Bár sok vita van arról, mit értsünk pontosan az eredeti görög kifejezéseken,⁵⁶ talán nem járunk messze az igazságtól, ha a „valószerűség vagy szükségszerűség" zsinórmértékét Arisztotelésznél két alapvető okkal magyarázzuk. Az első ok az lehet, amiről az előző fejezetben többek között Semir Zeki művészet/agy analógiája kapcsán beszéltünk. Zeki arra hivatkozik, hogy Arisztotelész szerint a művészet a lényegi (esszenciális) dolgok ábrázolása, s az elme is a lényegi vonásokat igyekszik kivonni a bejövő információkból, vagyis mindkettő általánosít. Arisztotelész a művészet utánzását szembeállította a történetíró munkájával. Egyrészt azért, mert „az egyik [utóbbi] megtörtént eseményeket (pragmata) mond el, a másik [előbbi] pedig olyanokat, amelyek megtörténhetnének". Másrészt a költő nem az egyes, konkrét dolgokat írja le, hanem az általánost, azt, „ahogy egy bizonyos ember bizonyos meghatározott módon beszél vagy cselekszik".⁵⁷ Az általános valószínűségéhez vagy szükségszerűségéhez azonban nemcsak a szereplők cselekvései (praxisz) tartoznak hozzá, hanem az a mód, ahogyan a történet (mítosz) eseményei (pragmata) egymásból következnek. Talán ez a legtöbbet idézett gondolat, ahogyan Arisztotelész a tárgy „egységes utánzását" határozza meg. „[A] történet (mítosz), mivel cselekmény (praxisz) utánzása, egységes és teljes cselekményt utánozzon; a cselekmény részeinek pedig úgy kell összekapcsolódniuk, hogy egyetlen rész áttétele vagy elvétele nyomán szétessék és összekavarodjék az egész - hiszen ami meglétével vagy hiányával nem befolyásolja a mű értelmét, az tulajdonképpen nem is része az egésznek."⁵⁸ Vagy: „az egységes és teljes cselekmény (praxisz) olyan, mint egy egészet alkotó lény, „amelynek eleje, közepe és vége van".⁵⁹ Ezek szerint a valószínűség vagy szükségszerűség követelménye Arisztotelésznél az utánzandó szereplők, cselekvések, események (pragmata) kiválasztására és összekapcsolására vonatkozik. Zeki analógiáját felhasználva azt mondhatjuk, a művészet zsinórmértéke, vagy ha tetszik „realizmusa" a környezeti ingerinformációk megfelelő általánosítása.

A másik ok, amivel Arisztotelész a valószínűséget vagy a „realista" hatást magyarázza a költő lélekállapotában rejlik. „Amennyire lehetséges, a szereplők magatartásába is bele kell helyezkednie a költőnek; a legvalószerűbb hatást ugyanis - a természeti azonosság következtében - azok keltik, akik maguk is az illető szenvedély állapotában vannak, és így az izgatott izgat fel, és a haragos kelt haragot a legvalóságosabban."⁶⁰ Itt világosan látható, hogy a művészet akkor fejti ki a legnagyobb - érzelmi - hatást, ha az ábrázolt valóságot szószerinti érelemben utánozza, vagyis „megkettőzi". Az általánosítás, a lényegi jegyek kivonatolása mellett a mimészisz másik feltétele az érzelmi átélés, mert modern szóhasználattal ez utóbbi teszi a jellemábrázolást autentikussá. Igaz, ezt a feltételt Arisztotelész a fordítás alapján valószerűségnek hívja. Részkövetkeztetésként összefoglalhatjuk az eddigieket abban, hogy az imitáció tökéletesedésének tendenciája a művészetben két paraméter mentén ragadható meg: az egyik az ábrázolt világ perceptuális és kognitív hasonlósága a valóságos világhoz, a másik a világ szereplőinek „animálása", azaz olyan lelkiállapottal való átlényegítése, amivel a szerző és tegyük hozzá, a nézők is rendelkeznek, azt maguk is átélték.

Ha a valószerűség ilyetén leírását Zeuxisz és Parrhasziosz vetélkedésére akarjuk vonatkoztatni, könnyen arra juthatunk, hogy a festészet más utakon jár, hiszen az élethű (trompe l'oeil) képek inkább a történetíró, semmint az arisztotelészi költő munkájával rokoníthatók. Ez azonban elsietett következtetés lenne. Zeuxisz és Parrhasziosz képei nem maradtak fenn, a szemfényvesztés klasszikus gondolata csupán a XVII. és XVIII. századi angol-francia-flamand festészet tematikus ábrázolásairól ismerhető.

65. kép: Juan Fernandez, El Labrador: Csendélet szőlőkkel (Bodegón con cuatro racimos de uvas), 1620 körül, Prado, Madrid,

66. kép: Gerard Houckgeest: Szent Gertrude szobája Bergen op Zoomban (Bergen op Zoom), 1655 körül, olaj és vászon, Statens Museum for Kunst, Copenhagen

56 vö. Bernáth (1978). Bernáth szerint az akkori és a jelenlegi fordítás némely pontokon következetlen, mert Arisztotelész fogalmait nem mindig ugyanazokkal a magyar kifejezésekkel adja vissza, így nehéz visszakövetkeztetni a gondolatmenet lényegi pontjaira az utánzást (mimészisz) illetően. Sajnos, az elmúlt 30 évben a Poétikát nem fordították újra, ezért a magyar kifejezések után zárójelben mindig megadjuk az eredeti terminusokat.

57 Arisztotelész: Poétika, IX.

58 Arisztotelész: Poétika, VIII.

59 Arisztotelész: Poétika, XXIII.

60 Arisztotelész: Poétika, XVII.