Derrida isteni színjátéka

 

„A filozófia volt már regény (Hegel, Sartre); volt már gondolkodás (Descartes, Heidegger); most Zarathustra után a filozófia ismét színházzá lett. Nem színházról gondolkodó filozófiává vagy jelentésteli színházzá, hanem filozófiává, mely a személyekkel és a jelekkel együtt színpaddá lett: egy egyszeri, megismételhetlen esemény előadásává.”

(M. Foucault: „Ariadné fonala elszakadt”)

 

Derrida színre viszi a filozófiát. A szín az írás színtere. A játék az írás játéka, mely disszeminatív energiájával kikezdi a klasszikus írás zárt reprezentációs tereként működő könyvet. A könyv-színházat az írás színterévé alakítja: „Ez (tehát) nem lett alakoskodásának vászna. A vásznat burkoló vászon. Évszázadokba, lefejteni a vásznat. Egyúttal szervezetként helyreállítani. Meghatározatlanul újraképezni saját szövetét lészen könyv” (D, 7). Színház sem - játék. A szín „est” játék kettős-kötését boncolgatja a papirvágókéssel, elevenen, a színen: „Mindenesetre évszázadokba telhet lefejteni a szövedék minden egyes olvasatát metszésnyoma, döntése mögött.” (D, 163)

 

Előadásszövegeket ír, rájátszik a dramatikus szöveg és az előadásszöveg különbségére: „Még akkor is, ha szövegeim nem konferencia előadásként készülnek, ott van bennük a felszólítás, az interpelláció, az élőbeszéd, amely számításba veszi a helyzetet, a feltételezett címzetteket, itt és most.” (Marx en jeu, 58)

Átlépi a játéktér és a színtér közötti nyelvi határt, fellebbenti a kettőt elválasztó függönyt, leplet, vásznat, hüment (D, 178):

„[kimondani, anélkül hogy írnánk,] L’ANTRE DE MALLARMÉ[180]

[háromszor] avagy L’„ENTRE” DE MALLARMÉ

avagy L’ENTRE-DEUX” MALLARMÉ”

Ezt úgy írják, ahogy kiejtik.

És a két alcím közül az első akkor két ponton függesztődnék fel, a következőképpen íródó szintaxis szerint:

[most írjuk le,] L’hymen: ENTRE Platon et Mallarmé

[anélkül hogy kimondanánk] Hümen: Platon és Mallarmé KÖZÖTT”

 

Szöveget, szöveggel, szövegbe olt - textualizál: „Ha nincs szövegen kívüli, azért nincs, mert az általánosított grafika mindig már elkezdődött, és mindig beoltódott ’egy megelőző írásba’. Jól olvasták, beoltódott, és elhintve itt ezt a rájátszást az oltásra, az átültetésre, az örökbérletre, számítsanak arra, hogy másutt és később majd kisarjadni látják. ... Nincs semmi a szöveg előtt, nincs ürügy [pretexte], mely ne volna már szöveg. Ugyanígy, abban a pillanatban, amikor megszegődik a segédfelület, amikor megnyílik a megnyílás és megmutatkozik a megmutatkozás, már volt egy színtér.”(D, 316)

Jelenetet rendez, helyzeteket, szituációkat teremt, kijátssza az írott szó halott merevségét és eleven, dinamikus szövegviszonyokat teremt - teatralizál. Tudatában van ennek: „Amit írok úgy épül fel, mint egy jelenet, felvonásaival, ritmusaival, terességével és térbeliségével, hangok sokasásával.” (MJ, 59) E színjátékban ott találhatjuk Platónt, a méregkeverőt és a gyógyszerészt, Szókratészt a pharmakeuszt és pharmakoszt, akik egy újabb jelenetben, a Képeslapok-jelenetében mint a világtörténelem „két nagy pénzhamisítója” jelennek meg, Mallarmét, a mimusjátékost, aki „legyezőjével” halálra nevetteti olvasóját aki(t) ír, Freudot, a spekulátort, aki miután az Álomfejtésben színre vitte az írást, a Túl az örömelven lábjegyzeteivel, utólagos betoldásaival családi jelenetet rendez, Nietzschét, aki esernyővel, ostorral a kezében sarkantyúzza a filozófiát, miközben a saját maga által szőtt szöveghálóba egyre jobban belegabalyodik, Heideggert, akinek kezére, fülére, nemére, „félrecsúszott nyakkendőjére”, Van Gogh-készítette, fűzetlen parasztasszony-cipőire irányítja a rivaldafényt, miközben n+1 női hangon adja elő a Van Gogh esete Meyer Schapiróval és Heideggerrel című darabot, Hegelt és Genet, akikről, Jean Hyppolite és Sartre szentté avató szertartása után lerántja a halotti leplet és nyelvszülte meztelenségükkel szembesít, de mindez még nem volna elég, ahhoz, hogy színjátékról beszéljünk, Derrida tovább megy, a szó, a szöveg testét is kikezdi, az írás színterén a szavak nem jelentéshordozók, nem faktorok, hanem aktorok, testükkel, hangzásukkal, a szótest és a hangtest különbségével játszanak, e játékot nem alapozza meg semmilyen egységes nyelv, semmilyen egységes írás, azaz pazigráfia. Megtörténhet, hogy e színjáték nem felel meg a színházelmélet, a színháztudomány értelmében vett színjátéknak, de ennek ellenére isteni.
« Előző | Következő »

A tananyag a követkkező licenc alá esik: Developing Nations 2.0

Mindent megtettünk, azért, hogy a jogvédelem alatt álló ábrák, képek, hivatkozások, források, mozgóképek és animációk közléséhez a jogtulajdonos engedélyét megszerezzük. A kiadó elnézést kér amiatt, ha mégis valami mulasztás történt, továbbá várunk minden ezzel kapcsolatos észrevételt.