Az 1770-es évek legelején jelent meg az első magyar nyelvű, magyar történelmet tárgyaló tankönyv Losontzi Mányoki István tollából. Eredetileg a falusi református iskoláknak készült, ám viszonylag gyorsan bekerült a grammatikai iskolák tananyagába, és még az evangélikus oktatási intézményekbe is. A Tiszáninneni Református Superintendentia már 1776-ban előírta a használatát, majd a 19. század első felében több egyházkerület is megtette ezt, és a különböző tervezetekben rendszeresen megjelölték tankönyvként. A század közepéig ez volt a legelterjedtebb és leginkább használt tankönyv Magyarországon és Erdélyben egyaránt.¹³⁰

A Hármas Kis Tükör elnevezés a könyv szerkezetére utal, ami az 1773-as második kiadástól vált (vég)érvényessé, ugyanis ekkortól kezdve tagolódott három részre. Első része a bibliai történeteket ismerteti, a második Magyarország, míg a harmadik Erdély történetét. Az első Johann Osterwald (1663-1747) svájci református teológus művének átdolgozása. Osterwald Abrégé de l' Histoire Sainte et du Catechisme című munkája ismert volt már Magyarországon, az alsó osztályok számára, illetve a gyermekek tanulásának megkönnyítése céljából fordította le Maróthi György 1744-ben a református iskolákban addig használt katekizmusok pótlására (Osterwald A szent históriának rövid summája címen). A kérdések és feleletek formájában írott mű az eredetinek 1734-ben megjelent rövidített változata alapján készült. Az egyházi és pedagógiai célok megvalósításán kívül a felvilágosodás historizmusát képviselte azzal, hogy a vallási tanításokat bibliai történetek formájában adta elő. Ez a kis könyv (amellett hogy eredeti alakjában számtalan kiadásban, majd egy századig szerepelt a tankönyvek sorában), kérdés-felelet formában első részét képezte Losontzi István Hármas kis tükrének.¹³¹ A gyerekek érdekeit nézte Losontzi azzal, hogy szövegét didaktikusan szerkesztette, és esetenként verses formában tálalta (Tudjuk, hogy a gyermekek a' ritmizálásban igen gyönyörködnek, és a' Verseket örömmel tanulják."), ilyenek többek között a magyar vármegye-leírások.¹³²

A nyelvválasztást a következővel indokolta Losontzi: „Magyar Gyermekeknek magyarúl írtam, nem idegen nyelven, mellyet nem értenek." E gondolatát azzal egészíti ki, hogy reményei szerint hamarosan magyar iskolák lesznek felállítva, ahol a „szükséges dolgokra magyar nyelven taníttatnának elsöben gyermekeink!". Kritikus a latin nyelv használatával kapcsolatban, mind a protestáns, mind a katolikus iskolákban egyaránt, „a' Gyermekek, Celláriusra, Deák Rudimentára szoríttatnak, a' mellyeknek paraszt állapotjokban soha semmi hasznát nem vehetik". Véleménye szerint a falusi gyermekeknek haszontalan a latin nyelv tanulása és az így szerezhető tudás: „Sokkal hasznosabb vólna a' falusi Gyermekeket magyar olvasásra, éneklésre, könyörgésre, irásra, arithmetikára, históriára és a' Keresztény hitnek ágazataira tanítani." Ennek tükrében érthető, hogy a későbbi szakirodalom a Hármas Kis Tükröt a magyar nemzeti mozgalom egyfajta harcaként láttatta.¹³³

A szöveg a magyar történelmet királyonként tárgyalja. Ezt és a katolikus egyház történetét kritikusan kezeli, viszonylag sommás ítéleteket megfogalmazva (pl. Könyves Kálmán, akit egyházi pályára szántak, „a' papság elöl Lengyel-országba szaladott", az ő idejében a keresztes hadak nagy károkat okoztak, „minden ok nélkül a' russusok ellen ment" II. Ulászlóval kapcsolatban pedig megemlíti a „Dobsze Király" történetet).¹³⁴

Losontzi Magyarország és Erdély történetét szándékosan „summásan" adja elő, a diákok szempontjait figyelembe véve („Gyermekeknek írtam, azért is gyermeki elméhez alkalmaztatott módot szükség vala követnem."). Azon olvasók számára, akik bővebb ismereteket akarnak a történelemből szerezni, Timon Sámuel és Pray György munkáit ajánlotta.¹³⁵

130 1771 és 1854 között több mint 70 kiadást ért meg. Katona. I.1.1.5.
131 Tóth, 1982. 65-66.
132 Losontzi, 1777. I; 36-54.
133 Bessenyei György és társai mozgalmai mellett a másik ilyen kezdeményezésként értékelte Bíró. Bíró, 1960. 94.
134 Losontzi, 1777. 115; 136.
135 Losontzi, 1777. I.