Az esélyegyenlőség teremtette fizikai hozzáférés - az integráció - önmagában csak a különböző társadalmi helyzetű, kulturális hovatartozású, illetve eltérő képességű tanulók közös térben történő nevelésének alapját, strukturális keretét teremti meg. Ahhoz, hogy az együttnevelés mindenki számára előnyökkel járjon, olyan beavatkozásokat is meg kell tenni, melyek a „rideg” integráció ellen hatnak. Ez esetben a fizikai együttlét mellett az egyenlő esélyek megvalósítása érdekében a valódi befogadó (inkluzív) környezet megteremtése a cél.

Az inklúzió fogalma a nemzetközi szakirodalomban is sokféle értelemben jelenik meg, az érdeklődők számára alapos áttekintést ad erről Varga (2010 a).

Németországban az inklúzió fogalmának megjelenését az integrációból eredeztetik. Inklúzióról csak 2002 óta beszélnek az angolszász szakirodalomban, amikor megjelent Andreas Hinznek a témát meghatározó tanulmánya (Hinz, 2002) Az írás az integrációt tág fogalomként definiálja: ha valami jó, haladó vagy segítőkész – akkor az integratív is egyben. Az inklúzió ennél konkrétabb, vagyis az integráció optimalizált és bővített értelmezése. A szerző szerint a legfontosabb különbség, hogy az integráció csoportokba oszt, az inklúzió viszont heterogén csoportról beszél, ahol az együttélés, együtt érvényesülés kap hangsúlyt.

Ausztriában az inklúzió, mint az integráció gyakorlati megvalósításának minőségi eszköze jelenik meg. Az inklúzió fogalmának előterében nem emberek és csoportok egyesítése áll, hanem az individualitás általános elfogadása az egységben. Napjainkban az inklúzió egyre inkább az integráció fogalmát váltja fel. Az integráció jelentése ugyanis az a folyamat, mely során az addig kirekesztett személyeket vagy csoportokat be kell fogadni egy nagyobb szociális csoportba vagy a társadalomba. Ebben az értelemben az integrációnak az a szemlélete, hogy az embereknek két típusa van: a valamilyen „hiányossággal” rendelkező és az anélkül élő. A „hiányossággal élő” csoport befogadása az integráció. Az inklúzió ezzel szemben azt a felfogást osztja, hogy ez a két csoport nem létezik, hanem valamennyi ember különböző képességű és különböző lehetőségekkel rendelkezik. Az együttélés valójában kölcsönös befogadást jelent, amely az egyénekben megjelenő sokszínűségre történő hatékony és eredményes reagálás.

A franciaországi szakirodalom az inklúziót egyszerre folyamatként és célként értelmezi, melyben a különbözőség vitathatatlan tény. Ez a különbözőség univerzális, kulturális vagy egy adott kontextus által meghatározott tényezőktől függ. Az inklúzió a változó társadalommal foglalkozik oly módon, hogy az miként alkalmazkodik a különbözőségekhez, és milyen módon harcol a diszkrimináció ellen. Megvalósításához kettős megközelítés szükséges: a kizáró korlátok felszámolása érdekében a társadalomra, illetve a kirekesztett egyénekre kell koncentrálni, hogy fejlesszük a képességeiket.

Olaszországban az inklúzió fogalma egyet jelent annak elősegítésével, hogy minden személy - függetlenül a saját adottságaitól – egyenlő bánásmódban részesüljön, ne dolgozzon vagy éljen szegregált helyen, és legyen meg a szabad választási joga és részvételi lehetősége mindabban, ami őt megilleti. Társadalmi vonatkozását tekintve az inklúzió a különböző képességű személyek emberi jogainak védelméért való cselekvés. Ez a cselekvés azt jelenti, hogy az eltérő képességet úgy kezelik, mint a környezet és a személyek tulajdonságai közti szociális kapcsolatot. A törvényhozás és politika területén egyet jelent azzal, hogy a politikai közösség integrálja a különböző származású állampolgárokat, anélkül, hogy ezeknek a “különböző embereknek” asszimilálódniuk kellene egy feltételezett etno-kulturális egységbe.

Spanyolországban az inklúzió a különbözőség olyasfajta elfogadása és értékelése, amely hozzátartozik az alapvető emberi jogokhoz. Az inklúzió szempontjából a heterogenitás nem számít különleges jelenségnek. E szerint olyan folyamatról beszélhetünk, amely biztosítja, hogy minden embernek meglegyenek az anyagi és egyéb lehetőségei arra, hogy teljes mértékben részt vehessenek a gazdasági, szociális és politikai életben.

Egyes angolszász országokban (Nagy-Britannia, USA) az inklúzió fogalma széles körben elterjedt, számos intézmény, civil szervezet foglalkozik terjesztésével tanácsadás, konferencia és egyéni fejlesztés révén. Megfogalmazásuk szerint az inklúzió mindenkiről és mindenkinek szól. Közösséget képez és megtanít együttélni különböző emberekkel. Nem a másságot, az akadályozottságot próbálja megszüntetni, hanem feltárja az egyéni képességeket, és lehetőséget nyújt ezek kibontakoztatására és alkalmazására egy közösségben. A különbözőséget nem hátránynak, hanem lehetőségnek tekinti. Az inklúzió alapvető feltétele az egészséges, boldog és sikeres életnek.

Az esélyegyenlőség és méltányosság szemléleti keretében forrásokra támaszkodva az inklúzió általános meghatározása az alábbi lehet (Varga, 2010 b). Az inklúzió – befogadás - olyan tudatosan működtetett társadalmi hatásrendszer, amely képes a kirekesztést, kirekesztődést meggátolni és a valódi (nemcsak fizikai értelemben vett) hozzáférést biztosítani. Az inklúzió a kultúráknak és közösségeknek azon nézetén alapul, hogy a befogadás soha be nem fejeződő folyamat, állandó munka egy ideálért, amikor a társadalomban tapasztalható kizárási kényszerek eltűnnek. Az inklúzió társadalmi érvényesítésének egyik legfontosabb terepe az oktatás. A befogadó társadalom alapvető forrása a közösség oktatásának, maga az oktatás pedig több mint az iskoláztatás - cselekvés a közösséggel, a közösségben, a közösségért.