A nagyszombati egyetem működését már 1635-ös alapításától kezdve a jezsuita rend tanulmányi szabályzatai határozták meg, amelyek alapját a - már korábban ismertetett -1599-es Ratio Studiorum jelentette. A Ratio Studiorum alapelvei szerint (ugyanakkor a helyi igények figyelembevételével) 1658-ban az osztrák rendtartomány külön tanulmányi szabályzatot adott ki, amely Magyarországon is érvényben volt majd száz éven keresztül. A 18. század közepétől viszont egyre gyakrabban avatkozott be az állam az oktatás kérdésébe.¹⁵⁵ Ennek első lépése 1753-ban történt, új tanszékek felállításával, a filozófia képzés tananyagának előírásával, mindezeket Bécs elképzeléseinek megvalósításaként.¹⁵⁶ Az 1765-ben felállított bécsi tanügyi bizottság kezdeményezte az ún. Norma Studiorum kibocsátását, ami 1770-ben látott napvilágot, és a bécsi egyetem számára előírtak bevezetését jelentette a magyar egyetemen, az oktatás, illetve az egyetemvezetés minden ágára kiterjedve. Megváltozott a tanszékek száma és struktúrája, így a bölcsészeti karon (amely tulajdonképpen a jogi, orvosi, teológiai tanulmányokra készített elő) ekkor említik a „világi történelmet". A történelem tanszék ekkor még nem volt önálló, annyit olvashatunk róla, hogy a Mária Terézia által az egyetem finanszírozása céljából adományozott földvári apátság jövedelméből gondoskodni kell a történelem tanárának fizetéséről. Mindkét tárgy oktatását Katona Istvánra bízták, aki a történelem keretein belül tudománytörténetet is tanított. Önálló tanszékké 1774-től vált.¹⁵⁷

A Norma Studiorumnál átfogóbb és mélyebb változásokat hozott az I. Ratio Educationis. Az itt lefektetett alapelvek egészen 1848-ig meghatározták az egyetemi oktatást. A történeti segédtudományok 1777-ben külön tanszéket kaptak.¹⁵⁸ Ebben a században a legnagyobb változást II. József rendelkezése jelentette, amelynek értelmében csak egyetemes történelmet taníthattak az egyetemen.

A történelem és a történeti segédtudományok a bölcseleti fakultás tárgyai között szerepeltek, tanulásuk azonban elsősorban a jogászhallgatók számára volt nélkülözhetetlen. A jogi karon azonban mindössze csak hét éven keresztül (1777-1784) oktattak történelmet, 1784-től már csak a bölcsészkaron folyt történelemoktatás.¹⁵⁹ Ez azonban nem volt egységes a tárgyalt időszakban, több változást is tapasztalhatunk. 1784-ig a legmagasabb óraszámú tárgyak közé tartozott a történelem. 1784-ben a bécsi tanulmányi rendszer bevezetésével viszont törölték a magyar történelem oktatását, és a II. Ratio Educationis hozta vissza a tárgyak közé, ám 1817-től valamelyest csökkent a száma, a három évből egyben heti kettő, a többiben három órában oktatták. Ennél nagyobb óraszámot képviselt az egyetemes történelem, két évre leosztva, átlagban heti négy órát, 1784 és 1806 között (a magyar történelem szüneteltetése idején) heti nyolc órát tartottak összesen a három év alatt.¹⁶⁰

A korszakban az egyetemi oktatás előadásokra épült, ezekről kevés információ áll a rendelkezésünkre, és bár bizonyos esetekben csupán felolvasták a kiadott irodalmat, az oktatók nagy része rendszeresen készített jegyzeteket az előadásaihoz.¹⁶¹ Bár a Ratio Educationis előírt szakirodalmakat egyetemi jegyzetként, a hallgatók elsősorban az előadások szövegeiből tanultak.

Az egyetemi történelemoktatás - mint láthattuk - az akadémiai tananyagra épült, érvényes ez mind a célokra, mind a struktúrára. Az oknyomozó jellegű történelemtanításhoz itt is nagy hangsúlyt kapott a segédtudományok oktatása. Míg azonban az akadémiákon „arra kijelölt alkalmas egyének" tanították e tárgyakat, addig az egyetemen külön tanárokat neveztek ki e feladat ellátására, továbbá az egyetemen teljesebben és pontosabban adják elő azok kedvéért, akik „tökéletesebb tudásra törekszenek".¹⁶²

A 18. századi Magyarországon a jezsuita rend történetírói határozták meg leginkább a historiográfia művelését. Munkásságuk a segédtudományok alkalmazásával emelkedett ki. Így nem meglepő, ha a segédtudományokra épülő egyetemi történelemoktatásban ők játszottak meghatározó szerepet (az ott oktató tanárok elsősorban valamely szerzetesrend, vagy feloszlatott rend egykori tagjai voltak). Az is természetesnek tűnhet, hogy egyes tanárok egyszerre tanítottak történelmet és a segédtudományok egyes ágait.¹⁶³

Az egyetem oktatói közül ki kell emelni Katona Istvánt (1732-1811), akit 1770-ben nevezett ki Mária Terézia a világi történelem és az ékesszólás tanszékére. A jezsuita rend feloszlatása után sikerrel pályázta meg újra az egyetemi tisztségét. II. József elégtelen német nyelvi előadókészségére, illetve a magyar történelem oktatásának megszüntetésére hivatkozva 1784-ben nyugdíjazta.¹⁶⁴ Katonát a piarista Koppi Károly (1744-1801) követte. II. József rendelkezéseinek köszönhetően már csak egyetemes történelmet tanítottak az egyetemen. Koppi ennek ellenére bevonta a tananyagba a magyar történelmet, és népszerű tanárává vált a karnak. A magyar jakobinusokról folytatott vizsgálati anyagban többek között azt írták róla, hogy „rendkívül merész és hazafias szellemű előadásokat tartott".¹⁶⁵ A vizsgálat során nem találtak ellene konkrét bizonyítékokat, ennek ellenére 1796-ban nyugdíjazták.¹⁶⁶ Ezt követően Trenka Mihály (†1822) vette át a történelem tanítását, és egészen 1809-ig állt a katedrán. Hosszú pályája ellenére igen kevés információval rendelkezünk működéséről, tanította többek között Horvát Istvánt és Katona Józsefet.¹⁶⁷ Trenka 1809-es távozása után Biszaglics Andrást nevezték ki, ám állása elfoglalása előtt elhunyt. Kétévi szünet után, 1811-ben Keresztury József (1755-1825) vette át az oktatást az egyetemen. Keresztury majd 20 éves tanári tevékenység után kapta meg az állását. Utóda Weszerle József (1781-1838) lett 1827-től, aki már 1816-tól tanította az egyetemen a segédtudományokat, a két tanszéken 1838-ig tanított.¹⁶⁸ Weszerle elsősorban numizmatikai kutatásaival és gyűjtéseivel vált ismertté.¹⁶⁹ Halála után Sztojanovits Lázár (1804-1879) követte az egyetemen, aki - Muszka Erzsébet beszámolója szerint - a fizika és a mezőgazdaság adjunktusa volt, és e tevékenysége mellett tanította a történelmet 1840-ig.¹⁷⁰ Őt Reisinger János (1802-1868) követte, aki 1840 és 1848 között tanította a történelmet az egyetemen, emellett pedig az érem- és a régiségtant. Reisinger 1849 után is megtarthatta állását.¹⁷¹

A segédtudományok oktatásánál a tanári állásokat összekapcsolták az Egyetemi Könyvtár könyvtárőri tisztségeivel. Volt olyan gyakorlat, hogy a régiségtan tanára az első őr, az oklevéltané a második őr volt, de igen gyakran változtak a szerepek, Wagner Károly például első őrként a címer- és pecséttant, Schönvisner István másodőrként régiségtant adott elő.¹⁷²

A tanszék első tanára az egykori jezsuita Schönvisner István (1738-1818) volt, akit ezzel egyidejűleg neveztek ki az Egyetemi Könyvtár őrévé. Schönvisner előtte éveken keresztül tanított Bécsben a Theresianumban. Igényes régészeti és numizmatikai munkái predesztinálták az egyetemi katedrára. Az egyetemen tartott előadásai alapján elkészítette az ókori görög és római történelemre vonatkozó tankönyvét (Compendium antiquitatum Graecorum és Compendium antiquitatum Romanorum), melyeket érthető stílusa miatt a középiskolákban is használtak.¹⁷³ 1794-ig állt a tanszék élén, majd 1795-től az Egyetemi Könyvtár igazgatója lett közel negyed évszázadon keresztül. Utóda a szintén jelentős régészeti munkásságot kifejtő Katancsich Péter (1750-1825) lett. Katancsich pályázaton nyerte el a tisztséget, és azt 1800-ig töltötte be. Schönvisnerrel együtt igen sokat tettek a magyarországi régészet fejlődéséért. Katancsich utóda Stipsics Alajos volt, aki a könyvtár másodőri tisztsége mellett tanította a régiségtant.¹⁷⁴ Őt - a már említett - Weszerle követte (1827-ig vezette a tanszéket, 1838-ig helyettesként). 1838 és 1840 között Nachtigali Jakab tanított itt, 1840 és 1848 között pedig Reisinger János.¹⁷⁵

Az oklevéltan első tanára Pray György volt. Pray 1777-ben került az Egyetemi Könyvtár élére, és ezzel együtt a diplomatikai tanszéket is megkapta. 1785-ben Wagner Károly nyugdíjazása után átvette a címer- és pecséttan tanszéket, ezt a pozícióját 1790-ig töltött be. Pray utóda a diplomatikai tanszéken Cornides Dániel (1732-1787) volt, ám mindössze két éven keresztül tanított itt. Halála után a jeles szakember, Schwartner Márton (viszonylag fiatalon, 29 évesen) került az egyetemre, ahol egészen 1823-ig tanított, az oklevéltani tanszéken 1788 és 1790 között. 1790-ben összevonták az oklevéltani és a címer- és pecséttani tanszékeket, és Schwartner az így létrejött oklevél- és címertani tanszéken tanított.¹⁷⁶ A szintén jezsuita Wagner Károly (1732-1790) volt az 1777 óta oktatott címer- és pecséttan első tanára. Wagner széleskörű történetírói tevékenységet folytatott, leginkább észak-magyarországi levéltárak anyagai alapján. 1773-tól a pozsonyi országos levéltár igazgatója volt. 1777-ben nevezték ki egyetemi oktatóvá és ezzel együtt az Egyetemi Könyvtár őrévé. Állását 1784-ig töltötte be, majd egészségi állapota miatt nyugdíjazták.¹⁷⁷

A Schwartner halálával megüresedett oklevél- és címertani tanszékre hosszú ideig nem neveztek ki állandó tanárt, hanem 1823-ig helyettesítéssel oldották meg az oktatást. Ekkor került az egyetemre Horvát István (1784-1846), aki 1846-ig volt az említett tanszék tanára.¹⁷⁸ Horvát 1813-ban lett a Széchényi Könyvtár őre, és 1823-ban kapta kinevezését a diplomatikai tanszékre, ahol haláláig tartott igen népszerű előadásokat.¹⁷⁹ Tudományos munkásságának, miként előadásainak a megítélése ambivalens, ugyanis megalapozott kutatásaira alapuló tartalmas előadásai mellett igen gyakran nyúlt módszerként az etimologizáláshoz. Tanítványai kedvelték az előadásait, megemlítik, hogy „értelmes, nyugodt előadása" megkönnyítette a jegyzetelést.¹⁸⁰ Horvát István fia, Horvát Árpád még apja életében, 1839-ben és 1841-ben pályázott az oklevéltani tanszékre, ekkor még eredménytelenül. Apja halála után azonban szinte azonnal kinevezték, helyettesként. 1848-ban az oklevéltan rendes tanárává nevezték ki. Diplomatikai kutatásai és ismeretei széles körűek voltak, egyetemi jegyzeteket készített, elsősorban jogtörténettel foglalkozott.¹⁸¹

Az oktatásban leginkább a tankönyvekként funkcionáló történeti munkák játszottak igen fontos szerepet, ám ezek csekély száma miatt különös jelentőséggel bírtak a hallgatók egyetemi jegyzetei. A magyar történelemmel foglalkozó tankönyvek közül ki kell emelni Pray György Historia regum Hungariae, az egyetemes történelemmel foglalkozó közül Bolla Márton Primae lineae historiae universalis című munkáját, amelyek a későbbiekben kerülnek részletesebb ismertetésre. A történeti segédtudományok igen nagyszámú és kiváló minőségű tankönyveire itt nem térek ki, precíz összefoglalását adja Muszka Erzsébet.¹⁸²

155 Muszka, 1974. 5.
156 Szentpétery, 1935. 31; Muszka, 1974. 6.
157 Muszka, 1974. 6-7.
158 Muszka, 1974. 3.
159 Muszka 1974. 81-82.
160 Muszka, 1974. 83-84.
161 Koppi Károly jegyzeteiben például feljegyzéseket, emlékeztető szavakat, félmondatokat találhatunk, ami azt mutatja, hogy előadásait nem felolvasta, hanem jegyzetei segítségével szabadon tartotta. Muszka, 1974. 96.
162 Muszka, 1974. 15.
163 Muszka, 1974. 25-26.
164 Katona nyugdíjazása után Esztergomba vonult vissza, majd 1790-ben Kollonich László érsek hívására Kalocsára ment, és átlépett a kalocsai főegyházmegye papjai közé. A Főszékesegyházi Könyvtár vezetése mellett retorikát tanított a szemináriumban, később az intézmény rektora lett. Katona a 18-19. századi magyar történetírás meghatározó szereplője volt. Katona 1779-től negyvenkét kötetben jelentette meg a magyar királyság történetéről szóló munkáját Historia critica címmel. A nagyszabású alkotás egészen a 19. század végéig a magyar historiográfia alapműve maradt, közölt forrásainak jó része máig is csak ebben a műben jelent meg nyomtatásban. 1800-ban jelentette meg két kötetben a kalocsai érsekség történetét (Historia metropolitanae Colocensis ecclesiae). http://archivum.asztrik.hu/?q=oldal/a-toertenetiro-kanonok-katona-istvan-1732-1811
165 Idézi: Muszka, 1974. 29.
166 Koppit 1774-ben Nagyszombatban avatták bölcseleti doktorrá, 1775-76-ban Pesten a bölcselet, 1777-79-ben a kassai akadémián a történelem tanára és könyvtáros. 1780-83-ban már Kolozsvárott tanított történelmet, 1784-től a pesti egyetem világtörténelem tanára, sőt 1787-88-ban a bölcseleti kar dékánja is volt. Állását 1795-ben azért veszítette el, mert túlzottan hazafias szellemű előadásokat tartott. Máramarosszigetre került, ahol 1797-99-ben helyettes rektor, majd 1800-1801-ben Nagykárolyban rektor volt egészen haláláig. http://www.tortenelemtanitas.hu/2010/01/koppi-karoly-1744%E2%80%931801/
167 Muszka, 1974. 30-31; Waldapfel, 1932. 429-430.
168 Muszka, 1974. 31.
169 Hóman, 1916. 3.
170 Muszka, 1974. 34.
171 Muszka, 1974. 34.
172 Muszka, 1974. 98.
173 Muszka, 1974. 111.
174 Muszka, 1974. 36-37; Waldapfel, 1932. 430.
175 Muszka, 1974. 37.
176 Schwartner Göttingenben tanult történelmet, statisztikát, diplomatikát, tanárai között volt Schlözer és Gatterer. Fő műve: Statistik des Königreichs Ungarn. Pest, 1798, és az Introductio in artem diplomaticam. Pest, 1790.
177 Muszka, 1974. 41-43.
178 Muszka, 1974. 45. Horvát legismertebb munkája az 1825-ben megjelent Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből.
179 Horvát és a segédtudományok viszonyáról: Soós István: Horvát István és a történeti segédtudományok 1988. Kézirat; Soós István: Kísérlet a magyar nyelvű diplomatika megteremtésére. (Horvát István és Schwartner Márton.) Aetas, (1993) 4. sz. 44-91; „a' Diplomaticát régen nagyobb hévvel gyakoroltam az aestethicanál". A diplomatika Horvát István ifjúkori tudományos munkásságában. In: Szövegkönyv. Tanulmányok Kerényi Ferenc hatvanadik születésnapjára. Szerk.: Szilágyi Márton és Völgyesi Orsolya. Budapest, 2005. 247-267.
180 Muszka, 1974. 105.
181 Muszka, 1974. 46-47.
182 Muszka, 1974. 135-152.