A lineáris perspektíva kialakulását vélhetően két tényező befolyásolta jelentős mértékben. Az egyik a festői ábrázolás „realizmusának" igénye, mely arra sarkallta a festőket, hogy a mindennapi látványhoz hasonló élményt kínáljanak a képeiken. Ez az igény egyszerre fejezte ki a látásnak és a természetnek az uralhatóságát, mely a reneszánszban a kép áttetszőségében, ablak-metaforájában fejeződött ki egyértelműen. A perspektíváról írt nagyhatású tanulmányában Panofsky maga is Dürer meghatározásából indul ki:

„abban és csakis abban az esetben fogunk a szó legteljesebb értelmében vett 'perspektivikus' térszemléletről beszélni, amikor nemcsak egyes tárgyakat - mint amilyenek a házak vagy a bútorok - látunk 'rövidülésben' ábrázolva, hanem amikor az egész kép, hogy egy másik elméletalkotót idézzünk - mintegy 'ablakká' alakul át, s nekünk az a benyomásunk, mintha átlátnánk rajta a térbe, amikor tehát az ábrázolás az anyagi festői- vagy domborműfelületet - amelyen az egyes figurák vagy dolgok rajzosan rá- vagy plasztikusan hozzáillesztve megjelennek - lényegében tagadja, s puszta 'képsíkká' értelmezi át, melyre a rajta keresztül megpillantott valamennyi egyedi dolgot tartalmazó téregész rávetül, és már mindegy is, hogy ezt a vetületet a közvetlen érzéki benyomás vagy többé-kevésbé 'helyes' geometriai szerkesztés határozza-e meg."⁹⁰

A hivatkozott „másik" szerző természetesen Alberti, a perspektíva egyik elméleti megfogalmazója, aki számára a vászon, az elkeretezett fehér felület olyan ablak, mely a megfestendő világra nyílik, s azt egyáltalában láttatni engedi. A centrális lineáris perspektíva alapvetően járult hozzá a megfestett világ optikai valószerűségéhez, vagyis ahhoz, hogy e világot a mindennapi észleléshez hasonlóan lássuk. Ez a - majd látni fogjuk, részleges - hasonlóság a megfestett világot „valószerűtlenül" közel hozta a nézőhöz, s nagyrészt ennek eredményeképpen az így megfestett kép a megelőző korszak, a középkori bizánci ikon szellemiségének helyébe léphetett.

89 Szergej PAradzsanov: A gránátalma színe.

90 Panofsky (1984): 170.