Bármely társadalmi kategorizáció elválaszthatatlan része a sztereotipizálás, az egyének által létrehozott általánosítások. Ezen általánosítások társadalmivá akkor válnak, ha egy társadalmi csoporton belül sokan osztják azokat (Asante-Gudykunst 1989).

A szociálpszichológia jeles képviselői hasonló módon vélekednek a sztereotípiák kialakulásának természetéről, azok szükségszerűségéről, előnyeiről, s veszélyes, torzító voltáról egyaránt. Egy klasszikus definíció szerint „a sztereotipizálás annyit jelent, hogy a csoportba tartozó bármely egyénnek hasonló jellemvonásokat tulajdonítunk attól függetlenül, hogy a valóságban mennyire különböznek a csoport tagjai egymástól" (Aronson 1992:235). Szociálpszichológiai értelemben ez nem szükségszerűen negatív jelenség, hiszen segíti a világban történő tájékozódásunkat, a személyészlelésünket. E mechanizmus veszélye abban rejlik, hogy a bennünk élő sztereotipikus képek torzítóak is lehetnek, s ez esetben gátjaivá válnak személypercepcióinknak. Utóbbi jelenség különösen az etnikai sztereotípiák kialakulásának esetében kritikus, ha azok mérhetetlenül nehezen megváltoztatható előítéletességgel járnak együtt.⁷

Vizsgálataim tárgykörében említést érdemelnek a burkolt személyiségelméletek, melyeket úgy határozhatunk meg, mint „felhalmozott hipotéziseink és elvárásaink összességét arról, hogyan szerveződnek az emberi tulajdonságok és jellemvonások" (Forgas 1989:49). Azaz, bizonyos tulajdonságok meglétéből olyan személyiségjegyek meglétére következtetünk, melyek adott esetben nem az észlelt személy vagy csoport valódi jellemzői, hanem az észlelő kognitív konstruktumait képezik.

A Neményi (2007:85-86) által vázolt logika mentén könnyen megérthetjük azokat a folyamatokat, melyek a kisebbségi identitás főbb összetevőit írják le. A sztereotípiák jellemző veszélye az illuzórikus korreláció, mely a kisebbséghez tartozó személy és a deviancia között irreális módon feltételez összefüggéseket (Hamilton 1984). Ilyenkor az észlelő egy adott etnikumhoz tartozó személyt már attól deviánsnak tart, hogy az érintett személy egy bizonyos etnikum tagja. Oktatásügyi vonatkozásban is tetten érhető e mechanizmus: a roma/cigány fiatalok aránytalanul magas reprezentációja a sajátos nevelési igényű gyermekek körében (Havas 2008:129).

Az iskolai sikertelenségek másik szociálpszichológiai magyarázata lehet a sztereotípia-szorongás (Steel-Aronson 1995), mely az önmagát beteljesítő jóslat törvényszerűségei alapján működik, s a kisebbséghez tartozó tanulót negatív irányban determinálhatja. Szintén nyomon követhető iskolai környezetben a stigma-tudatosság (Brown-Lee 2005). E jelensége legnagyobb veszélye, hogy az etnikai kisebbséghez tartozók számára alacsony teljesítményük önigazolására szolgálhat, s ezáltal meglévő stigma-tudatosságuk szintjét tovább erősítheti.

7. Analitikus megközelítésben értelmezi a sztereotípia fogalmát a szociálantropológia is, amennyiben az „egy csoport kulturális sajátosságaira utaló, egységesített nézetek kialakítására és következetes alkalmazására utal" (Eriksen 2008:42).