A kommunikáció időfolyamatait, szakaszoltságát vizsgáló kutatási terület. Az egyes interperszonális kommunikáció szakaszaira különböző mennyiségű idő jut. A bemutatkozás, üdvözlés általában rövid ideig tart. Ha valaki hosszúra nyújtja, túlságosan sokáig indokolja a beszélgetés létrejöttének okát, a partnerében türelmetlenséget, esetleg bizalmatlanságot kelt. Ugyancsak kellemetlen a hosszan búcsúzkodó partner – természetesen, ha az nem mindkét fél igénye, mint a szerelmes párok esetében. A közlésre kell tehát az idő nagyobb részét fordítani oly módon, hogy mindkét fél szót kapjon. Ha ugyanis az egyik magához ragadja a szót, s beszél vég nélkül, a másik a hallgatással, a csönddel vesz részt ebben az egyoldalú kommunikációban. A csönd lehet „jelentőségteljes”, „sokértelmű”, lehet az elutasítás, de a meg nem értés jele is. Ahogy a szólás mondja: hallgatni tudni kell. Sokszor az elhallgatás, a ki nem mondott szó, mondat tolmácsolja leginkább mondandónkat. Hallgatással – különösen ha szelíd nézéssel, apró fejbólintással egészül ki – néha könnyebb szóra bírni partnerünket, mintha felszólítjuk megnyilatkozásra. Különösen tudatosan kell hallgatni a segítő szakmák képviselőinek. A pedagógusnak nagy figyelemmel, segítő apróbb gesztusokkal kell nehezebben felelő tanítványait követni. Betegségtől szenvedő vagy szégyenkező beteget hallgatva az orvosnak diszkrét figyelemmel, humánus türelemmel, tárgyszerűen kell követni beszédpartnerét. Szinte jelenlétét megszüntetve kell a pszichoterapeutának vagy a gyónást fogadó papnak részt venni a beszélgetésben.