A Csendes-óceáni Caroline-szigetek bennszülött hajósai mindenféle navigációs eszköz nélkül igazodnak el a tengeren. A fő eligazodási pontokat az egyes szigetek pozíciójából a csillagok állása, az időjárási előjelek és a víz színe jelentik. A tengeri utazásokat részekre, „szeletekre" osztják, s a kormányos minden ponton a csillagok állásából következtet a hajó pozíciójára. Az út során a navigációs tisztnek fejben kell elképzelnie a megfelelő sziget elhelyezkedését, ahogyan az egy meghatározott csillag alatt áll. Ebből az elképzelt térképből kiszámítja a megtett utat (a teljesített „útszeleteket"), a fennmaradó út hosszát és bármilyen, szükséges irány-korrigálást. A kormányos eközben nem látja a szigeteket, melyek mellett elhajózik, ehelyett az útnak egy általa létrehozott, mentális képét látja maga előtt (lásd Gladwin, 1970).

A térbeli problémamegoldásra nagy szükség van a navigálásnál és a térképkészítésnél.
A térbeli problémamegoldás továbbá alapvető fontosságú a sakkban, valamint ha egy tárgyat különböző nézőpontokból kell leírni. A vizuális művészetekben is szükséges ez az intelligencia a tér kihasználásánál.

Az agykutatás bizonyítékai egyértelműek és meggyőzőek. Ahogyan a bal agyfélteke középső területei az evolúció során jobbkezes személyeknél a nyelvi működésért lettek felelősek, úgy a jobb agyfélteke alsó régiói a térérzékelésért felelnek. Ha ezeket a területeket valamilyen sérülés éri, akkor károsodik a térbeli eligazodás képessége, továbbá az arcfelismerési képesség vagy az apró részletek észrevételének a képessége.

A vak közösségek jó példát jelentenek a vizuális percepció és a térbeli intelligencia közti különbségre. Egy vak személy nonvizuális módszerrel képes a formák felismerésére: egy tárgy körvonalainak kézzel való végigtapogatása során a tárgyat a mozdulat idejének a hosszára „fordítja le", s ezzel a tárgy formájára és méretére képes következtetni. A nemlátó személy esetében a tapintási érzékelés percepciós rendszere helyettesíti a látó személyek vizuális érzékelését. A vakok térérzékelése és a siketek nyelvi gondolkodóképessége közti analógia egyértelmű.

A vizuális művészek közt kevés a csodagyerek, ugyanakkor vannak olyan, súlyosan autista gyerekek, mint például egy Nadia nevű óvodás, aki a legfigyelemreméltóbb pontossággal és szabatossággal készített rajzairól vált ismertté (lásd Selfe, 1977).