Az 1960-as évek elején a gazdasági regeneráció és növekedés, továbbá a társadalmi stabilizáció folyamatát meghatározó kérdések kerültek a nemzetközi szervezetek programjainak a középpontjába. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) az 1948-ban meghirdetett egyetemes emberjogi nyilatkozat alapján számos fontos szakmai szervezet munkájára alapozva, kifejezetten az UNESCO tevékenységébe ágyazottan az oktatás, a tudomány és a kultúra világát igyekezett modernizálni, megújítani. Ennek keretében az UNESCO-tagországokban a felnőtt korú lakosság oktatáshoz, képzéshez való jogának kiterjesztésével, a felnőttek modern iskolájának (a második esély iskolájának) felvirágoztatásával egy időben a már korábban megjelenő, a folyamatos, életen át tartó nevelési, tanulási tevékenységet megalapozó és megerősítő koncepciók felhasználásával, megújításával új fázisba lépett az a folyamat, amelyet a neveléspolitika, a neveléselmélet a permanens nevelés fogalmával (permanent education, éducation permanente) hoz összefüggésbe. Ezt a folyamatot, melyet az UNESCO 1960-ban a montreali Felnőttoktatási Világkonferencián indított útjára, a Paul Lengrand és munkacsoportja által szerkesztett 1965-ös kötet részletezi.¹⁰

¹¹ Csoma, Gyula (1983, 1996): Az iskolai felnőttoktatás szerepvállalása. In Andragógia, 1. sz. 51-63. old., valamint dr. Koltai Dénes (szerk.): Andragógiai Olvasókönyv, PTE FEEFI, 185-205. old.