A birminghami fogalomhasználatban a kilencvenes évek közepétől az exklúzió jelentéstartalma bővült: a fogalom ettől kezdve “társadalmi kirekesztés”-ként használatos, így jóval átfogóbban fedi le az emberek részvételére vonatkozó társadalmi korlátozás területeit a szegénységtől a tizenévesek problémáira való reagálásig. Ennél is erőteljesebb átalakulás jellemzi az inklúzió fogalmát, mely elsősorban szemléletbeli váltásként jelenik meg. Az eddig használt fogalom, amely a tanulói identitás egyes vonásaival (például “csökkent képesség”, “etnikai hovatartozás”) azonosított, az inklúzió fogalmát negatív irányba szűkítette. Amikor az inklúzió összekapcsolódik egy-egy leértékelő címkével, például “speciális nevelési igényű”, „hátrányos helyzetű” vagy „roma”, „bevándorló”, akkor ez a kategorizálás ellentmondást jelenít meg, hiszen a befogadó oktatás magával vonja az osztályba sorolás feloldását is. Az inklúzió tehát a sokféleség minden aspektusának felismerését, méltányolását és felértékelését jelenti. Az egyenlőség azon a szemléleten alapul, hogy az egyén másokkal együttműködve vesz részt a tanulásban és a mindennapokban, ahol a többiek megismerik, elfogadják és értékelik olyannak, amilyen.

A befogadó oktatás értelmezéséhez – ahogy a birminghami kutatók tették - szükséges a kultúra fogalmának oktatási szempontú tisztázása. A kultúra olyan állandónak tekinthető életmóddal azonosítható, mely csoportokra osztja az embereket, generációk között öröklődik, és egyben hozzájárul az identitás meghatározásához. A kultúra közvetítője a nyelv, alapját jelentik az értékek, valamint a hozzájuk kapcsolódó explicit és implicit szabályok. A befogadó kultúra arra a felismerésre ösztönöz, hogy a különböző életmódok és identitások létezhetnek egy időben és egy helyen, és hogy a közöttük létrejövő kommunikáció gazdagító. A befogadó oktatáshoz szorosan kacsolódó fogalom a közösség, mint a családi kötelékeken túlmutató sajátos variációja az emberi kapcsolatoknak, és melynek hosszan tartó és közös érdeklődés az alapja.

A beolvasztás iskolai megtestesítője a tananyag és a tanítási mód, mely elvárja az uralkodó kultúrának való kizárólagos megfelelést. A birminghami kutatások szerint az eredményes részvétel és az inkluzív kultúrák fejlődése szempontjából szükséges a beolvasztó (asszimilatív) szemlélet átalakulása. Az átalakulás a multikulturális nevelés szemléletének jellemzőivel írható le (Banks 1997, Forray-Czachesz-Lesznyák 2001).

Összefoglalóan elmondható, hogy a fenti megközelítés elvezet az inkluzív pedagógia fogalmáig. Eszerint a valódi befogadás szemléletét és szándékát egyaránt korlátozhatja, ha csak az oktatásszervezés szintjén jelenik meg, de tartalmában beolvasztó (asszimilatív) szemléletű. A valódi hozzáférés tartalmi értelemben is megjelenik az inkluzív pedagógia során. Ez a pedagógiai folyamat a diákok közötti különbözőség felismerésével, értékelésével kezdődik, amikor a diák önálló személyiségként jelenik meg a maga komplexitásában. Az egyéni jellemzők végtelen variációiból kialakuló egyediségre, valamint a folyamatosan változó személyes igényekre való reagálás jelenti az inkluzív pedagógia lényegét. Az így kialakított új szemléletű iskola nemcsak oktatásszervezési formájában, hanem tartalmában is befogadóvá válik (Kalocsainé-Varga 2005).