Gyakran kérdezik a véleményemet olyan iskolákról, amelyek elkötelezik magukat a TI irányába. Az implicit kérdés ez lehetne: „Nem lesz dühös olyan pedagógiai alkalmazások láttán, melyeket az Ön neve alatt kiviteleznek?"

Az igazat szólva nem vártam, hogy az új elképzelések pedagógiai alkalmazásának kezdeti törekvései meglepőek lennének. Az emberi kísérletezgetés lassú, bonyolult és zegzugokkal teli. Így aztán teljes mértékben azt várom bármilyen újító gondolat pedagógiai alkalmazásával kapcsolatban, hogy néha erőtlen, felszínes, sőt berögzült lesz.

A kulcsfontosságú kérdés számomra arra vonatkozik, hogy mi történik egy iskolában (vagy osztályban) kettő, három vagy négy év múlva, miután elkötelezte magát a TI iránt. A kezdeményezés gyakran rég homályba merül, de tetszik vagy sem ez az oktatásban zajló kísérletezgetés sorsa. Néha az iskolák megtorpannak, az kezdeti napok ugyanazon procedúrái játszódnak le anélkül, hogy bármilyen pozitív vagy negatív tanulságokat vonnának le ebből a gyakorlatból. Mondanom sem kell, hogy egyik végeredménnyel sem vagyok kibékülve.

Nagy becsben tartom az olyan oktatási környezetet, ahol a TI-ről folyó eszmecserék és pedagógiai alkalmazások előmozdítják az iskoláztatásról való sarkalatosabb gondolkodást: az átfogó célokat, a pedagógiai módszereket, az eszmét, hogy milyen lesz az eredményes élet a jövőben, és az oktatási eredményeket főként az adott közösség értékeinek kontextusában. Általában az ilyen fejtegetések egy átgondoltabb oktatás felé vezetnek. Az alkotói folyamat fontos elemeit képezik a más iskolákkal való találkozások és a TI iránt lelkesedő emberek (és kritikusok) egy sokkal kiterjedtebb hálózatba való tömörítése. Ha egy sokkal differenciáltabb oktatás a végkifejlet a fejtegetésekből és kísérletezgetésekből kifolyólag, akkor érzem úgy, hogy a TI elmélet lelke testesül meg. Ha az egyéni differenciálás ötvöződik azzal az elköteleződéssel, hogy fáradságot megérő (és megvalósítható) megértés legyen minden gyermek eredménye, akkor az erőteljes oktatás alapjait valóban lefektették.

A TI törekvés egy folyamatos és változó próbálkozás. Az évek során új gondolatok láttak napvilágot az elméletről, új értelmezések és félreértések, új pedagógiai alkalmazások, némelyek igen inspirálóak, míg mások kevésbé. Különösen örömteli számomra annak a demonstrálása, hogy ez a folyamat dinamikus és interaktív: senki (a megalkotókat is beleértve) nem rendelkezik a TI „bölcselet" vagy „félreértelmezés" monopóliumával. A gyakorlatot gazdagítja az elméletet éppen úgy, mint ahogy az elmélet átalakul a gyakorlat gyümölcseinek és kudarcainak tükrében. A TI kérdéseire komolyan tekintő közösség virágzása nem az egyetlen büszkeségem, de a legjobb garancia arra, hogy az elmélet az elkövetkezendő években is élni fog.