Ausztriában az inkluzív pedagógia olyan új terület, melynek fő elve a diverzitás (sokféleség) az oktatásban és nevelésben. Hívei abból indulnak ki, hogy a különbözőség a normális. A csoportot ugyanis sok különböző ember egysége alkotja, akik valamilyen szinten mind támogatásra szorulnak. Feladata, hogy az eddig különálló pedagógiai tudományágakat és speciális didaktikákat összekösse az általános pedagógiai munkával és didaktikákkal. Ezzel új munkaterületek nyílnak meg, melyek azt a célt szolgálják, hogy megteremtsék azt az iskolai légkört, melyben mindenki jól érzi magát. Ausztriában az inkluzív pedagógiával kapcsolatban nagyon fontos az egyén, az egyéniség figyelembevétele az oktatás során, és az, hogy a pedagógusok megfelelő kompetenciákkal rendelkezzenek, ahhoz, hogy minden csoportot és minden egyes tanulót hatékonyan be tudjanak vonni az oktatás folyamatába.

Franciaországban az inkluzív iskola fogalma elsősorban azon az etikai elven nyugszik, hogy minden gyermeknek joga van normál iskolába járni. Ez az elv a különféle egyéni, szociális vagy kulturális tulajdonságokkal rendelkező diákokra vonatkozik. Az iskola légkörének kell olyannak kell lennie, hogy senkit ne bélyegezzen meg. A tantervnek és a pedagógiának figyelembe kell vennie a különbözőséget. Az integrációban a körülmények inkább a tanulókon múlnak, tőlük várják az iskolához való alkalmazkodást, egyéni segítséget általában a tananyagban való elakadáskor kapnak. Ezzel szemben az inklúzió elsősorban az iskolától várja az alkalmazkodást és a diákok különbözőségének figyelembevételét, vagyis a befogadási és az oktatási gyakorlatok fejlesztését, a tanulmányokban való akadályok kiküszöbölését.

Spanyolország oktatási rendszerében az inklúzió a kilencvenes években jelent meg. A kiindulópont az volt, hogy az oktatási rendszert úgy kell megreformálni, hogy az kielégítse minden diák igényét. Az inkluzív oktatás olyan oktatási nézőpont, mely a különbözőségeket értéknek tekinti, mely gazdagítja a tanítás és a tanulás folyamatát. Egy közösségben mindenki együtt tanul, függetlenül szociális, kulturális hovatartozástól vagy fogyatékosságtól. Az inkluzív iskolákban minden diák olyan oktatásban részesül, amely alkalmazkodik az egyéni szükségletekhez, beleértve azon diákokat is, akik nem rendelkeznek speciális oktatási szükségletekkel. Az inkluzív pedagógiai nézőpont az intézményt helyezi a középpontba, számításba veszi a diák sajátosságait, az együttműködést próbálja megvalósítani, oktatói stratégiákat dolgoz ki, tantermi kereteken belül nyújt segítséget. Inkluzív iskola az, amely minden egyes tanulónak megadja a lehetőséget, hogy éljen a tanuláshoz való jogával, de nem úgy, hogy külön kidolgozott stratégiát hajt végre, hanem az oktatási folyamaton belül próbálja megteremteni ennek lehetőségét. A megvalósításnak több fontos pillére van. Az egyik, hogy az oktatók és a tanterv fel legyenek készülve az ezzel járó kihívásokra, illetve hogy az intézmény alkalmas legyen a kivitelezésre. Továbbá fontos szerepet játszik a siker elérésében a kommunikáció. A kommunikáció több irányú: tanár-diák, tanár-tanár, iskola-szülők között működik. Az iskola-szülő kommunikáció esetén fontos megjegyezni, hogy ez két szintű kell, legyen, a formális és informális kommunikáció egyaránt szükséges.

Az inkluzív oktatás Nagy-Britanniában az Egyesült Nemzetek által megfogalmazott rendelkezéssel indult el, ami biztosította mindenkinek a jogot, hogy ne szenvedjen semmilyen hátrányos megkülönböztetéstől, és lehetőséget teremtett a sajátos oktatást igénylő tanulók befogadására. Az inklúzió az oktatásban azt jelenti, hogy minden – valamilyen hátránnyal küzdő - gyereknek lehetősége van a többségi osztályban tanulni, ahol a pedagógusok és az iskola tanulói arra törekszenek, hogy eltöröljék az akadályokat a speciális oktatást igénylő tanulók előtt. Ez nagyban különbözik a korábbi elképzeléstől, mely az integráció nézőpontjától a tanulók hátrányára koncentrált, és arra törekedett, hogy beolvassza őket a többségi osztályba. Az inkluzív oktatás alapelve, hogy a tanulók saját képességeikhez mérten vesznek részt az oktatásban, és az iskola kötelessége, hogy így fogadjon el minden tanulót. Célja a szegregáció és a kirekesztés megszüntetése, hiszen mindenkinek egyenlő joga van a tanuláshoz képesség, nem, nyelv, jövedelem, fogyaték, szexualitás, bőrszín, vallás vagy etnikai hovatartozástól függetlenül. A folyamat része az oktatáspolitika, a tanterv, az iskolai szokások és az iskolakultúra átalakítása, ami olyan légkört eredményez, ahol különböző képességű tanulók érdekei találkoznak.

A különböző kultúrák találkozása mentén, a roma/cigány gyerekek iskolai helyzetének leírására született az a hazai - inkluzív iskolai nevelést részletesen elemző – szakirodalom, mely paradigmaváltást javasol az eddigi iskolai stratégiákkal és gyakorlattal szemben (Réthyné 2004., Varga 2006). Ez az új szemléleti megközelítés – merítve a nemzetközi tapasztalatokból - a roma diákokat nem címkézéssel (mássága, deficitjei megnevezésével) kategorizálja, hanem minden tanulót egyéni entitásként kezelve javasol pedagógiai ellátást a nevelési szükségletekre. Tartalmi jellemzői között hangsúlyosan jelenik meg a kirekesztés elleni küzdelem, a nyitott, befogadó légkör, az együttműködés valamennyi formája (tanár-tanár, diák-diák, diák-tanár, tanár-szülő viszonylatokban), a tevékenységorientált oktatási formák (illeszkedve a gyermekközpontú és alternatív pedagógiai gyakorlatokhoz), az egyéni képzési terven alapuló és egyéni szükségletekhez igazodó differenciáló oktatás, a sokrétű értékelési módok alkalmazása és a hagyományos pedagógiai szerepek változása (tanár, diák, szülőszerep). Az inkluzív iskola folyamatosan fejlődő rendszer, amely állapotának minősége olyan kritériumok mentén írható le, mint a decentralizáció mértéke, a nyitott szervezeti formák alkalmazása, a tanítás-tanulás eszközrendszerének széles tárháza, az iskolavezetései és tanári professzionalizmus, a tanulói különbségek inkluzív szemléletű értelmezése, a minőségfejlesztés, valamint az iskola működtetésének jellegzetességei.