Jól látható, hogy a kérdéses élmény különlegessége abban rejlik, hogy általa az ember (i) erősíti testi-lelki harmóniáját, homeosztázisát, (ii) kíváncsian fordul a környezetének meghatározott része felé, és (iii) sikeresen cselekszik.¹ E három feltétel - legalábbis időnkénti - teljesülése nélkül aligha mehetett volna végbe az emberi evolúció. Az első az ember örömközpontjára, illetve az önjutalmazó mechanizmusra utal az agyban, a limbikus rendszerre, s annak tagjaira, elsősorban az amygdalára, mely mandula alakú és a legtöbb gerinces állatban megtalálható. Az amygdala a hippokampusz és a hipotalamusz között helyezkedik el. Ez utóbbinak az egyik funkciója a homeosztázis fenntartása. A véráramlás, a vízháztartás, a pH-érték, az elektrolit-szint, a vérnyomás és a lélegzés egyensúlyban tartása.² Csíkszentmihályi valószínűleg olyan élményekre gondol, amelyeket Ramachandran és Hirstein (1999) AHA-élményeknek nevez, amikor belénk hasít a jó érzés, hogy megoldottunk egy problémát, vagyis sikerélményünk van. Az ilyen AHA-élmények egyszersmind önbizalmat adnak ahhoz, sőt késztetnek arra, hogy újabb és újabb feladatokba fogjunk. A kérdés persze az, hogy kinek mikor lehet ilyen AHA-érzése, s a flow-felfogás alapján úgy tűnik, nem tudjuk meghatározni. Könnyen arra juthatunk, hogy az „ízlések és pofonok" népi bölcsessége többet árul el az ilyen élmények természetéről, mint a tudományos vizsgálódás. De vegyük szemügyre a flow másik két alkotóelemét is!

1 Csíkszentmihályi a flow-állapotnak nyolc jellemzőjét különbözteti meg, amelyek közül a négy az öntudat szerepére (1. a feladat egyértelmű meghatározása, 3. belső koncentráció, 4. más külső körülmények kizárása, 5. kontrollálás), egy a belső feltételekre ( 2. a szükséges képességek megléte), egy a közösséghez való tartozás érzésére (6. az Én határainak átlépése), egy a belső időre (7. az idő gyorsabb múlásának érzete), s egy az állapot autotelikus jellegére (8.önmagában is örömöt adó) vonatkozik. Anélkül, hogy vitatnánk bármelyik jellemző relevanciáját, úgy véljük, hogy nem azonos absztrakciós szinten fogalmazódnak meg, következésképpen a lista könnyen bővíthető újabb elemekkel, ahogy maga Csíkszentmihályi is teszi, amikor ideveszi például a transzcendencia élményét, vagy tovább pontosítja az (ön)tudatosság feltételét azzal, hogy kizárja a cselekvő embernek önmagára vonatkozó gondolatait (pl. hogy nézek ki, mit szólnak mások), amit viszont a „tudatosság elvesztésének" nevez, de nyilván nem a tudatosság csökken, hanem bizonyos kérdések záródnak ki annak köréből. Úgy véljük, hogy a fenti három feltétel a jelen vizsgálódás szempontjából szükséges absztrakciós szinten rögzíti a flow-állapot alapelemeit: az autotelikus jelleget az idegrenszer különböző szintjein, a tudati viszonyulást a környezeti tárgyhoz, s magát a (sikeres) cselekvést.

2 Természetesen az amygdalának nemcsak az örömérzetben, hanem a düh és a félelem kiváltásában is szerepe van. Ugyanakkor az esztétikai tapasztalat szempontjából lényeges élvezethez az idegrendszer más elemei is hozzájárulnak, így a motorikus rendszer, az arousal, a retikuláris rendszer, az idegsejtek közti „áthallások", együttes tüzelések, azaz a szünesztézia jelensége, és bizonyos kémiai anyagok, elsősorban a dopamin termelődése. (Lásd 4. előadás)