Azonban a séma feladásának nagy - kognitív - ára van. Ugyanis egy új útvonal megtervezése mindig költségesebb, energiaigényesebb, mint a régi séma használata. A választás ilyen esetekben tehát a kényelem (kevesebb erőfeszítés) és frusztráció, illetve az intellektuális beruházás és siker között áll fenn. Az ember dilemma elé kerül: a sikerességhez, s az ezzel együtt járó nagyobb AHA-érzéshez fel kell adni (intellektuális) biztonságérzetét, amihez viszont éppen az adott séma evolúciós sikeressége miatt ragaszkodna. A helyzet nagyon hasonló ahhoz, amit a Neumann János által kidolgozott játékelméletben fogalmaztak meg. Röviden arról van szó, hogy az emberek inkább hajlanak arra, hogy a már megszerzett javaikat, értékeiket ne veszítsék el, mint hogy még többet szerezzenek. Más szóval az ember minimalizálni igyekszik a veszteségeit, s nem maximalizálni a nyereségét. Pontosabban minimális veszteség mellett maximális nyereségre törekszik. Ez az elv, amit Neumann János minimax stratégiának hívott, jól leképezi nemcsak a gazdasági szereplők vagy éppen a háborús felek döntéseit,³ hanem az emberi kommunikáció újszerű modelljét is kínálja. Sperber és Wilson (1986) kimutatták, hogy a minimax elv működik a nyelvi és nem nyelvi emberi kommunikációban is, ha feltételezzük, hogy az ember előzetesen megszerzett tudása egy adott helyzetben mindig strukturált. Ez annyit jelent, hogy bizonyos sémák elérhetőbbek lesznek számára, mint mások. Ha például az előadóteremben az előadó azt mondja, hogy fülledt a levegő, a többiek érthetik úgy, hogy szellőztetni kellene, mivel tudják, hogy minél többen vannak egy teremben, annál gyorsabban fogy az oxigén. Ugyanez a megnyilatkozás azonban mondjuk, Firenzében egy egészen más sémát hív elő, azt, hogy Firenze hegyekkel körülvett város, s nyáron gyakran megül a levegő, mint egy katlanban. Ez utóbbi séma vélhetően jóval kevesebb ember számára elérhető, s másfajta cselekvéshez vezet, mint az előadótermi szituáció. Amikor tehát a hallgató a beszélő megnyilvánulását értelmezi, a lehetséges értelmezések közül következetesen azt választja, amelyik a tárolt sémái közül a legkönnyebben előhívható (minimális erőfeszítés) séma révén a legtöbb információt (maximális nyereség) hordozza számára. Az elvet Sperber és Wilson a relevancia elvének nevezi: a hallgató a beszélő megnyilatkozását mindig a saját előzetes tudásának kontextusában teszi relevánssá a fenti módon. Mit jelent mindez a flow szempontjából?

Azt, hogy a flow-élmény erősebb lesz akkor, ha az ember problémával kerül szembe, hiszen ennek megoldása nagyobb AHA-érzéssel jár. A probléma megoldását viszont a relevancia elve befolyásolja. Ez utóbbi szerint az ember csak minimális mértékig hajlandó a sémáit feladni, annyira, amennyire szükséges ahhoz, hogy az adott helyzetet értelmessé tegye. Ha olyan helyzet elé állítjuk, amelyhez kellően „mélyre" kellene hatolni saját tudásában, netalán az összes sémáját fel kellene adni, vélhetően megfosztjuk az AHA-érzés lehetőségétől. Márpedig kétségtelennek látszik, hogy egy Bacon kockája jellegű probléma megoldása erősebb flow-élménnyel jár, mint mondjuk egy léggömb felfújása. Ez persze csak akkor van így, ha mindig figyelembe vesszük az adott személyt is. Egy óvodásnak valószínűleg a léggömb legalább akkor élményt okoz, mint a felnőttnek a pontok összekötése. Természetesen a flow mindig szubjektív és kontextuális. Ez azonban nem cáfolja, hogy az evolúción belül ne érvényesülne tendenciaszerűen egy olyan feltételrendszer, mely a sikeres emberi cselekvéseket a befektetett energia és nehézségi fok arányában értékelné. Ha nem így lenne, akkor az élőlények, s köztük az ember, nem lennének képesek a környezet változásaira reagálni. A környezet változhat például azért, mert az ember más helyre vonul, vagy mert a környezet változik meg idővel, vagy mert az ember maga alakítja át. Minden változás rést üt az embert körbevevő - testi, lelki, szellemi, gazdasági - biztonságérzeten. Rést persze az ember „önszántából" is létrehozhat, amikor a „túlzott" biztonságot unalmasnak találja, hiszen ha minden bejövő ingerre van egy többé-kevésbé automatikus válasz-séma, az ember a motorikus szintre, a vegetatív (motorikus) idegrendszer szintjére „zuhanhat" vissza, ahonnan „kiemelkedett".

3 A gazdasági szféra játékelméleti összefüggéseihez lásd pl. Elster (1995) , a hidegháború játékelméleti magyarázatához Schelling (1960), a társadalmi szabálykövetéshez Gilbert (1988); magyarul nagyon jó összefoglalását adja a kérdésnek Mérő (1996), aki a minimax elv működését viselkedésbiológiai és társas-kommunikátív példákon is illusztrálja