Esélyegyenlőség a hazai oktatásügyben

A roma/cigány társadalom és az iskola ellentmondásos viszonyának talán legfőbb releváns sajátossága, mely az érintettek oktatásügyben meglévő relatív sikertelenségének oka, hogy e közegben a felnőttek iskolázottsága alacsony, s eredeti kultúrájukból hiányzik az írásbeliség (Forray-Hegedűs 2003:87). E sikertelenség azonban mindkét érintett fél szemszögéből eltérő értelmezést kap, hiszen az iskola szempontjából a roma/cigány gyerek az, aki „rendszerint problémás, nehezen nevelhető, fegyelmezetlen, aki nehezen alkalmazkodik az iskola rendszabályaihoz. A cigányok szempontjából viszont az iskola nem viselkedik adaptív módon, az általa közvetített tudás gazdasági és szociális téren egyaránt irrelevánsnak látszik" (Forray-Hegedűs 2003:95).

A közoktatás különböző szintjeit áttekintve (Forray 1999) azt láthatjuk, hogy a tárgyalt etnikum hátránya már az óvodáztatáskor kimutatható. Az óvoda a rendszertudat, az időkezelés, a rutinok elsajátításának terepe, azon készségek és képességek kibontakoztatásának színtere, melyek az iskolába lépés, az iskolaérettség előfeltételeit jelentik. Amennyiben a kisgyermek szülei ennek jelentőségét nem ismerik fel - s a fent idézetteket alapul véve, hogyan is lenne elvárható tőlük, hogy ezt tegyék -, a gyermek iskolai hátrányai már az arra felkészítő szakaszban megkezdődnek.

E gyermekek már a beiskolázáskor is kimutathatóan nagy arányban kerülnek „speciális iskolákba" (Radó 2007), s a pubertáskor idejére drasztikusan lecsökken a roma/cigány tanulók száma az általános iskolákban (Forray 1999). Akiknek mégis sikerül eljutniuk megközelítőleg a megfelelő korban a befejezett nyolcadik osztályig, azok többsége a szakképzésbe áramlik. Ez önmagában nem lenne probléma, hiszen egy hagyományos struktúrájú társadalomban szükség van a szakképzett munkaerőre, napjainkban azonban már közismert tény, hogy - nem csupán hazánkban, hanem világszerte a fejlett országokban mindenütt - a GDP jelentős részét a szolgáltatások adják, s azon szakmák megszerzése, melyeknek későbbi gyakorlása kedvező piaci státuszt biztosít, többnyire zárva marad a roma/cigány származású munkavállalók előtt.

Érettségit adó középiskolába - melynek jelentősége napjainkban a transzlációt figyelembe véve igen csak visszacsúszóban van, s munkaerő-piaci értékét tekintve egyre inkább a néhány évtizeddel ezelőtti befejezett nyolc általános iskolai osztály végzettséggel válik egyenértékűvé - a roma/cigány tanulóknak csupán csekély hányada jut el: a cigányság oktatásán belül az egyik legneuralgikusabb pont a középiskolai továbbtanulás kérdése.

Az oktatási rendszer intézményi reformját tekintve megállapítható, hogy a különböző típusú középfokú oktatási intézményekben tanulók száma 1992/1993-ig nőtt, azóta enyhén csökkenő tendenciát mutat. A gimnazisták és szakközépiskolások száma csaknem kétszeresére duzzadt, a szakiskolákban tanulóké pedig közel felére csökkent (v. ö. 4. ábra).

Az 1. táblázat mutatói jelzik, hogy - amint azt dolgozatom bevezető fejezetében (1.2.) már hangsúlyoztam - míg 1993-ban a roma fiatalok 62%-a volt jelen az iskolarendszerben 18 évesen, ez az arány 2003-ban 44%-ra csökkent. Eközben az országos továbbtanulási arány 91%-ról 96%-ra nőtt, azaz 1993 és 2003 között megdöbbentő mértékben romlott a roma fiatalok továbbtanulási esélye, miközben az országos arányok javultak. Az 1. táblázat és az 4. ábra együttes értelmezése rámutat a középiskolás korú cigány népesség szomorú valóságára: a leszakadás, a társadalmi különbségek újratermelődése nem szűnt meg, hanem növekvő tendenciát mutat a rendszerváltás óta.

Az érintettek felsőoktatási mutatóira rendkívül erős regionális eltérés jellemző, általánosságban elmondható, hogy a felsőoktatásba bekerülő roma/cigány hallgatók életkora jóval meghaladja a többségi társadalom hallgatóinak életkorát (Forray 2003). Míg a budapesti roma/cigány származású fiatalok mintegy 16%-a (!) szerez diplomát (Babusik 2007) - nyilvánvalóan a főváros vonzása miatt -, addig országos viszonylatban csupán empirikus tapasztalatok alapján állíthatjuk, hogy a főiskolai/egyetemi szintű képzésekben javuló tendencia - de még így is 5% alatti roma/cigány hallgatói reprezentáció becsülhető.

Ugyanekkor a Pécsi Tudományegyetemen létrejött kezdeményezés követői még gyermekcipőben járnak (Cserti Csapó 2008), és sajnálatos módon a roma/cigány népismerettel, kultúrával, társadalomismerettel kapcsolatos stúdiumokra az ország különböző felsőoktatási intézményeiben a többségi társadalom hallgatói részéről igen csekély érdeklődés mutatkozik (Hammarberg 2008). Ez az érdektelenség véleményem szerint további komoly társadalmi veszélyforrást jelző mutató.

A fentebb említett társadalmi és oktatási egyenlőtlenségek között jellemző hazai viszonyok - a vizsgált országok között hazánkban hat a legerősebben a családi háttér a tanulók teljesítményére (OSI 2004) - keletkezésének számos oka definiálható. A legfontosabbak ezek közül az egyéni tanulási mintákhoz nehezen alkalmazkodó, differenciálatlan pedagógiai gyakorlat, az elitista műveltségkép pedagógusok körében uralkodó kizárólagossága, az oktatási intézmények között fennálló beiskolázási verseny, az ellensúlyok nélkül érvényesülő korai szelekció, a roma/cigány tanulókkal szembeni előítéletes, sztereotip beállítódások, s az össztársadalmi szinten jellemző rendkívül alacsony részvételi arány a munkaerő megújítását célzó felnőttképzésben (Radó 2007).

A hazai közoktatás „méltányosság profilja" a szociális státusz, a lakóhely, az etnikai, nyelvi háttér, a korlátozott személyes képességek, valamint a nem dimenziói mentén térképezhető fel. Az etnicitás dimenziójának oktatási eredményekre gyakorolt hatása hatalmas mértékű változó. A speciális intézményekbe, osztályokba utalt roma/cigány származású gyerekek aránya ötszöröse a többségi társadalomból ide érkezőkének. Az elmúlt másfél évtizedben hatszorosára nőtt azon iskolák száma, melyekben a roma tanulók aránya meghaladja a 80%-ot. A - roma/cigány származású gyermekekkel aránytalanul felülreprezentált - sajátos nevelési igényű tanulók korlátozott személyes képességei az oktathatóságra közepes, gyengülő hatással vannak (Radó 2007).