2. Az ókori Egyiptom vallása (2. modul)

A modul tartalmi elemei:

 

  • témakör

  • feladatleírás

  • célok

  • oktatási módszerek

  • az oktatás szervezési módja

  • követelmények

  • taneszközök


Témakör:

Alsó- és Felső-Egyiptom egyesítése a hagyomány szerint a világteremtéssel ért fel. Az új világ megalkotása pedig a fáraónak (a testet öltött istennek) köszönhető. Egyiptom királya, a fáraó tehát halhatatlan volt, halálakor csupán az égbemenetelére került sor. Földi hatalmának folytonosságát pedig a következő fáraó uralkodása biztosította. Az ókori Egyiptomban politeizmus (többistenhit) létezett, s a főisteneket az egész ország területén mély tisztelettel övezték. A piramisszövegek és a múzeumi kiállítási tárgyak szinte kizárólag a fáraó túlvilági sorsával, és az egyiptomi emberek vallási meggyőződéseivel foglalkoznak. A túlvilági életbe vetett hit ösztönözte az egyiptomiakat a mumifikálás technikájának kialakítására. A fáraó holttestét bebalzsamozták, miután belső szerveit eltávolították. Testileg és lelkileg is igyekeztek felkészíteni a fáraót a Napistennel, Ré-vel való égi találkozásra.


Feladatleírás:

A tanulók a szakköri foglalkozás keretei közt először hallgassák meg a powerpointos kivetítéssel vagy írásvetítő segítségével illusztrált kiselőadásokat az egyes istenségekről (például Thot, Ozirisz, Ízisz, Hórusz), majd a hallott történetek, a pedagógus által kiosztott hand-out és fantáziájuk mozgósítása segítségével az egész csoport közösen dolgozva készítse el egy nagyobb méretű csomagolópapírra az istenek képzeletbeli pantheonját. A hand-out az ókori egyiptomi istenek felsorolását, sajátosságait, szerepük rövid ismertetését és képi ábrázolását tartalmazza. Ezt követően csoportmunka keretei közt a tanulók találjanak ki egy-egy mítoszt az istenekkel kapcsolatban, majd ismertessék a történeteket az egész csoport előtt.


Célok:

A második modulban az együttműködési képesség, az esztétikai-művészeti tudatosság és a konstruktív szövegalkotás fejlesztése kerül előtérbe. Az egyiptomi ásatások során felszínre került leletek és feliratok túlnyomó többsége a halál utáni élettel, a vallásos képzetekkel foglalkozik behatóbban, így ez az altéma számos alternatív feldolgozási módot, vizuális élményt, az írás- és olvasáskészség fejlesztésének lehetőségét rejti magában.


Oktatási módszerek:

A foglalkozás során a kiselőadások tartása és a kooperatív oktatási módszer alkalmazása élvez előnyt.


Az oktatás szervezési módja:

A modul szervezése az egyéni és csoportmunka kialakítására egyaránt lehetőséget biztosít.


Követelmények:

A tanulók legyenek képesek figyelmesen végighallgatni társaik kiselőadását, valamint csoportmunkában kooperatívan dolgozni. A feladatok végrehajtása közben saját ötleteiket és háttértudásukat mozgósítva tevékenykedjenek, miközben meghallgatják, figyelembe veszik, értékelik és elfogadják mások véleményét is. Társaik elképzeléseire alkotó módon reflektáljanak. A csoportmunka keretei közt végzett feladatokból mindenki egyformán vegye ki a részét. Az egyes teamek által megkonstruált alkotások bemutatása során a tanári szerepet vállalva és átélve mutassák be a többi team tagjainak csoportjuk ötleteit.


Taneszközök:

A háromdimenziós munkaeszközök közül a csomagolópapír, a filctollak és az olló, a nyomtatott tanulói segédletek közül a hand-out (a csoport létszámának megfelelően), míg az oktatástechnikai eszközök közül a laptop vagy számítógép, az írásvetítő és a projektor használata szükséges.