Néhány ötlet a szülőkkel való bánásmódhoz

Remek dolog a srácokban, hogy veled, mint tanárral kapcsolatos rossz érzéseik csupán néhány órán keresztül tartanak ki, aztán már újra szeretnek is. Csak ott van a probléma, hogy e néhány óra lejárta előtt általában már megosztották szüleikkel a rémes tanárról, azaz rólad alkotott képet. Ezen a ponton kap szerepet a bizalom. Már tanév előtt felkészítem a szülőket arra, gyermeküktől várhatóan azt fogják hallani, hogy túlságosan kíméletlen vagyok, vagy a kapott feladatok mennyiségére panaszkodnak majd. Arra is megkérem őket, bízzanak bennem, hogy tudom, mit csinálok. Az olyan szülő, aki ezt megérti, nagy áldást jelent, de persze vannak olyanok is, akik gyermekük minden szavát elhiszik, és azonnal ugrásra készek gyerekük védelmében. Ez utóbbiak rendszeresen felhívnak, és még csak az sem érdekli őket, az én szemszögemből hogy szól a történet. Ők azt feltételezik, hogy a dolgok egészen pontosan úgy zajlottak, ahogy azt csemetéjük lefestette. Hangsúlyoznám, hogy a legtöbb esetben az ilyen szülők vannak kisebbségben, és nekem számos olyan szülőhöz volt szerencsém, akik nagyban segítették munkámat, és tették ez által életemet is egyszerűbbé.

Öt dolog van, amire minden diákom szüleit olyan szívesen megkérném.

  1. Ha úgy érzik, velem, vagy munkámmal kapcsolatban probléma merült fel, ne az igazgatót hívják. Hívjanak először engem, hogy esélyem legyen megvitatni Önökkel az érintett kérdéseket.

  2. Ha úgy gondolják, beszélnünk kellene egymással, legelőször gyerekük által küldjenek nekem egy üzenetet, amire vissza fogok írni, és megbeszélhetünk egy időpontot. Kérem, ne az osztályterem ajtajában jelenjenek meg váratlanul, hogy tárgyalni jöttek!

  3. Kérem, ne engedjék meg, hogy gyerekük betegséget, vagy családi tragédiát leszámítva az iskolából hiányozzon! Rossz üzenetet hordoz, ha megengedjük nekik, hogy iskola helyett fodrászhoz menjenek, vagy akár Önökkel ruhát vásárolni.

  4. Kérem, próbálják megérteni, hogy gyermekük egy a sok közül, akiket naponta tanítok, így nem áll módomban minden esetben minden egyéni problémájukkal külön foglalkozni. A nevelés felelőssége nem egyedül a tanároké, a szülők legalább ekkora szereppel bírnak ebben.

  5. Bízzanak benne, hogy tudom, mit csinálok!

Bár fenti kéréseket sosem fogalmazom meg a szülők felé, azért a legtöbb esetben a szülők többsége ösztönösen tisztában van ezzel. Nos, aggódnod csak a többiek miatt kell, mindenesetre adok 6 tanácsot, ami őket is érinti:

  1. Tudatosan intézd úgy a szülőkkel való első találkozást, hogy annak kizárólag pozitív tartalma legyen, és semmi negatív.

  2. Bármely más alkalommal is, ha szülőkkel találkozol, az ő gyerekükről elsőként valami pozitívumot említs! (Lehet, hogy pl. Jancsika minden óráról hiányzik, de ha valami szépet alkotott egy művészeti projektben, először feltétlen erről tégy említést!)

  3. Viselj hivatalos öltözetet! Észrevettem, hogy ha öltönyt és nyakkendőt húzok, mind a diákok, mind szüleik nagyobb tisztelettel viseltetnek irányomban. Órán sokkal kevesebb fegyelmezési problémám adódik, ha szülőkkel beszélek így, az egész társalgásban tiszteletteljesebb és együttműködőbb hangot ütnek meg. De egyébként is, ha egy tanár azt akarja, hogy szakemberként kezeljék, öltözzön is ennek megfelelően.

  4. Küldj haza üzeneteket, vagy hívd fel váratlanul a szülőket, ha gyermekük valami jó dolgot tett. (Ha ilyesmit teszek, a szülők mindig megjegyzik, hogy még soha nem tapasztaltak ilyet tanár részéről. Egy szülő mindig szeret jót hallani gyerekéről, tehát ha ilyet teszel, jó úton haladsz a szülőkkel való bizalmi kapcsolat kiépítésében.)

  5. Minden lehetőséget ragadj meg arra, hogy egy szülőnek köszönetet mondhass! Ha pénzzel támogatják az osztályt, ha egy parti szervezésében segítenek, ha kísérőként vesznek részt kiránduláson, vagy bármi egyébbel hozzájárulnak az osztály érdekeihez, küldj köszönő levelet! Érezni fogják, hogy meg lettek becsülve, ez pedig a jövőre nézve még segítőkészebbé teszi őket.

  6. Ha egy szülővel nem sikerül dűlőre jutni, ne félj egy közös találkozótól az igazgatóval, ahol te is kifejtheted érveidet. Ha ez sem jön össze, kerüld el ezt a szülőt, mint a pestist! Ezután bárminemű érintkezés vele csak írásban történjen. Ne tedd ki magad felesleges tortúráknak.