Aki gyermekként egy bonyolultabb kirakós játékot utasít el, az érettebb fővel akár életre szóló lehetőségeket is eltaszíthat magától. Ennek igazolására egy ázsiai kísérletet elevenítek fel.

A Hongkongi Egyetemen minden angolul történik. Az órákat angolul tartják, a szöveggyűjtemények, kötelező olvasmányok nyelve szintén az angol. Néhány hallgató azonban nem rendelkezik a megfelelő angol nyelvi képességekkel ahhoz, hogy tanulmányait sikeresen tudja folytatni - ezért ésszerű volna számukra valamilyen gyors, segítséget kínáló megoldás.

Esetünkben, mikor a gólyák megkezdték első tanévüket, mi, a kísérletet lefolytatók tudtuk, kik azok a hallgatók, akiknek szüksége lenne angol nyelvtudásuk fejlesztésére. Megkérdeztük tőlük: „Amennyiben a tanszék felajánlana egy angol nyelvi készségeket fejlesztő kurzust, felvenné?" A már leírt módon tudati beállítódásaikat is mértük. Később megnéztük, ki jelentkezett a kurzusra. A termékeny tudatú hallgatók egyértelműen igent mondtak az ajánlatra, a rögzült tudatúak azonban nem igazán érdeklődtek a felajánlott lehetőség iránt.

Abban a tudatban, hogy a siker és a tanulás között szoros összefüggés tételezhető, a termékeny tudatúak kapva kaptak a felkínált lehetőségen. A rögzült tudatúak azonban nem akarták felvállalni hiányosságukat - ehelyett, csupán azért, hogy rövidtávon okosnak érezhessék magukat egyetemi karrierjüket is képesek voltak kockára tenni. Így lehetséges, hogy a rögzült tudatú személyek nem-tanulókká válnak.

A rögzült tudat számára a képesség önmagában, tanulási folyamat nélkül létezik. Végül is ha van, akkor van, ha nincs, akkor nincs - ez a hozzáállás minden kísérletünkben kimutatható. A hatvanas években járta egy mondás, miszerint „Válni valamivé jobb, mint valamilyennek lenni". Véleményem szerint az iskola is azért létezik, hogy a diákok tanulhassanak - nem azért, mert már mindent tudnak.