezőleg elágazásaim hálózata, íme a bizonyíték, inkább elzáródna, és több mint egy központra van szükség, hogy a túlterhelést elviselje. Egyszerűen legyen ma reggeli beszélgetőpartnereim szándékának megfelelően (sajnálom egy kicsit, hogy nem beszéltünk) Martinnal való magánkapcsolatom nem ugyanazon szabályok szerint zajlik.”
[106] James Joyce, Ulysses, London, Penguin Books, 1992, 933; James Joyce, Ulysses, (ford. Szentkuthy Miklós) Budapest, Európa, 1986, 947.
[107] J. Derrida, A disszemináció, Pécs, Jelenkor, 1998, 34.
[108] James Joyce, Ulysses, London, Penguin Books, 1992, 914. A Jamesy Joyce-ra utalásához ld. Declan Kiberd Jegyzeteit 914.25, 1193, a magyar fordításhoz pedig Kappanyos András, „Ulysses a nyughatatlan”, Átváltozások, tizedik szám, 1997, 52.
[109] James Joyce, Finnegans Wake, London, Pinguin Books, 1992, 424.
[110] Joyce leveleiben a Faust első sorainak eredeti átiratát adja: Ich bin der [sich] Fleisch der stets bejaht”. J. Joyce Selected Letters, IV, p.285. Idézi Daniel Ferrer - Jean Michel Rabaté, „Ich bin der/das Weib ... Molly Blomm au neutre”, Lectures de la différence sexuelle, Paris, des femmes, 1994, 248.
[111] James Joyce, Finnegans Wake, London, Pinguin Books, 1992, 281.
A tananyag a követkkező licenc alá esik: Developing Nations 2.0
Mindent megtettünk, azért, hogy a jogvédelem alatt álló ábrák, képek, hivatkozások, források, mozgóképek és animációk közléséhez a jogtulajdonos engedélyét megszerezzük. A kiadó elnézést kér amiatt, ha mégis valami mulasztás történt, továbbá várunk minden ezzel kapcsolatos észrevételt.