1956 nem múlt el nyom nélkül a történetírásban sem. A történész szakma körében a forradalom hatására vita bontakozott ki (önmagában jelentős előrelépésként kell értékelnünk azt, hogy kibontakozhatott érdemi vita) 1960-61-től, melyet Molnár Erik kezdeményezett. A kérdés középpontjában a Mód Aladár és Andics Erzsébet-féle (de lényegében még Révai által lefektetett) történelemkoncepció kritikája állt, mely az osztályharcot a (Habsburg ellenes) nemzeti függetlenségi harcokkal mosta egybe, s Magyarország történetét a nemzeti függetlenségmozgalmak láncolatára fűzte fel. Ennek nem várt következményeként értékeli Molnár Erik a magyar társadalomban a nemzeti érzés túlsúlyba kerülését az internacionalizmussal szemben, ami az '56-os, szovjetellenes és internacionalizmus-ellenes (ellen)forradalomhoz vezetett. Az ún. Molnár Erik-, vagy nemzet-vita hosszan (több mint egy évtizeden át) elhúzódott és a nemzeti gondolat, a nemzet-fogalom újraértelmezését, alapos tudományos vizsgálatát és reálisabb (osztályszempontoktól mentes) megítélését eredményezte, és egy sor történelmi probléma újragondolását és átértékelését hozta magával.⁵⁴⁸Az MSZMP határozatot hozott a tudománypolitikáról, melyben leszögezték, hogy a tudomány kérdései alapvetően nem tartoznak a pártra. A tudományos orgánumokban a publikálás viszonylag szabaddá vált (de a szélesebb közönséghez eljutó, pl. ismeretterjesztő periodikákra továbbra is szigorúbban felügyeltek).⁵⁴⁹ A '70-es évekre szabaddá vált a külföldi szakfolyóiratok, kiadványok beáramlása az országba, ennek hatására a nemzetközi tudományos eredmények és módszerek megjelentek a hazai történetírásban is. Főleg a francia Annales folyóirat hatása fedezhető fel.

Megélénkült az érdeklődés a középkorkutatás iránt. A 16-17. századi magyar történet ábrázolásából eltűnt a Habsburg gyarmatosítás és a függetlenségi küzdelmek minden áron való hangsúlyozása. Tisztábbá vált a kép a rendek és a hatalom viszonyát illetően, az egyház szerepét is kiegyensúlyozottabban lehetett vizsgálni, a felvilágosult abszolutizmus, a jobbágykérdés, a magyar jakobinusok és Martinovics megítélése is árnyaltabbá vált. Gyökeresen megváltozott a reformkorról, az 1848-as forradalomról és a szabadságharcról alkotott vélemény. A Márciusi Ifjak, Kossuth és Görgey szerepét is újraértelmezték, ahogy a forradalom utáni évek, Deák Ferenc, a kiegyezés és a dualizmus kora is megszabadult a marxista torzítások jó részétől. Különösen nagy változás történt az első világháborút követő forradalmak és a Horthy-korszak megítélésében. Az addig jellemző, kategorikusan fasisztának értékelt rendszerről már árnyaltabb jellemzések (autoriter, tekintélyelvű) születtek. Reálisan lehetett szólni immár a második világháború alatti és azt megelőző külpolitikai nyomásról, ahogy a revízió kérdéséről is. A munkásmozgalom története továbbra is megkülönböztetett terület maradt, melynek kutatásában lényegesen merevebb maradt a rendszer.⁵⁵⁰

Többek szerint (pl. Kövér György, Gyáni Gábor) a történettudományban a rendszerváltás nem 1989-ben, hanem már a '70-es években megtörtént. (Másik oldalról vizsgálva ugyanezt: 1990 körül nem történt érdemi változás a történetírásban, sem módszereit, sem témáját illetően, - kivéve egyet: a nemzeti történelem előtérbe kerülését - ekkor tehát elmaradt a rendszerváltás.) A történetírás pluralizálódása mindenesetre még sokáig nem éreztette hatását a történelemkönyvekben. A történelemtudomány és a történettanítás egyre távolabb kerültek egymástól.

548 Romsics, 2008. 9.
549 Gunst, 2000. 260.
550 Gunst, 2000. 262-263.