Összefoglalóan elmondható, hogy az inkluzívvá váló oktatási környezet gyakorlati megvalósulása során a folyamatok egyre több szegmensében és minden résztvevője között érvényesülnek a kooperativitás alapelvei. Ez gyakorlati eszközökkel biztosítja az inkluzivitást abból a célból, hogy a társadalom intézményeinek (így az iskolai nevelésnek) szemléletében megjelenő háromirányú elvárás (egyéni sikerek, az egyes közösségek fennmaradása és a társadalom fejlődése) egységében legyen képes megvalósulni.

Oktatási szempontból látható, hogy az inkluzív nevelés olyan intézmény kialakításában, fenntartásában és folyamatos fejlesztésében érdekelt, ahol a diák sikeres befogadása pedagógiai eszközök segítségével címkézés és kategorizálás nélkül is megvalósul, elérve ezzel a demokratikus társadalom alapeszméinek megvalósulását, mintát adva a társadalmi inklúzióhoz. Az inkluzív – minőségi – oktatási környezet pedig elképzelhetetlen azon szemlélet érvényesülése nélkül, ahol értékként építik fel a közösen befogadó rendszert.

Mindezek a szociális befolyásolás valamennyi szintjére hatnak az esélyegyenlőség és méltányosság megvalósítása érdekében. (Kelman 1997) Vagyis azt a hatásrendszert mozgósítják, amely a szociális kapcsolati hálóban az emberek között kialakul.

A hatalmi befolyásolást a különböző jogszabályok biztosítják (egyenlő bánásmód törvény, oktatási törvény 66 §.); ez azonban láthatóan még nem elegendő. Amennyiben külső kényszer marad az egyenlő hozzáférés biztosítása közös térben, úgy a hatalom szereplőinek vagy elvárásainak változása semmissé teszi az addig elért esélyeket.

Szükséges az érzelmi azonosulást (illetve attitűdváltást) is segíteni a társadalom valamennyi tagjában, vagyis annak az attitűdnek a beágyazását, mely gazdagító pozitívumként látja a sokszínűség együttélését. Az attitűd kialakulásához vezet a különböző kultúrák együttműködésének minél több területen történő támogatása, mely során szerzett sajátélmények épülhetnek be a személyiségbe.

Ezzel párhuzamosan zajlik az esélyegyenlőség és a méltányosság szemléletének és gyakorlatának interiorizációs folyamata, melyet elsősorban az inkluzív rendszer fent részletezett sajátosságai mentén lehet elérni.

Így megteremthető a társadalom valamennyi tagja számára az esélyegyenlőség a közös részvétel biztosításával, és a méltányosságot (az egyenlő hozzáférés érdekében) a személyre szabott tartalmi keretek között, inkluzív környezetben.