Inklúzió - kooperativitás

Az utóbbi száz esztendő oktatási expanziójának következménye az a társadalmi igény, mely az oktatási rendszer demokratizálását várja el, azaz olyan eszközzé válását, mely a társadalom tagjai számára helyzetüktől függetlenül képes mobilitási lehetőségként szolgálni. Az elmúlt évtizedben lezajlott PISA vizsgálatok eredményeinek elemzése többek között kitért a családi háttér és a tanulói teljesítmények összefüggéseire. Ezek szerint Magyarország azon országok sorába tartozik, ahol a családi háttértényezők nagy mértékben befolyásolják az iskolai pályafutást és a munkaerő-piaci esélyeket. Ezek a megállapítások az elmúlt tíz esztendő négy alkalommal lezajlott vizsgálatai után sem változtak (Balázsi és tsi 2010) Ez egyben azt jelenti, hogy Magyarországon az oktatási rendszer eszközei nem képesek egyenlő esélyeket teremteni a különböző szociokulturális háttérrel rendelkező diákok számára. Ennek egyik oka, hogy a magyar iskolarendszerben működő szelekciós mechanizmusok már az iskolarendszer bementi szakaszában erőteljesen érzékelhetők. Az iskolai szelekció ezen formája homogén összetételű osztályok kialakulását eredményezi, a hátrányokat erősíti, mivel a család kulturális tőkéje az iskolákat jellemző diákösszetételen keresztül hat (Lannert 2003).

A 2000-es magyar közoktatásról szóló jelentés külön fejezetben foglalkozik azzal, hogy a társadalmi hátrányok nem szükségszerűen alakulnak iskolai hátrányokká: a pedagógiai tényezők meghatározók lehetnek az egyes gyerekek iskolai sikereiben (Radó 2000). Ehhez azonban olyan oktatási szolgáltatások elterjedése szükséges, melyek egyszerre biztosítják az esélyegyenlőséget (mely egyenlő hozzáférést eredményező oktatásszervezési módot jelent), és az egyenlő esélyeket (mely a különbségek kompenzációját eredményező befogadó rendszeren keresztül valósul meg). A társadalmi sokszínűség hatékony, eredményes és méltányos kezelése és iskolai érvényülése csak úgy képzelhető el, hogy első lépésként a heterogenitást biztosítja az oktatásszervezés kereteinek szintjén. Az így létrejött „integráció” még csak a lehetőségét teremti meg az együtt-tanulásnak, az eredményesség biztosításához a kereteken túl a tartalmak és módszerek területén is szükséges paradigmatikus váltást elérni. (Arató-Varga 2004)

E változást az inkluzív nevelés szemlélete jellemzi, mely a tanulók egyéni különbségeit (akár társadalmi, akár kulturális, akár biológiai) komplexitásában tekintve, maximálisan figyelembe véve, azokból kiindulva, azokra építve alakít ki befogadó környezetet. A befogadó környezet egyben azt jelenti, hogy a nevelésben résztvevő valamennyi személy (tanárok, diákok, szülők) a kölcsönös együttműködés szellemében megismerik, értékként fogadják el és építenek az egyéni különbségekre. (Torgyik 2004) Mindez biztosítja a gyermeki jogok elvéből kiindulva a minőségi oktatási környezet létrehozását, ahol a hatékonyság, eredményesség és méltányosság hármas egysége megvalósulhat.

Fontos mindezek megvalósítását is látni, vagyis azt az eszközrendszert, amely képes az inkluzivitás szemléletének gyakorlati aspektusait demokratikusan biztosítani. (Varga 2006) Az eszközrendszer keretét a kooperativitás jelenti, ami a kulturális sokszínűség konfliktusmentes és eredményes együttélését célozta. A kooperativitás olyan alapelveket képvisel – és fordít le konkrét, gyakorlatban működtethető struktúrákra -, melyek irányítottan alakítják az együttműködést annak érdekében, hogy a folyamatok a minőségi oktatás mindhárom kritériumának megfeleljenek. Így rendszere túlmutat a kezdeti szándékon: ma már nem csak egyetlen eszközzel (mozaik) rendelkező általánosan is értelmezhető szemlélet, hanem olyan tevékenységsorozat, mely a napi gyakorlat szintjén képes a valódi inkluzív rendszer működtetésére. A tevékenységsorozatot összefoglalóan együttműködő tanulásnak nevezzük. Fontos tudni, hogy együttműködő tanulásról csak akkor beszélhetünk, ha konkrétan leírható és megvalósítható, gyakorlati alapelvekkel segített, demokratikus együttműködési tevékenyégről van szó. (Arató-Varga 2006) Az alábbiakban felsorolt alapelvek (pillérek) minél nagyobb számú együttes megjelenése jelent biztosítékot a valódi együttműködésre.

« Előző | Következő »