Az egyik tendenciát előzetesen olyan folyamatként jellemezhetnénk, mely a létező valóság klasszikus értelemben vett imitációjától a virtuális valóság digitális szimulációjáig ível. A kezdőpontjaként általában Zeuxisz és Parrhasziosz versenyét szokták említeni, amiről id. Plinius számol be.⁵⁵ A történet szerint Parrhasziosz versenyre kelt Zeuxisszial abban, hogy ki tud élethűbb festmény készíteni. Zeuxisz olyan „tökéletes" szőlőszemeket festett, amelyekre még madarak is rászálltak, hogy felcsipegessék. Parrhasziosz viszont saját műtermét festette meg, mégpedig úgy, hogy egy vastag brokátfüggöny zárta el a belátást. Zeuxisz vesztére megpróbálta elhúzni a függönyt, ám ezek után belátta, hogy a versenyt Parrhasziosz nyerte meg, mivel ő még az embert is képes volt megtéveszteni, míg Zeuxisz csupán a madarakat szedte rá. E verseny szerint az antikvitásban a festészetre a valószerűség követelménye „nehezedett", amelyet fentebb a reprezentációnak mint újra-megjelenítésnek az értelmezése tartalmazott. A feladat az volt, hogy a jelen nem lévő dolognak a képe megtévesztő módon hasonlítson magára a dologra. A megtévesztően élethű hasonlóság (idegen szóval trompe l'oeil) ugyanis képes lehet felkelteni a nézőben az „eredeti" tárgy élményét, s ezáltal illuzionisztikus hatást érhet el. Az illúzió vágya nem más, mint a valóság megkettőzésének igénye. A művészet évszázadokon át igyekezett kiszolgálni ezt az igényt. A művészet célja ezen elkötelezettség szerint az imitációnak (mimézis) a „tökéletesítése". E folyamatnak főbb állomásai a reneszánsz perspektivizmusa, a barokk dinamizmusa, mozgásábrázolása, a fénykép, majd a mozgókép, a film megjelenése volt. Korunkban pedig a digitális 3D animációval és a számítógépes játékokkal éri el csúcspontját.

Bizonyos időszakokban (például a XIX. század elején és végén vagy a XX. század közepén) e „mimetikus" törekvést a művészetben realizmusnak hívták. De semmiképpen se keverjük össze a két kifejezést. A realizmus nem kívánta a valóságot megkettőzni, még annak (francia vagy itáliai) naturalista formájában sem. Sokkal inkább jelentette egyrészt bizonyos stílusjegyeknek az érvényre juttatását, másrészt egy sajátos ars poeticát, mely tematikusan az ábrázolt és a valóságos események között szoros kapcsolatot tételez fel. Például a témaválasztáskor a naturalizmus szerzőit (Zola, Verga) a korabeli újságokban temazitált úgynevezett „apró" események inspirálják. A mimézis „tökéletességének" igénye valójában a művészet valószerűségével szemben támasztott követelmény, melyet Arisztotelész fogalmazott meg a Poétikában.

55 id. Plinius (2001): 177-179.