2. A becsben tartott gyermek
2. A becsben tartott gyermek
Az ókori Keleten a gyermeket nagy becsben tartották. A gyermeknevelés legfontosabb célja az örökérvényű normák elsajátítása, az isteni igazságok megismertetése volt. Az ókori egyiptomiak élénk érdeklődést tanúsítottak a gyermek kiszolgáltatottsága, sebezhetősége iránt. Óvták a csecsemőket, tiltották a csecsemőgyilkosságot, nem használták a pólyázást. A városállam, vagy a birodalom fennmaradása a gyermek tudásától, műveltségétől függ. – hirdették a felnőttek. Legfontosabb céljuk az volt, hogy a gyermek minél előbb felnőtté váljék. Az ókori spártaiak is igen nagy gondot fordítottak a gyermeknevelésre. Az apát az életképes csecsemő felnevelésére kötelezték (a satnya, életképtelen csecsemőt letaszították a Taigetosz hegyről), az egyiptomiakhoz hasonlóan a pólyázást nem ismerték, az önállósághoz szoktatást fontosnak tartották. A sírást már kisgyermekkorban tiltották. Az athéniak igen nagy gondot fordítottak a gyermek jellemképzésére, cél a jó poliszpolgár kialakítása volt. Mivel játszottak a görög gyermekek? A játék a gyermek számára komoly valóság lehetett. Egy Kr.u. II. században élő, Pollux nevű szerző részletest leírást közölt a különböző gyermekjátékokról. Az ókori görög gyerekek leginkább a labdajátékokat kedvelték, de népszerű játéknak számított a kötélhúzás, vagy a kacsázás. Ez utóbbi azt jelentette, hogy a gyermekek a vízen nem lapos kavicsokat, hanem cserépdarabokat ugrattak. A cserép szintén közkedvelt játékeszköznek számított a görög gyermekeknél. A cserepesdi korabeli fogócska játék volt, A cserép egyik felét fekete szurokkal kenték be, ezt nevezték éjjelnek, az üres oldalát pedig nappalnak. Miután a gyereksereg két csoportra oszlott, megállapodtak abban, hogy melyik csapat az éjjel és melyik a nappal. A játék vezetője eldobta a cserepet, majd aszerint, hogy az melyik felére esett, elkiáltotta magát, hogy éjjel, vagy nappal. Amelyik felére esett a cserép, azok lettek a fogók és ezzel megkezdődött a fogócska. A gyermekkor-történeti kutatások, elsősorban Lloyd J. Boorstelmann eszmetörténeti munkája nyomán ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy a gyermekképre, a gyermekről való gondolkodásra, mint kulturális képződményre kell tekinteni. E szerint a gyermek megítélése a mindenkori politikai, gazdasági viszonyok függvénye. Az antik civilizációkban korántsem a gyermek egyéni képességeinek kifejlesztése volt a cél, hanem az, hogy a gyermeknek szolgálnia kell az istenek akaratát, meg kell felelnie a család és az állam elvárásainak.