6. A gyermek hasznossága
6. A gyermek hasznossága
Mai értelemben nem beszélhetünk gyerekközpontúságról, sokkal inkább arról, hogy a XVII-XVIII. században a gyermek megítélése a szülők és a társadalom elvárásai szerint alakult. Persze a korábbi évszázadokhoz képest változott a gyerekfelfogás, a spártai nevelési szigor helyett a gyermek – különösen a felsőbb társadalmi rétegekhez tartozóknál – önálló individummá kezdett válni. Elizabeth Badinter filozófus a párizsi gyermekhalandósági számadatokat vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy a korábbi századokban a nagy gyermekhalandóságot az anyai szeretet és gondoskodás hiánya is előidézte. A XVII. századtól kezdve a XIX. századig folyamatosan alakult ki a gondoskodó anyaszerep (a szatirikus gúnyrajz a gondoskodó anya hiányát ábrázolja), a gyermeket már nem miniatűr felnőttnek tekintették, az önálló gyermekkor létjogosultságot kapott. Úri körökben a XVIII. században a felnőtt támogatását igénylő gyenge és törékeny gyermek képe élt. Ahogyan a XVII. században Colbert révén a merkantilista gazdaságpolitika a hasznosságra épült, úgy a gyermek is csak abból a szempontból számított értéknek, hogy milyen hasznot hajtott a társadalomnak, egy-egy ország uralkodójának. Ezért mai szemmel igencsak elszomorító a korabeli gondolkodás, mely szerint az utcára kitett elhagyott árvákkal hogyan lehetne benépesíteni például a francia gyarmatokat, vagy feltölteni egy-egy uralkodó hadseregét. Arthúr Imhof német történész a XVI-XVIII. század gyermekhalandósági adatait vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a fel-felbukkanó gyermekgyilkosságokban nem a szándékosság, hanem a szülők gondatlanságából eredő véletlen játszotta a főszerepet. Imhof úgy gondolta, hogy a XVIII. század második felére a visszaszoruló csecsemőmortalitás egyúttal a szülések ritkulásával párosult. A német történész korabeli zsánerfestészet alapján a családnagyságok alakulására utaló vizsgálódásokat is végzett. Arra a következtetésre jutott, hogy a kisebb kálvinista családoknál a személyközi kapcsolatokban a meghittség, a jól tápláltság, a derű, az egymás iránti nagyobb figyelem uralkodott, a többgyermekes katolikus családoknál ennek az ellenkezője volt megfigyelhető. Imhof a házasságok alakulásánál egy újfajta trendet is megfigyelt, a korban egymáshoz jobban illő párok házasságkötése kezdett elterjedni, ami a családi viszonyok normalizálódását jelenthette, hiszen – mint Imhof állította – így nagyobb lehetett az érzelmi viszony kialakításának, az ún. romantikus szerelemből táplálkozó frigynek az esélye. Rousseau nőnevelési gondolatai szintén meghaladták saját korát, hiszen az elsők között foglalt állást a szerelmi házasságok mellett.