6. Ökológiai szemlélet a középkori és a reneszánsz kultúrában
A Biblia Prédikátor Könyvében olvashatjuk: „Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez (…), ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.”(3. 19) Az idézet éppenséggel nem az ember kiváltságos helyzetéről beszél a Teremtésben, hanem egyenrangú élő társakról a természet rendjében. Kölcsönös kapcsolatukban egyik sem magasodhat a másik fölé, kérdéses az is, hogy az ember lelke az égbe jut, az állatoké pedig a föld alá. A Biblia ezen része kétség kívül archaikus szemléletű, ahol a természet ciklikussága alapvető.
Az Ószövetség szövegeiben a fenti, az élőlényeket egymás mellé rendező felfogás helyett inkább az Úr képére formált ember és az ő többi élőlény feletti uralma hangsúlyos. Megteremtetik az emberiség számára a kies környezet, az Éden, benne a jó és rossz tudás fája a tilalommal és annak megszegéséből eredő következménnyel, a halállal. [31] Amennyiben a szövegeket az ókori görög harmónia és egyensúly viszonylatában szemléljük, akkor a természetes világ feltűnő leértékeléséről, alacsonyabb rangjáról beszélhetünk még akkor is, ha tudjuk, hogy a Közel-Kelet ókori héber irodalmának sajátosságait tükrözik. Szinkronikus összefüggések vonatkozásában az előző fejezetben két ettől eltérő felfogásmód filmbeli megformálását elemeztük. A keleti kultúrák a természetet önértéke miatt tisztelik, az ember ciklikus időfelfogása értelmében nem ismeri a kezdet fogalmát, s hozzátartozónak érzi magát a bioszférához, a nagyobb univerzumhoz. A görög hellenizmus idején már megfigyelhető az elkülönülés, a függetlenedés a környezeti adottságoktól anélkül, hogy a kultúrát meghatározó harmóniaeszmény felbomlott volna. A keresztény középkor bibliai tanításon alapuló szemlélete a lineáris idő kezdetét a Teremtéshez köti, amelynek során a földből vétetett ember kiemelt uralmi státuszba kerül a többi teremtett élőlény fölött.
A zsidó-keresztény kultúra antropocentrikus jellemzője az Ószövetség első emberpárjának történeteitől kezdve Jézus születéséig és cselekedeteiig sokféle összefüggésben megmutatkozik. Legjelentősebb a természet és az ember szétválasztása, s e dualizmus alapjának tekintett isteni akarat szerinti emberi célokra felhasználható, kihasználható élő világ. Az antikvitás természeti helyekhez, dolgokhoz köthető animizmusát a szentek kultusza váltja fel, akik emberi mivoltuk miatt érdemelnek figyelmet. Ők azok, akik közvetlenül létesítenek kapcsolatot a mennyekkel, és általuk a transzcendencia megtapasztalhatóvá válik. „Megerősítést nyert az ember evilági spirituális monopóliuma, és leomlottak a természet kizsákmányolására vonatkozó régi tilalmak.”(White Jr. 2005. 173) Ez a pozíció egyértelművé akkor lesz a Biblia szerint, amikor az Úr szövetséget köt Noéval az egyetlen igaz ember és családja, valamint az összes élőlényből egy-egy hím és nőstény életben maradásáról. Az özönvízzel történő megtisztulás után ígéretet tesz az Úr, hogy nem átkozza meg többé a földet az ember gonoszsága, erőszakossága miatt. [32]
A nyugati keresztény szemlélet középkori összefüggéseinek felvázolásakor fontos szerepet kell tulajdonítani a technológia fejlődésének. Egyetlen példa elegendő annak alátámasztására, hogy a környezet adottságaiban gyökerező technikai újítás hogyan változtatja meg a földhöz való viszonyt és a kizsákmányoló magatartás megjelenését. Az ökológiai válság gyökereit a zsidó-keresztény nyugati hagyománykörben kutató White Jr. leírása szerint a Kr. u. VII. század második felében az észak-európai parasztok az éghajlat és talaj miatt új, hatékonyabb ekefajtát alkalmaztak. Mivel a szántás minősége jobb lett, és nagyobb erőkre volt szükség, ezért már nem az önellátás családi rendszere határozta meg a föld elosztását, hanem a gép teljesítménye. Alapjaiban megváltozott a modern technológia térhódítása nyomán a parasztság termőföldhöz való viszonya. [33]
A másik, a görög keleti kereszténység nem technológiai újításokkal, hanem a hitről való másfajta gondolkodásával különül el a nyugatitól. Teológiájukban a világos gondolkodás az üdvözítő, az elmélkedés intellektuális folyamata nyomatékos. A latin műveltség a morál és a helyes emberi magatartás összefüggésében szemléli a cselekvés, a bűn és az üdvözülés kérdését, mert: „Minden erkölcs alapja Isten törvénye. Ami ezzel ellenkezik, az bűn” [34] Uniformizáló holizmusa értelmében minden lény, minden egyén a teremtés nagy egészéhez tartozik, az abszolút transzcendencia alá tagozódik. Az ember kettős hierarchikus függőségi rendszerben él. Egyrészről közösségekhez tartozik: család, falu, egyház tagja, és alávetett Isten akaratának, kegyelmének. Másrészről Isten képmására teremtettként, gondolkodó lényként magasabb rangú a neki alávetett természetnél.
Isten és a teremtett világ kapcsolatának viszonyairól olvashatunk a középkor bölcselőinek írásaiban. Augustinus (Szt. Ágoston, 354–430) Vallomásaiban éles hasadás mutatkozik a lélek, a test és a természeti világ között. Aquinói Tamás (1225–1247) kiterjeszti az isteni tervet, s annak részeként fogalmazza meg a természetre vonatkozó elveket, meglátásait.
Lelki forradalmárnak titulálja és az ökológusok védőszentjének tekinti White Jr. (2005. 176) Assisi Szent Ferencet (1181/82-1226), aki az ember uralmát a teremtmények egyenlőségének felfogásával kísérelte meg helyettesíteni. Az uralkodó keresztény szemlélet helyett nyújtott alternatívát azzal, hogy a természetet nem különítette el a többi élőtől, nem tekintette az isteni képmás hordozóját, az embert magasabb rangúnak. Bensőséges, baráti módon szólt az állatokhoz, különösen azokat részesítette figyelemben, amelyek gyengébbnek bizonyultak a többiekkel szemben, vagy a ferencesek aszketikus életvitelének, erkölcsének valamiféle jelképei lehettek.
A középkor szigorúságát a reneszánsz kultúra és művészet oldotta fel. Toscana vidékén a XV. században kibontakozó újjászületés az antikvitás felélesztésével tudatosan fordul el az uralkodó szemlélettől. A görög-római művészet, a természet és az ember földi élete, örömei kerülnek a figyelem középpontjába. Az ember megváltozott viszonyát a környezetéhez a polgárság közösségeinek fejlődése, az egyén önállósodása, az alkotó szubjektum kiemelkedése eredményezi. A megismerés, az érdeklődés a teológiai kérdésektől fokozatosan a természettudományos ismeretek, az ember anatómiája, a természeti törvények működése felé fordult. De még nem beszélhetünk a középkori felfogáson való túllépésről, inkább egyfajta átitatódásról az új értékrenddel, ami főként a tudomány, a művészet, a kultúra magasabb szintjein érvényesült. Egy igazi reneszánsz személyiség a tudomány és a művészet ágait egyaránt művelte, mint azt például Leonardo da Vinci tette.
A humanizmus elnevezéssel illették a tudósok megnövekedett érdeklődését az antik műveltség iránt, amely új együttélési viszonyokat teremtett, új nevelési elveket valósított meg. Embereszménye a sokoldalúan művelt, a világ jelenségei iránt nyitott, fogékony ember képét vázolta fel. Antropocentrikus szemléletmódja szerint az egyre öntudatosabbá váló egyén kiemelkedik közösségéből, a művész az ismeretlenségből, s büszke lesz teljesítményére. A testi-lelki létezés teljességére, az egyéni önállósodásra való törekvés, egyszóval az individualizáció a reneszánsz idején fontosságát azzal jegyzi, hogy kialakul az autonóm személyiség és megszerveződik a nemzetállam (lsd: Erasmus, 1958; Morus,1989).
A görög bölcselők írásainak eredeti nyelven történő tanulmányozása során a természet fogalma ismét előtérbe került, s vele együtt a törekvés, hogy tisztázzák vele való viszonyukat. Műalkotások témáiként és mércéjeként egyaránt megjelent a natúra. Az antik szépségeszmény, az arányrend felélesztésével a művészek szembeszállnak a gótikus mesterkéltséggel, az új stílust a természetes harmónia, az emberi test és környezetének kapcsolata jellemzi.
A humanizmus szelleme nyomán megszületik a skolasztikával szemben az újplatonizmus. Platón művei alapján nem túl szigorú gondolkodásmód alakult ki, s a filozófia kevésbé absztrakt, az életformától nem távoli párbeszéd keretében nyilvánult meg. Az életszerűséghez közelítő elmélet jól illeszkedik a reneszánsz kultúra és művészet értékeihez, eszméihez, ugyanakkor nem szakít a keresztény tanítással sem, azaz a szellem magasabbrendűségével az anyaggal szemben. A kor olyan kiváló tudósok, művészek kibontakozását eredményezte, mint Pico della Mirandola, Rotterdami Erasmus, Francois Rabelais, Morus Tamás. Gondolataik európai elterjedéséhez a XV. század közepétől nagy mértékben hozzájárult Gutenberg könyvnyomtatása.
A tudomány és a művészetek átalakulása mellett a gazdasági rendszer és a hétköznapi élet struktúrája is megváltozott. A mezőgazdaság jelentősége kiemelkedő, hiszen a földből élt a népesség jelentős százaléka, amit a kézművesség, manufaktúraipar egészített ki. A technikai eszközök fejlesztése, a talajművelés fejlődése, az időjárási és talajviszonyok figyelembe vétele a termelékenység növelésére irányult, fellendült az urbanizáció, a kereskedelem. Különösen nagy jelentőségű volt a nagy földrajzi felfedezések nyeresége többféle értelemben, Spanyolország és Portugália gazdasági hatalma megnőtt. Felgyorsultak az ipari átszerveződés folyamatai, a munka differenciálódott, az egyén szakmunkára specializálódott. A hétköznapi életben is bekövetkezett változások hatással vannak az ökológiai feltételekre, szemléletre, tudományos kutatásra. Ez az időszak a modern természettudományok kialakulásának kora, amikor megindul a specializáció és az ókortól ismert intuitív ökológiai szemlélet eltűnik a gondolkodásból.
Az Ószövetség szövegeiben a fenti, az élőlényeket egymás mellé rendező felfogás helyett inkább az Úr képére formált ember és az ő többi élőlény feletti uralma hangsúlyos. Megteremtetik az emberiség számára a kies környezet, az Éden, benne a jó és rossz tudás fája a tilalommal és annak megszegéséből eredő következménnyel, a halállal. [31] Amennyiben a szövegeket az ókori görög harmónia és egyensúly viszonylatában szemléljük, akkor a természetes világ feltűnő leértékeléséről, alacsonyabb rangjáról beszélhetünk még akkor is, ha tudjuk, hogy a Közel-Kelet ókori héber irodalmának sajátosságait tükrözik. Szinkronikus összefüggések vonatkozásában az előző fejezetben két ettől eltérő felfogásmód filmbeli megformálását elemeztük. A keleti kultúrák a természetet önértéke miatt tisztelik, az ember ciklikus időfelfogása értelmében nem ismeri a kezdet fogalmát, s hozzátartozónak érzi magát a bioszférához, a nagyobb univerzumhoz. A görög hellenizmus idején már megfigyelhető az elkülönülés, a függetlenedés a környezeti adottságoktól anélkül, hogy a kultúrát meghatározó harmóniaeszmény felbomlott volna. A keresztény középkor bibliai tanításon alapuló szemlélete a lineáris idő kezdetét a Teremtéshez köti, amelynek során a földből vétetett ember kiemelt uralmi státuszba kerül a többi teremtett élőlény fölött.
A zsidó-keresztény kultúra antropocentrikus jellemzője az Ószövetség első emberpárjának történeteitől kezdve Jézus születéséig és cselekedeteiig sokféle összefüggésben megmutatkozik. Legjelentősebb a természet és az ember szétválasztása, s e dualizmus alapjának tekintett isteni akarat szerinti emberi célokra felhasználható, kihasználható élő világ. Az antikvitás természeti helyekhez, dolgokhoz köthető animizmusát a szentek kultusza váltja fel, akik emberi mivoltuk miatt érdemelnek figyelmet. Ők azok, akik közvetlenül létesítenek kapcsolatot a mennyekkel, és általuk a transzcendencia megtapasztalhatóvá válik. „Megerősítést nyert az ember evilági spirituális monopóliuma, és leomlottak a természet kizsákmányolására vonatkozó régi tilalmak.”(White Jr. 2005. 173) Ez a pozíció egyértelművé akkor lesz a Biblia szerint, amikor az Úr szövetséget köt Noéval az egyetlen igaz ember és családja, valamint az összes élőlényből egy-egy hím és nőstény életben maradásáról. Az özönvízzel történő megtisztulás után ígéretet tesz az Úr, hogy nem átkozza meg többé a földet az ember gonoszsága, erőszakossága miatt. [32]
A nyugati keresztény szemlélet középkori összefüggéseinek felvázolásakor fontos szerepet kell tulajdonítani a technológia fejlődésének. Egyetlen példa elegendő annak alátámasztására, hogy a környezet adottságaiban gyökerező technikai újítás hogyan változtatja meg a földhöz való viszonyt és a kizsákmányoló magatartás megjelenését. Az ökológiai válság gyökereit a zsidó-keresztény nyugati hagyománykörben kutató White Jr. leírása szerint a Kr. u. VII. század második felében az észak-európai parasztok az éghajlat és talaj miatt új, hatékonyabb ekefajtát alkalmaztak. Mivel a szántás minősége jobb lett, és nagyobb erőkre volt szükség, ezért már nem az önellátás családi rendszere határozta meg a föld elosztását, hanem a gép teljesítménye. Alapjaiban megváltozott a modern technológia térhódítása nyomán a parasztság termőföldhöz való viszonya. [33]
A másik, a görög keleti kereszténység nem technológiai újításokkal, hanem a hitről való másfajta gondolkodásával különül el a nyugatitól. Teológiájukban a világos gondolkodás az üdvözítő, az elmélkedés intellektuális folyamata nyomatékos. A latin műveltség a morál és a helyes emberi magatartás összefüggésében szemléli a cselekvés, a bűn és az üdvözülés kérdését, mert: „Minden erkölcs alapja Isten törvénye. Ami ezzel ellenkezik, az bűn” [34] Uniformizáló holizmusa értelmében minden lény, minden egyén a teremtés nagy egészéhez tartozik, az abszolút transzcendencia alá tagozódik. Az ember kettős hierarchikus függőségi rendszerben él. Egyrészről közösségekhez tartozik: család, falu, egyház tagja, és alávetett Isten akaratának, kegyelmének. Másrészről Isten képmására teremtettként, gondolkodó lényként magasabb rangú a neki alávetett természetnél.
Isten és a teremtett világ kapcsolatának viszonyairól olvashatunk a középkor bölcselőinek írásaiban. Augustinus (Szt. Ágoston, 354–430) Vallomásaiban éles hasadás mutatkozik a lélek, a test és a természeti világ között. Aquinói Tamás (1225–1247) kiterjeszti az isteni tervet, s annak részeként fogalmazza meg a természetre vonatkozó elveket, meglátásait.
Lelki forradalmárnak titulálja és az ökológusok védőszentjének tekinti White Jr. (2005. 176) Assisi Szent Ferencet (1181/82-1226), aki az ember uralmát a teremtmények egyenlőségének felfogásával kísérelte meg helyettesíteni. Az uralkodó keresztény szemlélet helyett nyújtott alternatívát azzal, hogy a természetet nem különítette el a többi élőtől, nem tekintette az isteni képmás hordozóját, az embert magasabb rangúnak. Bensőséges, baráti módon szólt az állatokhoz, különösen azokat részesítette figyelemben, amelyek gyengébbnek bizonyultak a többiekkel szemben, vagy a ferencesek aszketikus életvitelének, erkölcsének valamiféle jelképei lehettek.
A középkor szigorúságát a reneszánsz kultúra és művészet oldotta fel. Toscana vidékén a XV. században kibontakozó újjászületés az antikvitás felélesztésével tudatosan fordul el az uralkodó szemlélettől. A görög-római művészet, a természet és az ember földi élete, örömei kerülnek a figyelem középpontjába. Az ember megváltozott viszonyát a környezetéhez a polgárság közösségeinek fejlődése, az egyén önállósodása, az alkotó szubjektum kiemelkedése eredményezi. A megismerés, az érdeklődés a teológiai kérdésektől fokozatosan a természettudományos ismeretek, az ember anatómiája, a természeti törvények működése felé fordult. De még nem beszélhetünk a középkori felfogáson való túllépésről, inkább egyfajta átitatódásról az új értékrenddel, ami főként a tudomány, a művészet, a kultúra magasabb szintjein érvényesült. Egy igazi reneszánsz személyiség a tudomány és a művészet ágait egyaránt művelte, mint azt például Leonardo da Vinci tette.
A humanizmus elnevezéssel illették a tudósok megnövekedett érdeklődését az antik műveltség iránt, amely új együttélési viszonyokat teremtett, új nevelési elveket valósított meg. Embereszménye a sokoldalúan művelt, a világ jelenségei iránt nyitott, fogékony ember képét vázolta fel. Antropocentrikus szemléletmódja szerint az egyre öntudatosabbá váló egyén kiemelkedik közösségéből, a művész az ismeretlenségből, s büszke lesz teljesítményére. A testi-lelki létezés teljességére, az egyéni önállósodásra való törekvés, egyszóval az individualizáció a reneszánsz idején fontosságát azzal jegyzi, hogy kialakul az autonóm személyiség és megszerveződik a nemzetállam (lsd: Erasmus, 1958; Morus,1989).
A görög bölcselők írásainak eredeti nyelven történő tanulmányozása során a természet fogalma ismét előtérbe került, s vele együtt a törekvés, hogy tisztázzák vele való viszonyukat. Műalkotások témáiként és mércéjeként egyaránt megjelent a natúra. Az antik szépségeszmény, az arányrend felélesztésével a művészek szembeszállnak a gótikus mesterkéltséggel, az új stílust a természetes harmónia, az emberi test és környezetének kapcsolata jellemzi.
A humanizmus szelleme nyomán megszületik a skolasztikával szemben az újplatonizmus. Platón művei alapján nem túl szigorú gondolkodásmód alakult ki, s a filozófia kevésbé absztrakt, az életformától nem távoli párbeszéd keretében nyilvánult meg. Az életszerűséghez közelítő elmélet jól illeszkedik a reneszánsz kultúra és művészet értékeihez, eszméihez, ugyanakkor nem szakít a keresztény tanítással sem, azaz a szellem magasabbrendűségével az anyaggal szemben. A kor olyan kiváló tudósok, művészek kibontakozását eredményezte, mint Pico della Mirandola, Rotterdami Erasmus, Francois Rabelais, Morus Tamás. Gondolataik európai elterjedéséhez a XV. század közepétől nagy mértékben hozzájárult Gutenberg könyvnyomtatása.
A tudomány és a művészetek átalakulása mellett a gazdasági rendszer és a hétköznapi élet struktúrája is megváltozott. A mezőgazdaság jelentősége kiemelkedő, hiszen a földből élt a népesség jelentős százaléka, amit a kézművesség, manufaktúraipar egészített ki. A technikai eszközök fejlesztése, a talajművelés fejlődése, az időjárási és talajviszonyok figyelembe vétele a termelékenység növelésére irányult, fellendült az urbanizáció, a kereskedelem. Különösen nagy jelentőségű volt a nagy földrajzi felfedezések nyeresége többféle értelemben, Spanyolország és Portugália gazdasági hatalma megnőtt. Felgyorsultak az ipari átszerveződés folyamatai, a munka differenciálódott, az egyén szakmunkára specializálódott. A hétköznapi életben is bekövetkezett változások hatással vannak az ökológiai feltételekre, szemléletre, tudományos kutatásra. Ez az időszak a modern természettudományok kialakulásának kora, amikor megindul a specializáció és az ókortól ismert intuitív ökológiai szemlélet eltűnik a gondolkodásból.