8.    Rousseau

A francia felvilágosodás egyik legnagyobb hatást kifejtő gondolkodója volt Jean-Jacques Rousseau (1712-1778).  Genfben egy egyszerű, puritán gondolkodású órásmester fiaként született. Volt házitanító, foglalkozott zenei tanulmányokkal, aktív társadalmi életet élt, korának polihisztora, filozófiai, teológiai, pedagógiai műveltséggel rendelkezett. Fontosabb munkái: Új Heloïse Társadalmi szerződés; Emil avagy a nevelésről. Egyházi körökben heves támadás érte, az Emil c. könyvének nyilvános elégetése után bujdosott, Svájcban, majd Angliában telepedett le. Később Párizsba költözött, szerény körülmények között tengette életét, kottamásolást vállalt. 1778-ban magányosan hunyt el Ermenonville-ben.

Bár már Rousseau előtt is elfogadottá vált az a gondolat, hogy a gyermek eredendően nem bűnös természetű lény, mégis a legsarkosabban, leghatározottabban Rousseau tanításában jelenik meg az a tétel, hogy a gyermek jónak születik, de a társadalom teszi romlottá. A gyermekneveléssel kapcsolatos gondolatait az Emil, avagy a nevelésről c. művében fejtette ki. A fiktív főhős Emil, Rousseau pedig Emil magánnevelője. A nevelés fő célja pedig az, hogy Emil boldog legyen. Rousseau pedagógiájának lényege az evilági boldogság megszerzése, eszköze pedig az, hogy Emilt a nevelése során praktikus tanácsokkal lássa el, filozófiai okfejtések révén vezesse rá a jóra. Rousseau a természetes nevelés alaptételét fejti ki az Emilben. Ennek lényege, hogy a gyermek alapvető szükségleteit kell a gondozónak, nevelőnek kielégítenie, így óvakodnia kell a gyermek kényeztetésétől, a vágyainak és kéréseinek válogatás nélküli teljesítésétől. „A gyermek első könnye kérés. Ha nem ügyelünk rá, csakhamar parancs lesz belőle.” Ezért Locke-hoz hasonlóan Rousseau fő nevelési célja a gyermek képességcsíráinak kifejlesztése. .

Rousseau kemény társadalomkritikájára utal az, hogy a társadalom romlottsága miatt nem tartja szükségesnek a gyermek társadalomba való beillesztését. Korának nevelésfelfogásától eltérően – és ebben a tekintetben Rousseau meghaladja a korát -, nem a hasznos, jó állampolgár nevelését tekinti fő célnak, hanem azt, hogy a gyermek mindenekelőtt boldoggá váljék. A hasznosság elve áthatja a családokat, az állami közigazgatást, tükrözik a kor hangulatát is. A széles néptömegek gyermekeire, mint „nyersanyagra tekintettek”, különösen a felvilágosult abszolutista államok azt nézték, hogy mi a társadalmi hasznossága a gyermeknek. Persze a főúri családok magánnevelőket alkalmaztak, a gyermekközpontúság – persze nem mai értelemben – a kényeztetést jelentette, hiszen a gyermeket mindentől óvni kell, a gyermek törékeny, mindig a felnőtt támogatását kell, hogy élvezze. Rousseau nem a széles néprétegek gyermeknevelésével foglalkozott.

Rousseau kemény társadalomkritikája fogalmazódik meg abban is, hogy nem sok jót vár a szülőktől, mint gyermekeik gondozóitól, nevelőitől. Éppen ezért bár a gyermeknevelésben az anya és az apa együttes munkáját tartaná ideálisnak, mégis megengedettnek tartotta az anya helyett a dajka, az apa helyett a házitanító jelenlétét.

A leánynevelés kérdésével kapcsolatban Rousseau a legfontosabb feladatnak a leány nővé válását tekintette, a nő legfontosabb dolga pedig férjének odaadó kiszolgálása, a kor elvárásaival megegyezően a tudós nők (ún kékharisnyák) tanulásvágyát ő is természetellenesnek tekintette.

A Rousseau kritikusok elsősorban az ún. fekete pedagógia miatt támadták a francia gondolkodót. Rousseau önálló, kritikus gondolkodásra képtelennek tartotta a gyermeket, hanem érzelmei által befolyásolhatónak. Az Emilben a házitanító újabb és újabb „csapdát” állít Emilnek. A módszer a helyzet-teremtés. Pukánszky Béla egyik tanulmányában ennek alátámasztására konkrét példát említ. A kastély melletti séta közben a házitanító beszélgetést folytat Emillel az égtájakról. Láthatóan a gyermeket a geográfia nem érdekli. Másnap a Montmorency erdőben a házitanító hathatós segítségével eltévednek. Emil kénytelen felidézni az égtájakról tanultakat. A felfedezés öröme és a boldogság hatja át Emilt, amikor felkiált. „Nini! Látom Montmorencyt!”

A Rousseau kritikusok által megfogalmazott fekete pedagógia lényege az, hogy Rousseau sem tekinti partnernek a gyermeket, a nevelés során orránál fogva vezeti, ennélfogva pedagógiája a korábbi évszázadok tekintélyelvűségének továbbélését igazolja.