A fentiekben bemutattuk azokat az elméleti kereteket, hátteret, amely témaválasztásunkat indokolja és értelmezi. Láttuk, hogy olyan nagy nemzetközi irodalomról van szó, amelynek ismerete a modern oktatás és a felsőoktatás számára nélkülözhetetlen. Azonban természetesen nemcsak az elméleti ismeretekről beszélünk, hanem ezek gyakorlati felhasználásáról. Mielőtt azonban a gyakorlati példákra rátérnénk, tekintsük át azokat a kérdéseket, amelyek hallgatóink összetételéből következnek. Azaz két nézőpontot választunk, az egyik hallgatóink képzése, személyiségformálása, a másik a tanárképzés követelményei, másképpen fogalmazva: miképpen segíthet mindez a tanárképzésben.

Ez a kérdéskör azért különösen fontos számunkra, mert hallgatóink egyik jellegzetes csoportja – miként a bevezetésben írtuk - a cigányság köréből kerül ki. Olyan fiatalok, akik családjaikban esetleg megtanulhatták az egyenlő félként való tárgyalást, munkamegosztást, azonban az iskolában ilyen helyzetekbe ritkán kerülhettek. Ha nem is személyesen, hiszen csak a legkiválóbbak kerülnek egyetemre közülük – a nem cigányok körében ez nem olyan egyértelmű -, de társaik körében annál hangsúlyosabban. Olyan körülmények között iskolázódtak, ahol kiemelkedésük a legkevésbé sem volt magától értetődő, a csoportban tanúsított magatartásukat környezetük kritikusan – nagy elismeréssel vagy éppen nagy kétséggel – szemlélte. Egyetemi továbbtanulásukat a legkevésbé sem tekintették magától értetődőnek, amint nem mindig érzik magától értetődőnek egyetemi jelenlétüket sem. Az a szemléleti keret és módszertan, amelyet itt bemutatunk, segít a tanulásban, tehát az egyéni sikeresség elérésében. Másrészt segít az együttműködés kialakításában a csoport más tagjaival, illetve más csoportok tagjaival. Egyfelől eszközt ad nekik ahhoz, hogy majdani tanárként okosan, hatékonyan, modernül tudják szervezni a oktató munkájukat, másfelől gyakorlati technikákat nyújt más csoporttokkal való együttműködésre.

Az itt bemutatott módszerek nálunk ma újdonságnak számítanak. Különösen nagy újdonságnak, ha az elmúlt két évtized oktatásügyére gondolunk. Talán indokolatlannak tetszik, ha a rendszerváltásra utalunk, ám tartsuk szem előtt, hogy a köz- és felsőoktatásra vonatkozó modern törvények a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején születtek meg. A közoktatás vonatkozásában azt emeljük ki, hogy hosszú idő után végre a települések lettek az iskolafenntartók, a lakosság, a tanulók különböző csoportjai pedig szabadon választhatták meg azt az iskolát – általános iskolát is! –, ahol tanulni kívántak. Ez akkor nagy eredménynek számított, feltűnők voltak pozitívumai mindenekelőtt abban a települési környezetben, ahol az iskola fenntartása vagy elvitele addig nem a helyieken múlott. Megnyitottak korábban bezárt iskolákat, állami támogatással új épületet emeltek, vagy modernizálták a régit. A középiskolai hálózat is dinamizálódott, az új tulajdonosok, a helyi önkormányzatok abban voltak érdekeltek, hogy megtartsanak, megnyissanak, működtessenek középiskolákat is.

Nemcsak a szűkülő anyagiak, nemcsak a kilencvenes évek második, szocialista-szabaddemokrata kormányzatának a korábbitól eltérő oktatáspolitikája volt az oka annak, hogy ezek az erőfeszítések lefékeződtek. A kilencvenes évek vége felé már érzékelhetővé vált, hogy a gyermeklétszám apad (a hetvenes évek első felében született nagy létszámú korosztályok már a középiskolát is elhagyták), sok helyen nem sikerül benépesíteni az iskolát. Folyamatossá váltak a pénzügyi nehézségek, mivel a csökkenő kormányzati támogatás már egyre több helyi erőforrást igényelt.

Az ezredforduló utáni kormányok oktatáspolitikája részint folytatta a kilencvenes évek második felének iskolakörzetesítéseit (ekkor már ezt a szakkifejezést nem használtuk), részint magára hagyta az országnak azokat az északi, észak-keleti és keleti térségeit, ahol a cigányság nagy hányada, a kilencvenes évek elejétől-második felétől munka nélkül tengődött. Azok az oktatáspoltikában érvényesülő erőfeszítések, amelyekről írásunk előbbi fejezeteiben beszámoltunk, inkább csak meghatározott, fejlődő térségekben jelenhettek meg. Tudatában kell azonban lennünk, hogy ezeknek a folyamatoknak a megállítása, visszafordítása nélkül társadalmunk szétszakadása drámai szintet érhet el. Az oktatás segíthet abban, hogy felzárkózás induljon a leszakadás folytatása helyett, az inklúzió, a befogadás erősítése pedig az osztálytermeken túl a társadalom nagyobb terein is elterjedjen