Tehát a megfelelő tudati beállítódás által bárki sikeres lehet? Minden gyermek egyenlő eséllyel indul? A második kérdésre a válasz: nem - vannak különbségek. Ellen Winner²⁹ Tehetséges gyermekek című könyvében csodagyerekek bámulatos történeteit írja le. Beszámolója szerint ezek a gyerekek kiemelkedő képességekkel születnek és szinte megszállottan érdeklődőek. Hajthatatlan kíváncsiságukból fakadóan folyamatosan elfoglalják magukat e kívánságaik kielégítésével, miáltal lenyűgöző mértékű műveltségre tesznek szert. A Winner által leírt csodagyerekek közös jellemzője, hogy folyamatosan újabb feladatok megoldására vágynak.

Legtöbben azt hiszik, hogy az adottság maga a tehetség. Ami azonban a tehetséget táplálja, az a folytonos, véget nem érő kíváncsiság és a kihívások keresése. Értelmezhető a tehetség beállítódásként? Legyünk bár csodagyerekek vagy átlagos képességűek, mindannyian érdeklődünk valami iránt, melyben tehetségesekké érhetünk. A megfelelő beállítódással és a tanári munkával a tanulók többsége sokkal többre lenne képes, mint gondolnánk.

Los Angeles egyik leggyengébb oktatási intézménye a Garfield Középiskola volt. A tanulók kirekesztettek, a pedagógusok kiégettek - Jamie Escalante és Benjamin Jimenez azonban ezeket a mexikói származású, nagyvárosi diákokat sikeresen oktatták főiskolai szintű matematikára. Termékeny tudatú pedagógusként azt a kérdést tették fel, hogyan tudnák diákjait tanítani - nem pedig azt, hogy taníthatóak-e egyáltalán bármire is ezek a fiatalok. Azon tűnődtek, hogyan tudnának leghatékonyabban tanulni diákjaik, nem azon, hogy tudnak-e tanulni egyáltalán.

Ezek a fiatalok nem egyszerűen tanulták a matematikát, hanem a legjobb eredményeket érték el a megfelelő korú amerikai diákok közt. A legtöbb garfieldi tanuló sikeresen bejutott felsőoktatási intézményekbe, holott az Egyesült Államok egész területén mindez csupán néhány száz mexikói származású amerikai fiatalnak sikerül. Mindez azt jelenti, hogy rengeteg az elpazarolt intelligencia csupán amiatt, hogy a pedagógusok alábecsülik tanítványaik képességeit.

Többnyire, ha egy diák osztályt ismétel vagy lemarad, csökkentett mennyiségű tananyagot tesznek elé, mondván, hogy többet úgysem képes megtanulni. Ez az elgondolás a rögzült tudat eredménye: ezek a tanulók nehézfejűek, ezért alapvető dolgokat kell beléjük sulykolni újra és újra. E felfogás következményei lehangolóak: a tanulók úgy ismétlik az adott évfolyamot, hogy semmivel sem tanulnak meg többet második alkalommal, mint az előző évben.

Marva Collins Chicago belvárosában működő állami iskolák bukott másodikosait gyűjtötte össze, hogy zseniként bánjon velük. A gyerekek többsége a „tanulási nehézséggel küzdő", „retardált", „emocionálisan zavart" hivatalosan deklarált címkéket viselte magán. Láthatóan mindannyian apatikus állapotban voltak. Sehol egy csillogó szempár vagy egy reménysugár a tekintetekben.

A gyerekek a legelemibb olvasókönyvvel kezdték a tanévet, s júniusra Arisztotelészt, Shakespearet, Dickenst és Poet olvasták. Mikor Collins saját iskolája beindult, egy helyi újságíró látogatta meg növendékeit. Meghökkenve tapasztalta, hogy négyévesek (! szerk.) bonyolult betűzésű szavakból alkotnak írásban mondatokat, másodikosok idézik Kiplinget. Az újságíró látogatását megelőzően egy gazdag külvárosi középiskolában járt, ahol sok tanuló nem hallott még Shakespeare-ről. „Na, ne!" - kiáltott fel ezt hallván egy Collins-növendék- „Úgy érti, hogy azok a gazdag gimnazisták nem tudják, hogy Shakespeare 1564-ben született és 1616-ban hunyt el?"

Collins diákjai rengeteget olvastak - figyelmesen és elmélkedve, még a nyári szünidőben is. Egyikük, aki „retardált" hatévesként került a tanárnőhöz négy évvel későbbre 23 könyvet olvasott el - többek közt a Jane Eyre-t. Mikor a három-négyévesek Daidalosz és Ikarusz történetével ismerkedtek, az egyik csöppség kijelentette: „Tanárnő, ha nem tanulunk és dolgozunk keményen, ikaruszi útra léphetünk, ami a semmibe vezet!" Az újságíró beszámolója szerint a diákok túlfűtött vitákat folytattak a Machbetről is...

Alfred Binet meggyőződése volt, hogy képesek vagyunk megváltoztatni elménket. Ez nyilvánvalóan igaz. Akár az állami szintvizsgák eszközeivel, akár széleskörű tudásuk közvetlen megtapasztalása által minősítjük Collins tanítványait, egyértelmű, hogy jelentős mértékű változáson mentek keresztül.

Benjamin Bloom (1913-1999),³⁰ a kiváló kutató 120 kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyt vizsgált: hangverseny-zongoristákat, szobrászokat, olimpiai úszóbajnokokat, világklasszis teniszezőket, matematikusokat, neurológus kutatókat. Legtöbbjük tanulmányaik megkezdéséig átlagos gyermek volt, nem mutatkoztak rajtuk a tehetség egyértelmű jelei. Még korai serdülőkorban sem lehetett volna megjósolni jövőbeli teljesítményüket az akkor rájuk jellemző képességszint ismeretében. A vizsgált személyek támogató környezetük mellett kizárólag folyamatos motiváltságuk és odaszántságuk eredményeként hoztak létre csúcsteljesítményt.

Csupán azért, mert néhányan képesek egy adott feladatot gyakorlás nélkül vagy kis felkészüléssel elvégezni, nem állíthatjuk, hogy mások nem tudják ugyanazt a feladatot - akár jobb színvonalon is - némi gyakorlással megoldani. Ez a megállapítás azért rendkívül fontos, mert a legtöbb rögzült tudatú személy meggyőződése, hogy mindenkiről már egészen ifjúkorban eldönthető, miben tehetséges, s mit hozhat számára a jövő.

Bloom 40 év intenzív iskolai tanulással kapcsolatban végzett kutatása végén azt a következtetést vonta le, hogy: „ha valaki a világon képes valamit megtanulni, azt csaknem mindenki képes megtanulni, amennyiben a tanuláshoz elsődlegesen szükséges feltételek folyamatosan biztosítottak számára." Ez a megállapítás figyelmen kívül hagyja a gyermekeknek azt a 2-3 százalékát, akik súlyos fizikai károsodással élnek, illetve azt az 1-2 százalékot, akik a csodagyerekek kategóriájába tartoznak. A fennmaradó 95-98 százalék esetében azonban Bloom megállapítása érvényes

29 A Bostoni Egyetem pszichológia professzora, a Harvard Project Zero programjának tapasztalt munkatársa - ez utóbbi területen Howard Gardner kollégája. (szerk.)
30 Neveléstudós, a pedagógiai pszichológia kiváló huszadik századi egyénisége. Neve leginkább a pedagógiai célok megfogalmazását, valamint a mérési-értékelési folyamatot megkönnyítő taxonómiáról ismert.