A nonverbális kommunikáció alatt gyakran a gesztusnyelvet értik. Bár a nonverbalitás sokkal tágabb fogalom, s a gesztusokon kívül más jeleket is értünk alatta, érthető, hogy általában a kéz, fej, karok mozgását tekintik gesztusnak, összetett mozgásukat gesztikulációnak. Egy részük tudatos jelzés, nagyobb hányadban azonban olyan tudattalan mozgásról van szó, amely kíséri közléseinket. Szerepük lehet a kommunikáció szabályozásában, jelzések a folytatásra, abbahagyásra vagy a tempó felgyorsítására. A gesztusok gyakran elárulják a kommunikáló személyt, olyan információkat is közölnek, amelyeket a beszédfolyamatban résztvevő személy nem akar közölni. A feszültségről, idegi fáradságról, szégyenérzetről, zavarról tanúskodik a kézremegés, a saját test megfogása. Azaz az ember szükségszerűen megjeleníti belső idegállapotát, érzéseit, de ezeket általában igyekszik leplezni. A segítő szakmák képviselőinek különös érzékenységgel kell rendelkezni e jelek felfogásához, azaz empátiával értelmezhetők a nem közlésre szánt információk. Ám a gesztusok kódjának ismerete nemcsak az előbbi foglalkozások gyakorlását könnyíti meg az eredményes kommunikációhoz is nélkülözhetetlen.

A gesztus azért is intenzív eszköz, mert mozgással fejeződik ki. Olykor erőteljes, máskor visszafojtott mozdulatok kísérik mondandónkat, részben a kulturális tradíciók és szabályok rendje szerint, részben pszichológiai állapotunktól vezérelve. A fej gesztusai a legegyértelműbb jelek. Ha valaki „lógatja az orrát”, azaz lecsüng a feje, az a szomorúság, olykor a reménytelenség kifejeződése. Az oldalirányú mozgatása a bizonytalanságot, illetve a legtöbb kultúrában a tagadást jelenti. Egyes vélemények szerint ez velünk született gesztus, mások a csecsemő akaratnyilvánításának továbbélését látják benne, ahogy a jóllakott újszülött ezzel a mozdulattal tolja el anyja mellét, jelezve, hogy nem kér több tejet (Pease 2000, 95).

A fejtartás ugyancsak informatív jelzés. A feltartott fej a kommunikációs tartalom iránti semlegességet tükrözi. A mozdulatlan, úgyszólván passzív fej nem ösztönöz kommunikációra. Az enyhén oldalra billenő fej az érdeklődés gesztusa. Ha ez még a test enyhe előredöntésével is párosul, a beszélőnek sikerült felkeltetni az érdeklődést. Nem így a lehajtott fejű partner esetében. Ez a gesztus ugyanis azt kommunikálja, hogy a partner kritikusan vagy elutasítóan viszonyul mondandónkhoz, esetleg magához a beszédhelyzethez.

A kéz gesztusai – más testrészek mozgásával kombinálva vagy azok együttesében – a legkifinomultabb nonverbális jelrendszernek tekinthetők. Ezek közül több ősi, kulturális eredetű, mások a későbbi időkben formálódtak. A Winston Churchilnek tulajdonított V jel a victory kifejezése, azaz a győzelemre utal a mai használatban is. A kézfogás, a legáltalánosabb, s mára eredeti jelentését teljesen elvesztő gesztus arra is példa lehet, ahogy a különböző korok és kultúrák hogyan módosítják egy mozdulat szabályozórendszerét. Az eredeti jelentése – az üres tehát fegyvertelen kéz felmutatása – mára talán csak abban őrződött meg, hogy az ellenségeskedés befejeztét vagy egy küzdelmet – esetleg egy küzdelmes tárgyalás lezárását – a felek kézfogással is kifejezik.

A férfiak között az üdvözlés úgyszólván mindennapos kísérő jelensége ez. Vannak országok, ahol a nők is kézfogással üdvözlik egymást. Kezet adni és azt elfogadni azonban a társadalmi normák figyelembevételével illik. Az üdvözlésre nyújtott kezet nem elfogadni nagyfokú sértés. Ugyancsak sértő és illetlen is lehet az a partner, aki nem veszi figyelembe a nemek és státusok közti szabályokat. Férfi nőnek nem nyújthat kezet – legfeljebb nagyon nagy korkülönbség esetén –, meg kell várni, amíg a másik nem kezdeményez. A bemutatkozáskor nem maradhat el a kéznyújtás és kézfogás. A nők közötti kézfogás a kapcsolat hivatalos jellegét tükrözi. A férfiak kézfogása erőteljesebb, meg is szorítják egymás kezét, sőt, kezet ráznak.

Kézfogás és kézfogás között azonban lényeges különbség van. (A dominanciát kifejező gesztust a szociális viszonyoknál tárgyaljuk.) A kesztyűs kézfogás során az egyik fél a balkezével is megfogja a kinyújtott kezet a csukló fölött. Ezt politikus kézfogásnak is nevezik, mert az így kommunikáló a tisztesség, megbízhatóság üzenetét kívánja partnerével közölni. Ez a gesztus csak egymással jó vagy baráti kapcsolatban levő férfiak között ajánlatos, mert így kifejezett bizalmasság idegen személyben visszatetszésre, elutasításra találhat. A petyhüdt kéz, a „döglött hal” kézfogás tulajdonosát negatív színben tünteti fel. Férfiatlannak, akaratgyengének tartják az ilyen embert, különösen ha nyirkos, hideg a keze a kézfogás során. Az ujjizület-ropogtatás az ellenkező eset, amikor valaki a dominanciáját akarja közölni, vagy egyszerűen csak nem tudja, nem karja elrejteni agresszív személyiségét.

A tenyérre irányuló kézfogás gyakran kombinálódik más testrészekre irányuló gesztussal. Az ujjbegy megragadása vagy az elhibázott mozdulat következménye vagy a partner jelzése, miszerint nem fogadja szívesen gesztusunkat. A lanyha, nőies kézfogás a személyiség ilyen vonásáról árulkodik. A két kézzel történő kézfogás alkalmával a bal kéz a partner karját olyan magasságban érinti, fogja meg, amilyen bizalmas, barátságos a kommunikálók kapcsolata. A csukló megszorításánál többet közöl a könyök vagy a váll érintése. Ez ugyanis már-már behatolás a másik fél intim zónájába. (Erről részletesebben a proxemika részben szólunk.) Így ezek a mozdulatok csak jó barátok, rokonok között fogadhatóak el. A vállfogás vagy a felső kar megfogása szinte fizikai kapcsolatot képez, így e gesztus alkalmazása csak bizalmas kapcsolat esetén ajánlatos.

A kéz az egyik legkommunikatívabb testrészünk, valóságos beszédet lehet vele közölni más testrészek bevonásával, érintésével. A kéz részeként az ujjak a mindennapi kommunikáció eszközei. A felemelt mutatóujj a figyelmeztetés, figyelemfelkeltés, a fenyegetés jele. A meggörbített – és így mozgatott – mutatóujj hívás, a közeledés kifejezésére szolgál. Az amerikai kultúrában az ökölbeszorított kézből kiemelkedő hüvelykujj felfelé fordítva a siker, az elismerés jele, míg lefele irányozva nagyfokú sértést fejez ki. A felfelé fordított nyitott tenyér - különösen ha jellemző testtartással párosul – az őszinteséget tolmácsolja. A gyerek a büszkeséget kifejezve a nyitott tenyér gesztusát alkalmazza, ám ha titkol valamit vagy gyanakszik, kezét is eldugja. Az elzárkózást a lefordított tenyér tükrözi, a haragnak, indulatnak pedig az ökölbe szorított kéz az egyezményes jele.