A Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat létrejöttével Magyarországon megszűnt a tankönyvi pluralizmus. A szabad tankönyvválasztás lehetősége eltűnt. Az egyes tantárgyak tankönyveit állami megrendelésre és ellenőrzés mellett jelentették meg. E tankönyvek használata kötelező volt. A kommunista ideológia minden tantárgyban helyet kapott a testneveléstől a matematikán át az irodalomig, de természetesen kiemelt jelentőségű volt a történelemtanítás.⁵⁸³

A pártállam ideológiája és történelemszemlélete 1948-50 körül viharos gyorsasággal került át a tankönyvekbe is, amikben hemzsegtek a marxista szemléletű, erőltetetett aktualizálások. Az egyházi iskolákért folytatott harcból is kitűnik, mennyire fontos volt a kommunista vezetésnek az oktatás feletti irányítás megszerzése. Különösen égetővé vált a helyzet a kékcédulás választások után, amikor kiderült, hogy a szovjet segítség, a demagóg propaganda, a terror és a csalás legkülönfélébb fogásai sem voltak elegendők arra, hogy a kommunisták a politikai legitimitás látszatát megszerezzék. Neki kellett hát állni a nép mielőbbi ideológiai átnevelésének. Az új tankönyveknek ki kellett szolgálniuk ezt az igényt. Egyfelől be kellett bizonyítaniuk a kommunista jelenlét jogosságát, sőt szükségszerűségét, valamint történelmi gyökereit és eloszlatni azt a képet, hogy a Szovjetunió idegen és megszálló hatalom. Másfelől az aktuálpolitikai lépéseket is elfogadhatóvá kellett tenniük. Ennek érdekében tabuk és szigorúan követendő irányelvek egész kis rendszere alakult ki, ami nagyon hamar rettentő mély gyökereket vert a tankönyvekben. Ezeknek a lefektetése nagyrészt Révai nevéhez kötődik. Nagyszerűen foglalja őket össze Szőke András:⁵⁸⁴ „Néhány főbb irányelv, amikhez a tankönyvíróknak igazodniuk kellett:

• Az elmúlt korok társadalmi berendezkedését az új tankönyveknek nem mint a saját korukban működőképes rendszereket, hanem elsősorban mint az elnyomottak és kizsákmányolók folytonos küzdelmének állomásait kell bemutatni. Ebben a felfogásban a szocializmus erőinek uralomra jutása természetesen a történelmi fejlődés betetőzése; az egyetlen tudományos alapokra épülő politikai, társadalmi berendezkedés megvalósulása.

• A parasztfelkelések, nemzeti szabadságharcok, forradalmi és reformmozgalmak kiemelkedő szereplőit, mint az elnyomottak hős képviselőit, vagy a hozzájuk csatlakozó szövetségeseket kell ábrázolni, akiknek a kizsákmányoltak felszabadításáért és egyben a nemzet szabadságért folytatott eredménytelen küzdelmét végül a kommunisták vitték végső sikerre, természetesen a Szovjetuniónak mint a haladásért folytatott küzdelem vezetőjének önzetlen támogatásával.

• A haladó erők soraiban mindig meg kell jelentetni az oda beférkőzött árulókat, reakciós, ellenséges visszahúzó erőket, amelyek végső soron a bukás legfőbb okai. Ez ellen csak a kommunista pártvezetés találta meg az ellenszert, amelyben az állandó éberség és egyre erősödő osztályharc segítségével képes leküzdeni még a kommunisták soraiba is beférkőző árulókat és ellenséges elemeket. (Rajk-per és más összeesküvési perek igazolása)

• Szinte minden történelmi helyzet és korszak elemzésekor rá kell mutatni az egyházak, különösen a katolikus egyház ellenséges, negatív szerepére, s hogy a papság, s különösen a főpapság célja az elnyomók, kizsákmányolók támogatása, a haladás fékezése. Magától értetődővé kell tenni ezzel a klerikális reakció elleni folyamatos retorziók (pl. Mindszenty-per) szükségességét.

• A kizárólag pozitív tartalommal felruházott forradalmi jelzőt nemcsak az ellenforradalommal, hanem a halálos veszélyt jelentő, az árulással, megalkuvással kacérkodó mérsékeltebb politikai mozgalmakkal is élesen szembe kell állítani. Érthetővé lehet ily módon tenni a megalkuvó szociáldemokrata nézetekkel és azok képviselőivel szembeni kíméletlen harcot.

• Gyanús elemnek kell tekinteni még a forradalmi hadseregben is a tiszteket, professzionális vezetőket, mert hajlanak arra, hogy elárulják a forradalom ügyét. Ebben a forradalmi rendszerek politikai vezetőinek bonapartizmussal szembeni örök félelme nyilvánul meg. (Sólyom László, Pálffy György pere)

• A haladás eszméje és az önzetlen segítség mindig keletről, a gyarmatosítás megújuló veszélye nyugatról várható. (Abban az esetben, ha ez véletlenül mégsem lenne így, úgy az égtájakat nem kell emlegetni.) A kommunista propaganda ugyanis ez idő tájt nagy erőfeszítéseket tett, hogy a lakossággal megértesse: a Marshall-segélyt, sőt később a nyugattal való puszta kapcsolattartást is, mint a gyarmatosítók cselvetését vissza kell utasítani."⁵⁸⁵

Mindezek természetesen a történetírásban is érvényesültek. A korszak talán legnagyobb hatású magyar történeti munkája a már említett 400 év küzdelmei az önálló Magyarországért Mód Aladártól. A tankönyvek szorosan követik nem csak tartalmát, témaválasztását, de tagolását, fejezetcímeit is. Jellemző például (az új és legújabb kor tárgyalásánál), hogy az eseményeket két, időben párhuzamos alfejezetben mutatják be: egyikben a „reakciós erők" tevékenysége (tehát a tulajdonképpeni politikatörténeti-köztörténeti események), másikban a „haladó erők", tehát az illegális kommunista párt (később, a '60-as évektől a párt helyett már inkább a baloldali mozgalom, illetve a szociáldemokrácia) harca jelenik meg. Ez a tagolás a '80-as évekig jellemző marad, de a két szál közötti arányok jól érzékelhetően változnak majd a munkásmozgalmi rész hátrányára.

1956 után a tankönyvekben a politikatörténeti megközelítés mellett egyre nagyobb szerepet kapott a gazdaság- (a termelőeszközök változása) és a társadalomtörténet (az osztályharc), és halványult a forradalmak, valamint a nemzeti függetlenség hangsúlyozása (a tankönyvek terén tehát Mód Aladár történelemmagyarázata háttérbe szorult.)

Mindeközben, ahogy már említettük, a Kádári hatalom lemondott a marxista történetírás egyeduralmának fenntartásáról és a tudomány relatív szabadságot kapott, még a nyugat-európai történetírói trendek megjelenésére is lehetőség nyílt.⁵⁸⁶ A történelemtankönyvekből mindezek hatására idővel eltűnt a korábban jellemző durva vulgármarxista szemlélet, de az aktuálpolitikai elvárásoknak - igaz, jóval finomabb eszközök felhasználásával - továbbra is meg kellett felelniük. A Kádár-korszakban fokozatosan fellazuló hatalmi szigor, a közélet (és az oktatás) depolitizálásának hatásai csak lassan, óvatosan jelentek meg a tankönyvekben. Ennek egyik lehetséges magyarázatát Szőke András abban látja, hogy bár az '56 előtti politika, ideológia és közoktatás bírálata megvalósult, nemigen kristályosodtak ki helyükbe új irányelvek. „A biztos tájékozódási pontok híján utólag bármikor fellobbantható, bizonytalan kimenetelű ideológiai viták csapdáit elkerülendő, a szerzők számára gyakran tanácsosabbnak, biztonságosabbnak tűnt a régi klisékhez való igazodás. Az egész munka kárba veszhetett, ha valamelyik magát illetékesnek tartó párt- vagy szakmai fórum a kéziratot túl liberálisnak vagy túl szektásnak minősítette."⁵⁸⁷

A 60-as évek tankönyveiben a legszembetűnőbb változás a Sztálin és Rákosi idézetek eltűnése és a munkásmozgalom háttérbe szorulása volt.⁵⁸⁸ A tíz évvel később megjelent tankönyvek⁵⁸⁹ már tartalmukban is hasonlítottak a rendszerváltás utáni könyvekre.

A lassú tartalmi változások mellett lényeges módszertani fejlődést figyelhetünk meg. Míg az 1950-es évek tankönyveiből a didaktikai apparátus gyakorlatilag hiányzott, a 60-as években már találunk bennük egy-két forrást ill. a leckék végén összefoglalásokat. A 70-as évek tankönyvei már nagyszámú képet, ábrát, térképet, diagaramot és szöveges forrást tartalmaznak, sőt forráselemző leckéket is. A könyvek tipográfiája is minőségi változást mutat, egyre „gyerekbarátabb", áttekinthetőbb a megjelenés.⁵⁹⁰ 1983-ban Jóvérné Szirtes Ágota tankönyve⁵⁹¹ már kéthasábos tördelésben jelenik meg (A/4-es formátumban a mindeddig jellemző B/5 helyett), két színt használ, jól tagolt, modern taneszköz. A didaktikai apparátus kérdésekkel és feladatokkal bővült.

A tankönyvek szerzői - természetesen állami megbízásból - az '50-es években többnyire történészek voltak (pl. Lukács Lajos, Incze Miklós, Hahn István, Heckenast Gusztáv, Karácsonyi Béla, Ránki György). Érdekes, hogy a szerzők között nem marxista történészek is felbukkannak. A 60-as évektől a történész szakdidaktikusok (kiemelkedő Unger Mátyás tevékenysége) mellett a munkába már gyakorló pedagógusokat, tanári munkaközösségeket is bevontak. A későbbiekben jellemzően szakvezető tanárok lesznek a tankönyvszerzők (Závodszky Géza, Jóvérné Szirtes Ágota, Helméczy Mátyás stb.).

A szocialista tankönyvekre visszatekintve megállapíthatjuk, hogy az 50-es évek durva és direkt aktualizálásai után a Kádár-korszakban fokozatosan halványodnak a hatalom közvetlen megnyilvánulásai. A '70-es évektől ezek helyett már csak a korszak szellemisége lesz érezhető, a semlegesség, sőt egyfajta szabadság lassú belopódzása a társadalmi élet színtereire, így az iskolába is. A politika legitimációs törekvései helyett a szakmaiság (mind a pedagógia, mind a történettudomány szempontjából) kap egyre nagyobb teret.

Mindezek mellett (ahogy arra Szőke András is rámutat) a rendszer legitimációja érdekében elplántált gondolkodás-sémák a közoktatásban (legalábbis a tankönyvekben) és ennek nyomán az egész társadalomban jóval túlélték az azokat életre hívó politikai rendszert. A Rákosi éra toposzai a Kádár-korban, de néhol még a rendszerváltás után is továbbéltek, élnek. A „Kádár-korszak évtizedei alatt hatalmas példányszámban megjelent tankönyvsorozatok kései utóhatásaként számos történelmi kérdésről a mai napig Révai és követői által konstruált, leegyszerűsítő történelmi és politikai képletekben gondolkodik a magyar lakosság túlnyomó része." ⁵⁹²

583 Pl.: egy alsó tagozatos matematikai gyakorló feladat az '50-es évekből: „Egy alföldi tanyaközpontban 3016 ember lakik. Ebből 2908 aláírta a békeívet. Hány ember nem írta alá? (Kik voltak ezek? A béke ellenségei a mi ellenségeink.)" Idézi: Kéri - Varga,2004.
584 Szőke, 2004.
585 Szőke, 2004. 70-71.
586 Romsics, 2008. 10.
587 Szőke, 2004. 75.
588 pl. Incze, 1958.
589 Balogh, 1973.
590 Az imént bemutatott 1973-as tankönyv (már akkor is az ötödik kiadást érte meg) minden változtatatás nélkül volt forgalomban még 1978-ban (12. kiadás) is.
591 Jóvérné Szirtes Ágota: Történelem a gimnázium IV. osztálya számára. A legújabb kor története. Tankönyvkiadó, Budapest, 1983. Második kiadás.
592 Szőke, 2004. 75.