A 17. században még nem szerepelt önálló tárgyként a történelem, ám az ókori történetírók olvasásával, illetve szónoklati témaként a diákok folyamatosan találkoznak a históriával. Ugyancsak biztosította a történelem jelenlétét az oktatásban, hogy a protestáns iskolákban igen nagy számban vállaltak tanítói állást a történetírásban jeleskedő személyek (például Nadányi János Gyulafehérváron).

A hazai tankönyvekben is megjelent lassanként a történelem. Apáczai Csere János a tankönyvnek szánt Magyar Enciklopédia című munkájába beillesztett egy történelemmel foglalkozó fejezetet, amelyben a világ teremtésétől 1654-ig, azaz a mű megjelenéséig, évkönyvszerűen végig átnézve a fontosabb évszámokat, és ezekhez jelentősebb, illetve kuriózumnak, érdekességnek számító eseményeket illesztett.⁹³

A 18. századra a rendszeressé váló történelemoktatással, illetve a történelmi szövegek használatával kapcsolatban három tényezőt kell megemlítenünk.

1.) A Magyarországon már meglévő hagyományok, amelyek mind a protestáns, mind a jezsuita és piarista iskolákban jelen voltak. Ezekkel kapcsolatban megemlíthetjük, hogy még nem volt külön tantervi egységként megjelenő történelemtanítás, ugyanakkor történelmi szövegeket előszeretettel használtak.

2.) Az előbbiekben bemutatott, német területről érkező irányzat, amely jelentős szerepet szánt a történelemnek, és praktikus célokból is igyekezett használni. A pietista irányzat a Halléban, Franckenál tanuló Bél Mátyásnak és további, Magyarországra visszatérő protestáns lelkészeknek és tanítóknak köszönhetően jutott el és gyökeresedett meg hazánkban. Bél Mátyás már 1714-ben készített tantervében javasolta, hogy a pozsonyi evangélikus líceumban egyetemes és hazai történelmet egyaránt tanítsanak, továbbá szorgalmazta, - már a Nova Posoniensia-val is - hogy a líceumok növendékei újságokat is olvassanak, és abból képet szerezzenek a jelenkori történelemről.⁹⁴

Mint már utaltunk rá, Magyarországon elsőként Sleidanus munkáját használták szélesebb körben, 1667-től az eperjesi evangélikus iskolában már használták,⁹⁵ Pozsonyban pedig az 1694-es tanterv írta elő.⁹⁶

Az 1710-1720-as évekre Sleidanus tankönyvét újak váltották fel, melyek közül kiemelkedő hatású lett a pietista Heinrich Zopf (1691-1774) munkája.⁹⁷ Sopronban például, ahol egyetemes történelmet tanítottak (és ennek keretében a magyar történelmet), 1714-ben tankönyvként már Zopf munkáját írták elő.⁹⁸ Zopf a tudás egyik fundamentumaként tekintett a történelemre, és igen fontosnak tartotta annak oktatását az ifjúság fejlődésében.⁹⁹ A szerző szakított a történelem birodalmakra való tagolásával, és a történelmet ókorra (Krisztus születéséig), illetve újkorra (Krisztus születésétől 1740-es évek elejéig) osztotta, és ezeken belül századonként tekintette át a fontosabb országok történetét, a tudományok és a művészetek kiemelkedő eredményeit is megemlítve. Helyesen mutat rá Katona András, hogy ez annyiban váltás Sleidanus munkájához képest, hogy már nem transzcendens szempontból vizsgálja a történelmet, már nem azt akarja bizonyítani, hogy beteljesült Dániel próféta jóslata, hanem reális tantárgyként reális ismereteket közölt, leginkább kortárs államok történelméről, illetve szem előtt tartott társadalmi, művelődési szempontokat.¹⁰⁰

A később tárgyalandó Rudimenta-hoz hasonlóan Zopf tankönyvében is kérdésekre kellett a tanulóknak válaszolniuk, továbbá a műben külön vizsgakérdések is szerepeltek.¹⁰¹ A kérdés-felelet formával a történelem közelített a természettudományos tantárgyakhoz.

A pozsonyi iskola 1694-es tanterve már pontosan intézkedik a történelem tanításáról. A 9 osztályos tanintézményben az utolsó előtti évben heti két órában írta elő Sleidanus használatát. Ugyancsak ebben az osztályban olvastatja Curtius Rufus De rebus gestis Alexandri Magni című munkáját, a stílus gyakorlására pedig Emmanuel Thesaurus Mausoleum Regum Hungariae című művét ajánlotta a tanulók történeti ismereteinek szaporítása céljából. ¹⁰²

Változást eredményezett a pozsonyi és közvetve a magyar történelemoktatásban, hogy Bél Mátyás lett 1714-től a pozsonyi iskola rektora. Működése alatt a történettanítás egyrészt rendszeressé, másrészt hangsúlyosabbá vált, a tárgyat önállóan egész évben oktatták. Bél szabályozta a felső két osztály tanulmányi rendjét, külön taníttatta a kezdetektől a „hagyományos értelemben vett" történelmet, és - hallei mintára - külön a 17. század részletes történetét egyfajta államismereti szempontból.¹⁰³ Ennek következtében a történelemtanítás minősége és struktúrája megfelelt a német iskolákénak.¹⁰⁴

Bélnek köszönhetően hangsúlyos szerepet kapott a földrajz és a hazai történelem, illetve ezek összekapcsolása. Rektorként és tanárként is fontosnak tartotta, hogy a diákok megismerkedjenek a magyarországi viszonyokkal. Kompendiumot készített az oktatás eredményesebbé tétele céljából, továbbá a vakációra távozó tanítványok számára kérdőívet adott, hogy lakhelyük és annak környéke földrajzi, etnográfiai, történeti adatait jegyezzék fel. Ennek adatait fel kívánta használni a Notitia-ban. Az 1720-as évek elején bevezettette Pozsonyban tankönyvként Cellarius munkáit, emellett Zopfból is tanultak a diákok. Bél tevékenysége fokozatosan éreztette hatását a protestáns iskolákban, az ő hatására vezettek be például új könyveket a református iskolákban is.

Pozsonyban Tomka-Szászky János (1692-1762) vitte tovább Bél örökségét, és biztosította a történelemoktatás színvonalát, súlyát, fokozta a tanításban a magyar történelem arányát. Az örökséget bizonyítja, hogy Bél Notitia-jából készített egy tankönyvet.¹⁰⁵ 1771-ben Zay Péter javaslatára külön tárgyként tanítják a historia politica-t, és ehhez Gottfried Achenwall tankönyvét használták (ennek ismertetését lásd később).¹⁰⁶

A selmecbányai evangélikus iskola a 18. század első felében önállósította a történelemtanítást. Korábban itt is olvasták történetírók munkáit, de önálló tárgyként 1737-től lett tantervi helye. Az iskola rektora, Turcsányi Dávid ekkor vezette be az egyetemes történelem tanítását, Zopf munkája alapján. Hetenként egy órában tanították a földrajzzal felváltva. 1755-től Severini János (1716-1789) tette rektorként hangsúlyosabbá a történelmet, tankönyveket készített, ezen felül a földrajztól elválasztva egy egész, önálló évet adott a históriának, és külön tanította a magyar történelmet. Severini 1789-ig irányította az iskolát, és ez idő alatt fokozatosan növekedett a történelemtanítás aránya.¹⁰⁷

3.) A jezsuita rend oktatási struktúrájának átvétele és adaptálása.

Katolikus részről a jezsuiták iskoláinak életét az 1599-ben kiadott Ratio Studiorum, majd az osztrák-magyar rendtartományra érvényes, Magyarországon 1735-ben életbe lépő Instructio (Instructio privata seu typus cursus annui pro sex humanioribus classibus in usum magistratorum Societatis Jesu editus) szabályozta. Az Instructio már külön tantárgyként vezette be és kötelezővé tette a történelmet a gimnáziumokban.

A tanterv többek között hasznosnak, illetve vonzónak tartotta a történelmet. A történelemtanítás módszereként a következő eljárást fektetette le az Instructio: folyamatosan vegyenek elő a tanárok egy-egy kérdést, amelyet elsőként az oktatónak kell prezentálnia, mégpedig úgy, hogy alkalmazkodjon a hallgatóság életkorához, felfogóképességéhez, illetve a körülményekhez. Ellenőrzésképpen a tanár kérdezze vissza a diákokat. A tervezet azt javasolja, hogy viszonylag rövidebb lélegzetvételű szövegeket dolgozzanak fel alkalmanként, melyet saját szavaikkal (ne szó szerint) reprodukáljanak a tanulók. A történelem elfogadtatása és megkedveltetése céljából az éves tananyagra épülő év végi vizsgát javasol, ahol jutalmaznák a jó teljesítményeket. Szervezőelvként és tematikaként a földrajzot és a kronológiát javasolja a tanterv, vagyis, hogy ne kizárólag az eseményeket ismerjék meg a diákok, hanem legyenek képesek azokat kontextualizálni térben és időben egyaránt. Emiatt követendőnek tartja az Instructio, hogy az adott iskolát földrajzi és kronológiai táblázatokkal szereljék fel.¹⁰⁸

Történelmet mind a hat osztályban kellett tanítani, az életkori sajátosságoknak megfelelően. Az első osztályban olyan témákat javasoltak kiválasztásra, amelyek alkalmasak voltak az erkölcsi tanításra. Ezekhez kész, a jezsuita rendhez köthető szöveggyűjteményeket ajánlottak. Kiemelték például Michael Pexenfelder (1613-1685) Ethica symbolica-ját, amely azért is volt különösen alkalmas erre, mert megfelelően válogatott és az oktatásban már bevált szövegeket tartalmazott. Pexenfelder a bevezetőjében a megfelelő orvosság összeállításához hasonlítja munkáját, amikor is az orvos különböző alapanyagokból úgy állítja össze a hasznos gyógykészítményt, hogy az a legjobb legyen (utilia pharmaca colligunt, quod optimum sit).¹⁰⁹ Pontosan 104 példát választ az antik mitológiából, és ezeket egységesen szerkesztve (szöveg, illetve tanulságok), didaktikusan tálalja könyvében.¹¹⁰ Az Instructio a további osztályokra is megszabja anyagait, minden esetben külön és részletesen tárgyalva az év végi vizsgák tartalmát. A második osztály az ókori görög, a harmadik és a negyedik a római történelmet tárgyalja, leginkább morális mintákat preferálva. A negyedik osztályt záró vizsga tematikája - már komoly felkészültséget elvárva - tartalmazza a Catilina-féle összeesküvés értelmezését, Cicero és Sallustius szövegeinek ismeretét, illetve igen nagy teret kap a történetírói szövegek önálló feldolgozása és értelmezése.¹¹¹ Az ötödik osztály Augustustól Nagy Konstantinig terjedő időszakot tárgyalja körülbelül a 13. század végéig.¹¹²

A jezsuiták egységes tantervének és iskolahálózatának köszönhetően a 18. század közepétől a történelem tanítása általánosan elterjedt a magyarországi katolikus középiskolákban. Erősítette ezt a tendenciát, hogy a piaristák is kötelezővé tették a történelem, sőt külön az egyetemes és külön a magyar történelem oktatását.¹¹³

Az 1735-ös jezsuita Instructioval egy időben adták ki Nagyszombaton a jezsuita iskolák számára készült tankönyvsorozatot, a Rudimenta Historica-t, amely a központi tanterv előírásait igyekezett a gyakorlatban megvalósítani.¹¹⁴ Ennek az első három kötete még erősen igazodott Sleidanus munkájának struktúrájához, módszeréhez, de a negyedik már a Föld országainak történetével foglalkozott, benne 22 oldal terjedelemben - a katolikus országok között - Magyarországéval is, az ötödik a földrajzi viszonyokat, a hatodik az egyháztörténetet tárgyalta. Utóbbi kapcsolódik az elmúlt másfél évszázad intenzív egyháztörténeti diskurzusához, illetve a jezsuita rend történeti forráskutatási tevékenységéhez.

A Rudimenta olyan források alapján készült, amelyek révén - a szerzők szándéka szerint - az ifjúság a szövegekkel nem csupán a dolgok felületét, hanem azok velejét, magját (ipsum adeo nucleum) értik meg, és a megbúvó összefüggéseket is képesek lesznek felfogni, illetve kinyomozni.¹¹⁵

A Rudimenta didaktikus felépítésű tankönyv, amelynek egyik újdonsága, hogy kérdéseket és arra adott válaszokat épített be a szövegbe.¹¹⁶

Zopf munkájához és a Rudimenta-hoz hasonló szellemiségű a magyar piarista rendtartományt 1757-től vezető Johannes Cörver (1715-1773) 1757-ben megjelent Methodusa (Methodus instituendae iuventutis apud Scholas Pias), melyet a tanítórend az iskoláiban használt. Ennek az előszavában hangsúlyozzák, hogy a történelem tanításával „nem a háborúk és hódítások megismertetése, nem adatok sokaságának bemagoltatása a cél, hanem a műveltség fejlődését, a tudományok, művészetek gyarapodását, az erkölcsi szokások nemesedésének útjait kell a történelemben tanulmányozni. Az egyes történelmi események között a mozgató rugók feltárása, a megismert okokból eredő következmények vizsgálata egy-egy ország életének alakulása szempontjából - ez szükséges.¹¹⁷ E szemlélete meghatározóvá vált a 19. század első felében mind a protestáns, mind a katolikus iskolai tervezetekben.

A piaristák - részben a jezsuitákhoz hasonlóan, ugyanakkor őket valamelyest meghaladva - hangsúlyt helyeztek a magyar történelem tanítására.

A 18. század második felében már több mint 40 jezsuita, 20 piarista és mintegy félszáz protestáns középiskolában rendszeresen tanítottak történelmet.

Míg a református kollégiumokban a 17. században jelentős innovációkkal, változásokkal találkozunk, a 18. század első felében egyfajta változatlanság volt tapasztalható. Kevéssé éreztette a hatását az evangélikus egyetemeken, középiskolákban egyre nagyobb befolyást szerző új pedagógiai szemlélet, melyről fent már vázlatosan szóltunk. A latin nyelvű oktatásban Cornelius Nepos munkáinak olvasása biztosította a történelmi szemléletet. A római történetíró sikere változatlan volt, 1737-ben Debrecenben is kiadták Vitae excellentium imperatorum címmel a munkáját, majd - mivel az első kiadás számos hibát tartalmazott - Maróthi György 1740-ben újra megjelentette.

Debrecenben a század közepétől láthatunk változást, ami Maróthi György (1715-1744) személyéhez köthető. Miután átvette a történelem tanítását, a korábbi könyvek, jegyzetek helyébe bevezette Cellarius (1638-1707) Historia universalis c. könyvét, amelyet 23 példányban 1740-ben meg is hozatott diákjai számára. Érdekes, hogy ezzel párhuzamosan még ajánlotta Sleidanus könyvének használatát is.¹¹⁸ 1741-ben - Nepos munkája után - megjelentette Eutropius Breviarium historiae Romanae című munkáját.

Azzal, hogy a könyvet tanítványai kezébe adta, megkezdte a korábbi, szinte általánosnak mondható jegyzetekre épülő oktatás helyett a tankönyvek alapján való tanítást. A történelemhez kapcsolta a földrajz tanítását, amiben szintén Cellarius munkáira támaszkodott (Notitia Orbis Antiqui I-II. Lipcse, 1701, 1706. és Geographia Antiqua iuxta et nova, mely iskolai célokra készült - scholarum utilitatibus consecrata, és több kiadást ért meg). A tárgy tanítása során bevezette a térképek használatát is.

Maróthi nem csupán a történelem, hanem más tárgyakkal kapcsolatban is meghonosította a német evangélikus iskolákban teret nyerő oktatási trendeket, mind a tanítási módszerek, mind az új szemléletű tankönyvek segítségével, melyek használhatóságát a világos beosztás, a tömör definíciók, illetve illusztráló és magyarázó mellékletek (külön lapokon elhelyezett ábrák sorozata) biztosította. Maróthi 1741-ben Opiniones (Javaslatok) címmel elkészítette a tankönyv változtatási törekvéseit, amely minden tantárgyra vonatkozóan új szemléletet igyekezett megvalósítani. Részben szakirányának, részben a „klasszikus ízlés" visszaállítására irányuló törekvéseinek köszönhetően hangsúlyosan kiáll a latin nyelv tanításának korszerűbbé tétele mellett, Molnár Gergely már több évszázada használatban lévő munkájának lecserélését is javasolja. Többek között Comenius munkáit is mellőzendőnek tekinti, amelyeket legfeljebb egyfajta „segédkönyvnek" ajánlja.¹¹⁹

Maróthi tisztában volt vele, hogy a tanulóifjúságnak leginkább szótárra van szüksége, ezért 1741-ben kiadta Cellarius Liber Memorialis-ának kivonatát Debrecenben Primitiva Linguae Latinae címmel.¹²⁰ A könyv sikeres volt, 1742-ben, 1743-ban és 1746-ban újra nyomtatták, összesen 8000 példányban.¹²¹ A latin nyelv tanulásának elősegítését és könnyebbé tételét célozta meg, amikor fiatalabb diákok számára megjelentette Joachim Langius hallei tanár (1670-1744) Colloquia Latina Tenerae Puerorum Aetati prae Aliis convenientia című munkáját. Ez a könyvecske első részében a főnév- és igeragozás gyakorlására szolgáló példákat tartalmaz, a legnagyobb részt azonban beszélgetések alkotják a mindennapi élet köréből, végül különféle iskolai és otthoni imádságokat találhatunk benne.¹²²

A Maróthi által bevezetett tankönyvi változtatások tartósnak bizonyultak, a latin nyelvórákhoz és a történelem órákhoz kiadott történeti tárgyú könyvek több kiadást is megértek, és használatuk meggyökeresedett.

Az 1770-ben kiadott tervezet (Methodus) az egyetemes történelem rövid tanítása mellett a hazai történelem oktatását is előírta a logikai osztály számára, tankönyvként - a történelem és a földrajz számára - Cellarius compendiumait javasolta. Sinay Miklós (1730-1808) 1760-ban történt professzorrá választása annyiban jelentett korszakhatárt, hogy erőteljes személyisége meghatározta a század további részének történelemtanítását a református fellegvárban. Sinay 1764-től Leonard Offerhaus (1699-1779) groningeni professzor (Maróthi és Sinay egykori tanára) történelem tankönyvét¹²³ használta,¹²⁴ amit a szakirodalom visszalépésnek ítél, az „ortodox, egyházi dogmatizmus" dominánssá válása miatt.¹²⁵

Sinay nagy hangsúlyt fektetett az egyetemes történet tanítására, amire igen sokat készült, számos irodalmat tanulmányozott. Offerhausnak megfelelően a korai történelmet a biblia alapján tárgyalta, igen részletesen elemezve az ószövetség korát. Többek között ezek játszottak közre abban, hogy előadásai terjengőssé váltak, és ritkán jutott el a tantervben a célként kitűzött korszakokig. Elképzelései szerint nagyobb szerepet kapott volna az újkori történelem (Offerhaushoz hasonlóan) és az egyháztörténet is, ez azonban az előbb említett okok miatt kevéssé realizálódott.¹²⁶ Felső tagozatban előírta Matthias Schröcknek (1733-1808),¹²⁷ Bél Mátyás unokájának Historia religionis et ecclesiae Christianae című vallás- és egyháztörténeti munkáját. Schröck szempontjai meghatározóvá váltak az egyetemes történelem tanításában is, ugyanis ő bocsátotta közre Offerhaus kompendiumának negyedik kiadását - javítva és egy 18. századról írott fejezetet hozzáadva.¹²⁸ Sinay Magyarország és a magyar protestáns egyházak történetét is kidolgozta jegyzetként.¹²⁹

93 Molnár, 1881. 338; Balassa, 1929. 36-36; Katona, I.1.1.3.
94 Szebenyi, 1989. 13.
95 Katona, I.1.1.3.
96 Balassa, 1929. 39.
97 Katona, I.1.1.4.
98 Balassa, 1929. 37.
99 Zopf, 1741. Vorrede. 1.
100 Katona, I. 1.1.5.
101 Szebenyi, 1989. 13.
102 Balassa, 1929. 39-40.
103 Molnár, 1881. 368; Balassa, 1929. 40.
104 Balassa, 1929. 42.
105 Kivonatának címe: Introductio in orbis hodierni Geographiam. Pozsony, 1748.
106 Balassa, 1929. 43.
107 Balassa, 1929. 43-44.
108 Az Instrukcióból magyar nyelvű szemelvények: Szebenyi, 1989. 45-63.
109 Pexenfelder, 1675. Praefatio. 2.
110 Pexenfelder oktatási szempontból másik jelentős műve: Apparatus eruditionis tam rerum quam verborum per omnes artes et scientias. Nürnberg, 1670.
111 Pl. Curtius Rufus szövegéből oly módon kell beszámolniuk, hogy a korszakot tetszés szerint kell ismertetniük. Szabolcs, 2000. 25.
112 Vö. Szebenyi, 1989. 55-62; Szabolcs, 2000. 27-29
113 Szebenyi, 1989. 10.
114 Szebenyi, 1989. 10-11.
115 Ut juventus jam nunc assuescat non in nuda duntaxta rerum narratione, velut cortice, haerere, sed ipsum adeo nucleum, sub ea latentem, vestigare utilissima recte & sentiendi & vivendi documenta inde eruendo. Rudimenta, 1788. Praefatio. 1.
116 Az általam használt kiadás: Rudimenta, 1735.
117 Idézi: Szebenyi, 1989. 15.
118 Egyháztörténetből Lampe munkáját javasolja. Tóth, 1982. 63.
119 Tóth, 1982. 62.
120 Ez egy latin, német, magyar, cseh értelmező szótár.
121 1748-ban megjelent a teljes mű is Latinitatis probatae et exercitae liber memorialis címmel 3000 példányban. Tóth, 1982. 63.
122 Tóth, 1982. 63.
123 Compendium historiae universalis, I-II. Groningen, 1750. 1703-ig tárgyalja az egyetemes történelmet.
124 Sinay, 1911. 19.
125 Tóth, 1982. 70.
126 Sinay, 1911. 19.
127 Johann Matthias Schröck a wittenbergi egyetem történelem professzora gyerekeknek készített világtörténeti munkát: Allgemeine Weltgeschichte für Kinder. Lipcse, 1801. Ennek a szerkesztése azonban nem tér el a korszak többi, tankönyvként használt munkájától. Államok szerint tárgyalja a történelmet, köztük Magyarország históriáját is.
128 Offerhaus, 1778.
129 Naptárjegyzeteiben szerepel: „Historiam gentis Hungaricae XV. saeculorum in proprio meo manuscripto commodavi legendam D. Georgio Fazekas primario ex schola civibus studioso." Idézi: S. Szabó József. Sinay, 1911. 21.