Az iskolai interkulturális nevelés fontos helyet kapott politikai tárgyalásokon, valamint európai szervezetek és intézmények projektjeiben az utóbbi három évtized során, sőt ha számolunk az „interkulturális nevelés" terminus bevezetése előtti vitákkal, ennél hosszabb időre is visszatekinthetünk. A motívumok többrétűek: először is a főként a II. világháború után felerősödött migrációs mozgások, másfelől az a soknyelvű és multikulturális történelmi hagyaték, mely sok európai országnak, sőt magának Európának is sajátja, harmadrészt pedig maga a szükségszerűség, hogy az iskolai, iskolán kívüli és kötetlen oktatást is kulturálisan nyitottabbá tegyük. Ez ugyanis elengedhetetlen annak érdekében, hogy gyermekek, fiatalok és felnőttek is olyan polgárokká válhassanak, akik sokféleségükkel tisztában vannak, értékelni tudják azt, így képesek az interkulturális párbeszédre nemcsak európai határokon belül, de világszerte is, származásra való tekintet nélkül. A nevelésnek ilyen interkulturális szemszögből történő újragondolása magában hordozza azt a feladatot is, hogy a bevándorló háttérből érkező gyermekek nyelvi és integrációs segítséget kapjanak az iskola előtti és az iskolai nevelésben, majd a felnőtt társadalomba való beilleszkedéshez is mindkét nyelv területén, úgy a befogadó országén (L₂), mint saját anyanyelvükön (L₁) is. A kötelező oktatáshoz csatoltan az interkulturális nevelés transzverzális kiegészítést jelent, mivel több tárgyat, sőt iskolán kívüli aktivitást is lefed, mint pl. a csere- és partnerprogramok.

Az Európai Bizottság rendszeres ellenőrzéseket végez, hogy lássák a tagállamok oktatási rendszerének az interkulturális neveléssel történő harmonizálását, vagy hasonló programok meglétét, úgymint multikulturális, antirasszista, polgári, esetleg a diverzitás előnyeire irányuló oktatás. A téma legfrissebb publikációja a „Bevándorlók gyermekeinek iskolai integrációja Európában" (Eurydice, 2004). A könyv információkat közöl a tagállamok hivatalos állásfoglalásairól e témában, valamint leírja a bevándorlók gyermekeinek nyújtandó segítségről tett konkrét javaslatokat. A nemzeti irányelvek különböző mélységűek, kezdve a bevándorlók gyermekeinek és fiataljainak megsegítését célzó speciális intézkedésektől az átfogóbb megközelítésig, melyben az általános tananyag magába foglalja a mindenkit érintő interkulturális nevelést, a polgári nevelést, a különbözőségben lévő értékekre hangsúlyt helyező nevelést, vagy ezekhez hasonlót. A 2004-es Eurydice felmérés óta egyetlen módszeres frissítés sem került nyilvánosságra. Csak néhány EU tagállam tanulmányi rendszerében tett intézményes ajánlásról rendelkezünk szórványos információkkal, és eltekintve csekély számú országtól (Csehország, Dánia, Hollandia, Egyesült Királyság és Norvégia; lásd: Eurydice, 2004: 60-61), sem régebbi, sem frissen végzett módszeres kiértékelés nem elérhető az interkulturális nevelés (vagy kapcsolódó fogalmak) terén tudatos és deklarált intézményi irányelveknek megfelelő végrehajtásról.

E tanulmány célja kivizsgálni, hogy változtak-e, és ha igen, milyen irányban a nemzeti irányelvek, hogy az interkulturális nevelés (vagy kapcsolódó fogalmak) részét képezik-e a hétköznapi oktatási rendszereknek, van-e olyan jó példával elöljáró, bevált gyakorlat, mely terjesztésre érdemes lehet. Döntő kérdés hogy Európa koncepciója, melyben megkérdőjelezhetetlen hangsúllyal szerepel a sokszínűség előnyben részesítése, a többnyelvűség támogatása, az interkulturális párbeszéd előmozdítása, valamint a bevándorlók és egyéb kulturális kisebbségek integrálása egyenlő tanulmányi feltételek biztosítása által minden kisdiák és hallgató részére, vajon visszhangra talál-e a nemzeti irányelvekben, az egyes európai országok oktatásának napi gyakorlatában. A kérdést igazán a média folyamatos beszámolói vetik fel, melyekben -némely országban a többieknél jobban dramatizálva a helyzetet- az integráció zátonyra futásáról beszélnek, valamint a bevándorló, illetve kisebbségi gyerekek tanulmányi nívójának az őslakos gyermekekhez viszonyított elmaradásáról. Ezt a tényt az OECD több kutatási beszámolója is megerősíti, különösen a 2001 óta folyó nemzetközi PISA felmérések eredményeinek közzététele óta. Politikai pártok és magánszemélyek egyaránt vitatják az interkulturális nevelés hatékonyságát és létjogosultságát, sőt a partikularizmus felerősítésével vádolják, jobbára anélkül, hogy pontosan tudnák mit is takar, hogyan és hol valósult meg e fogalom, hogy létezik-e egyáltalán tapasztalatra alapozható kapcsolat az interkulturális nevelés, vagy kapcsolódó fogalmak alkalmazása, valamint a bevándorlók és kisebbségek integrációja, illetve tanulmányi szintje között.

Jelen tanulmányban a kutatók éppen erre az összetett kérdésre igyekeznek néhány választ adni, mégpedig különböző mélységeken végzett összevetések által. Először is: mit deklarálnak európai szervezetek hivatalos irányelvei, és mit a nemzetek kormányainak hivatalos dokumentumai. Másodszor: a hivatalos nemzeti irányelvek és javaslatok tartalmának kapcsolata kiválasztott, jól bevált alkalmazási területekkel.³⁴ Az összevetés harmadik szintje öt országot érint, melyek e tanulmányban alaposabb vizsgálat tárgyát képezik: Németország, Franciaország, Egyesült Királyság (Anglia), Olaszország és Magyarország. Ezen országok az interkulturális kérdést -általánosabban véve a diverzitást- öt eltérő úton közelítik meg.

Mint az elvárható, azon európai mobilitás- és csereprogramok jelenlegi helyzetének és hatásainak vizsgálata is részét képezi e tanulmánynak, melyek az iskolai interkulturális nevelésben jelentős szereppel bírnak (Comenius és Erasmus). A tanulmány szakmai leírásában található egyéb programok súlya a tanulmány szempontjából jelentéktelennek bizonyult, mivel ezek új mesterkurzusok létrehozásához kapcsolódnak (Erasmus Mundus), és még nem bírunk adatokkal alkalmazásukat illetően („Cselekvő ifjúság" és „Európa a polgárokért"). Mivel e két utóbb megnevezett program csak a közelmúltban került bevezetésre, alkalmazási példákat találni még kétség kívül korai lenne.

Kutatási módszerünkül kvalitatív, empirikus, összehasonlító vizsgálatot választottunk. Ez a módszer lehetővé teszi a választott országok helyzetének mélyreható feltárását, alkalmazván a dokumentumelemzést, szakemberekkel készített interjúkat, ideértve a közelebbről meghatározott témákban, vagy kiegészítő információkat célzó elektronikus levelezőrendszeren kiküldött kérdőíveket. Fenti módszerek és információforrások kombinálásával öt esettanulmány készült. Ahogy a kvalitatív felméréseknek általában, úgy ennek sem célja, hogy minden kérdést kimerítő, vagy statisztikailag reprezentatív legyen. Az összehasonlító módszer a nemzeti irányelvek különbözőségére és hasonlatosságaira világít rá. A témát mélységében is évek óta tanulmányozó szakemberek véleményét tartalmazó tanulmány lévén bepillantást nyerhetünk a kinyilatkoztatott szándék és a megvalósult gyakorlat közötti különbségekbe, a problémák és ellentmondások megnevezése és elemezése által. Legvégül a bevált alkalmazások szemléltetése lehetővé teszi az interkulturális nevelés (vagy kapcsolódó fogalmak) területén egyedi nemzeti környezetben járható utak felismerését, melyek különleges helyzetekben és különleges szükségekre adott válaszul születtek.

Az öt ország az alábbi kritériumok alapján lett kiválasztva: Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság (különösen Anglia) „régi" bevándorlási célországok, igen eltérő hagyományokkal a bevándorlási politikát, oktatási rendszerüket, pedagógiai nézeteiket illetően. Olaszország a fentiekhez mérten „új" bevándorlási célország. Magyarország nemrég csatlakozott az Európai Unióhoz, és nem annyira a bevándorlási kérdésekben, mint inkább - az összes kelet-európai tagországra is jellemzően - a nemzeti etnikai kisebbségek integrációjában érdekelt. Az öt esettanulmány a legkülönfélébb politikai és szociális helyzeteket mutatja be, mely változatosság az összehasonlítás szempontjából igencsak kedvező, ugyanakkor sok más EU-tagállam politikai jellemvonástípusa is felismerhető, mint azt a megfigyelések is megerősítik.

34 Értékelő jelentések hiányában az általános irányelvek végrehajtása és a bevált alkalmazások nem ellenőrizhetőek minden tagországra nézve. Tanulmányunk keretein belül nem hajthattuk végre e feladatot, a rendelkezésre álló idő és a büdzsé korlátozott volta miatt.