7.  A reneszánsz nevelés-és műveltségeszménye

A középkor tekintély-és dogmarendszerét a XIV. század új stílusirányzata, a reneszánsz sem feszítette szét. A reneszánsz újjászületést jelent, a vele párhuzamosan kialakuló új embereszményt pedig humanizmusnak (=emberközpontúság) nevezzük. Az új irányzat a XIV. században Itáliában jött létre, majd innen terjedt szét a kontinensen. Virágkorát a XV. században élte, a reneszánsz kései szakasza pedig – párhuzamosan a reformációval – a XVI. században bontakozott ki. Az új korszak abszorbeálta a szellemi energiákat, az új ideál keresését pedig az ókorban vélte megtalálni. (antikimádat). Elterjedésében nagy szerepet játszott a XV. század közepén a könyvnyomtatás, hiszen az írásbeliség révén az új eszmék igen gyorsan tudtak, minél szélesebb néprétegek számára elérhetővé válni. A reneszánsz a földi élet szépségeit (természet, szerelem stb.) az egyén szabadságvágyának kiteljesedését, az életörömre törekvés fontosságát hirdette, a XVI. századtól a haladás legfőbb gátjának a középkor eszmerendszerét tekinttette. A reformáció irányzatával ugyanakkor békésen megfért, hiszen továbbra is a Bibliát tekintették a legfőbb tekintélynek.

Az új eszme az irodalomban, a művészetek és a tudomány területén is éreztette hatását. A középkor és újkor közötti átmenetet jelentette Dante „Isteni színjátéka”. A reneszánsz kor kiváló költője Petrarca és Boccaccio, ekkor alkotott Raffaello, Michelangelo és Leonardo.

A kor kiemelkedő pedagógiai gondolkodói Vittorino da Feltre (1378-1446), Baldassare Castiglione (1478-1529), Juan Luis Vives (1492-1540), François Rabelais (1494?-1553), Michel de Montaigne (1533-1592) és Rotterdami Erasmus (1469-1536). .

A reneszánsz kor új gyermekszemlélete a mantuai őrgrófok udvarában alakult ki. Vittorio de Feltre iskolájában szeretetteljes családi légkörben nevelte Gonzaga gróf és más társadalmi rangú szülők gyermeket. Vittorino da Feltre neveléseszményében az evilági és a túlvilági élet összeegyeztethetőségét hirdette. A Vidámság házában (így nevezték reneszánszkori iskoláját) emberközpontú szeretetet, az ókori klasszikusokra alapozott műveltségeszmény elsajátítását hirdette. A tanulás során fontosnak tartotta a vidámságot, a játék és mozgás örömét. Valóban a reneszánszkori iskola prototípusának tekinthetjük Vittorino Feltre iskoláját.

A főúri udvarok férfi és női ideáljának nevelési teendőivel foglalkozott az urbinói herceg szolgálatában dolgozó Baldassare Castiglione gróf. Azt hirdette, hogy az udvari körökben egy korabeli főúr egyszerre rendelkezzen a középkori lovagi erényekkel és humanisztikus műveltséggel. A spanyol származású tanító Juan Luis Vives pedagógiai rendszeralkotó művében a nevelés alapkérdéseiből indul ki, és ebből vezeti le didaktikai rendszerét. Vives már szervezeti kérdésekkel is foglalkozott (pl. tanítók javadalmazása, iskolaépítés kérdései). A spanyol tanító tanításában az oktatást két szakaszra osztotta. A 7-15 év közötti időszak az ismeretszerzés elsajátításának, a nyelvtanulásnak (latin, görög és anyanyelv), míg a 15 és 25 közötti életkor a tárgyi tanulás ideje. Fontosnak tartotta Vives, hogy a tanulás második szakaszában már a pszichológiai, érzékszervi alapozás is szerepet kapjon.

A francia reneszánsz kiemelkedő képviselője Francois Rabelais. A memoriterre épülő, hosszú és életidegen oktatási módszerek helyett Rabelais korszerű humanisztikus elveket hirdetett. A sokoldalú reneszánsz ember képzését tekintette fontosnak, az oktatás során a gyermek a tapasztalatokból gyűjtse gyakorlati ismereteit.

Michel de Montaigne szintén korát meghaladó korszerű tudás megszerzését hirdette. Nem a kész ismeretek elfogadását, hanem az összefüggések meglátását szorgalmazta tanításában. Fontosnak tekintette, hogy az ismeretek épüljenek be a gyermek személyiségébe.