A TI elmélet összeegyeztethetetlen az általános intelligenciával („g"), az örökletes faktorral és a környezeti (kulturális) tényezőkkel.

A TI elmélet nem a g -faktor meglétét kérdőjelezi meg, hanem annak hatáskörér és magyarázóerejét. Ugyanezen az alapon, a TI elmélet semleges olyan kérdésre nézve, mint a specifikus intelligenciák örökölődése, ehelyett alábecsüli a gének és a környezet kölcsönhatásának központi jelentőségét.

A g-faktorra való összpontosítás főként a tudományos intelligencia kutatóktól származik, és azoktól, akik a teszteredmények közti összefüggéseket keresik. (Manapság nő az érdeklődés a g-faktor esetleges neorofiziológiai alátámasztottsága és az alacsony „g" szociális következményei iránt, melyet a „Bell Curve" (Herrnstein és Murray, 1994) publikálása idézett elő.) Habár kritikusan szemlélem a g-tradíció kutatásainak nagy részét, nem tartom a g- -tanulmányokat tudományosan elvetendőnek, egyes elméleti célok érdekében hajlandó vagyok elfogadni a g-faktor használhatóságát. Figyelmem nyilvánvalóan azokra az intelligenciákra és intellektuális folyamatokra fókuszál, amelyek nem terjednek ki a „g" faktorra.

Habár az intelligenciák örökölhetőségéről szóló tanulmányok a pszichológia egy meghatározó mozgatórugójának számítanak, az én érdeklődésem nem ebbe az irányba mutat. Nem kételkedem abban, hogy az emberi képességek és differenciák genetikailag megalapozottak: megkérdőjelezheti-e ezt manapság bármely körültekintő pszichológus? Hiszek abban, hogy a viselkedésre koncentráló genetika-kutatások, különösen az elválasztott ikerkutatások, megvilágításba helyeznek bizonyos problémákat. Habár, több biológiában is jártas tudóssal egyetemben, elvetem az „örökletesség vs. elsajátítottság" ellentétét, helyette az öröklött faktorok és környezeti tényezők kölcsönhatását hangsúlyozom ki a fogantatás pillanatától kezdve.