Összefoglalásként elmondható, hogy a fő problémának minden országban a szociális különbségek kiegyenlítése tűnik, és noha ez már az 1960-as éveknek is központi kérdése volt, ma nagyobb aktualitással bír, mint valaha. A szociális különbségek csökkentését azonban semmiképp sem úgy érhetjük el, hogy eközben periférikus kérdéssé tesszük a kulturális és nyelvi különbözőséget, a kisebbségi identitáshoz kötődő kérdéseket és az iskolai interkulturális párbeszédet. Épp ellenkezőleg, a társadalmi elszigetelődés elkerülésének érdekében elengedhetetlen a nyelvi és kulturális diverzitás elismerése és tiszteletben tartása.

Az iskolai nevelés terén azonban a diverzitás tiszteletben tartását és az interkulturális szemszög kiemelését hangsúlyozó európai irányelvek nem csupán némely nemzeti irányelvvel ütköznek, hanem az OECD megközelítéseivel is. Különösképpen a PISA bevezetésével, az OECD lényegileg hozzátett a befogadó-országnyelv kizárólagos használatának legitimációjához, a bevándorló-, kisebbségi- illetve kétnyelvű oktatás kárára. Kialakulóban van egy új asszimilációs kurzus, mely az európai diverzitáspárti irányelvek ellentáboraként lép fel. Itt egy olyan politikai kihívásról van szó, melynek az Európai Unió intézményei tudatában vannak, de megoldása hatékonyabb intézkedésekért kiált.

Az irányelvek alkalmas és hatékony alkalmazása - legyen szó akár interkulturális, inkluzív, diverzitás-barát vagy polgári nevelésről - megkövetel néhány helyénvaló szerkezeti adottságot, melyek néhány jelentős aspektusát alábbi felsorolás tartalmazza:

• Az iskolákban tanított tartalmak felülvizsgálata, ellenőrzése és minőségi értékelése.

• Olyan iskolareformok, melyekkel kiküszöbölhető a korai szelekció, a társadalmi és etnikai kirekesztés. Itt kell megjegyeznünk, hogy a legtöbb iskolarendszer Európában, de az egész világon is már elhagyta a korai szelekciót, és azon fáradozik, hogy 14, 15, sőt akár 16 éves korig mindenki számára egységes általános iskolákat hozzon létre, legtöbbször egész napos órarenddel.

• Minőségi kisgyermekoktatás és -gondozás, mely figyelembe veszi a bevándorló hátterű gyermekek sajátos nevelési igényeit. Tapasztalati tény, hogy az a minőségi kisgyermekkori nevelés és gondozás, amit erre alkalmas intézményekben végeznek, igen jelentős segítséget jelent minden család részére - ebből minden gyermek profitál, de különös tekintettel azok, akik hátrányos szociális környezetből érkeznek, vagy akiknek nyelvi támogatásra van szükségük L₂ és L₁ területén.

• Minőségi L₂ és L₁ nyelvoktatás, ami megfelelő időbeosztást és anyagi feltételeket igényel.

• Inkluzív, kooperatív és egyénre szabott, de az etnikai jellemzők kritériumát nem követő oktatási módszerek; melynek létrehozásához megfelelő anyagi és személyi háttér szükséges.

• Olyan tanárképzés és továbbképzések, melyek kifejezetten az interkulturális nevelést, az integrációt, a diverzitást és/vagy a polgári nevelést célozzák.

• A bevált gyakorlatok széles körben történő elterjesztése arra alkalmas csatornákon, mint például a tanárképzés és az internet.

• Mikro-környezetben végzett felmérések (osztálytermekben, illetve helyi szinten), melyek többet árulnak el az iskolák mindennapjaiban zajló életről.

• Hatékonyabb párbeszédformák a kutatások és az irányelvek kidolgozásában.

A mobilitás- és csereprogramok területén a következő nézőpontok kerülnek felszínre:

1. A COMENIUS kiértékelések számos pozitív hatást kiemelnek: interkulturális kompetencia, nyitottság, minőségibb iskolán belüli és iskolák közötti kooperáció. Fennáll ugyanakkor egy részleges eltávolodás az európai irányelvek és a nemzeti (és néhány esetben -a szövetségi rendszereknél- regionális) irányelvek között.

2. A nyelv komoly problémát jelent. Egy másik gond, amivel a diákok gyakran találkoznak, hogy az iskolarendszer országonként más és más. A Bologna-folyamat ugyan létrehozott bizonyos mértékű harmonizációt a rendszerekben, de szerencsére a történelmi örökségből fakadó kulturális különbségeket nem fogja semlegesíteni. A mobilitás programokon való részvételt igazán ez gazdagítja - élményt ad az interkulturális nevelésről. Ahhoz, hogy a diákok valóban hasznot húzzanak az interkulturális élményből, jobban fel kell őket készíteni a külföldi tanulmányokra, mielőtt útnak indulnak. A nyelvi kérdést némely országban jobb megvilágításba kell helyezni, az idegennyelv-oktatást eddig hátrányosan kezelő iskolarendszereknek e ponton muszáj fejlődniük.

3. Végül jobb döntéshozási stratégiák szükségeltetnek annak érdekében, hogy az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európa Tanács és a helyi hatóságok együttműködése hatékonyabbá váljon. Nem minden politikai és pedagógiai szereplő látja szükségesnek az iskolai oktatás nemzetközi, európai és interkulturális vetületeit. Pontosabb információkra, egyszerűbb és karcsúbb bürokráciára, minőségi értékelésekre van szükség, mely feladatot az Európai Bizottságnak helyi irodákkal és szolgálatokkal együtt kell kidolgoznia.