„Egy film cselekménye és formája nagymértékben függ attól, hogy hol, mikor és milyen körülmények között készítik el” – közli a narrátor Alain Tanner A világ közepe (Le milieu du monde, 1974) című filmjének első mondatával. A svájci rendező ezzel filmökológiai kiindulópontot választ, nevezetesen a tér, az idő és a gazdasági-politikai-kulturális környezet egymásrahatását, kölcsönös meghatározottságát. Narratív kifejezőeszközéhez a természeti képek vizualitását társítja oly módon, hogy alkotása közvetlenül ne legyen politikus, ne legyen társadalomkritikus, sem pedig esztétizáló vagy didaktikus. A kevés számú statikus beállítás és semleges képkivágás szigorú racionalizmusa a tudományos kutatás objektivitását eredményezi. Elemző látásmódja nyomán kérdések sokasága fogalmazható meg: Hogyan és mennyiben határozza meg a környezet az idő- és tértudatot (a világ közepe, ahol a vizek szétválnak, Észak és Dél felé folynak), a kultúrát, a közösség viselkedését? Mily módon és milyen mértékben tudja a természeti kép megjeleníteni mindezt? Képes-e egy adott film eszközeivel visszatükrözni egy történelmi kor természeti-társadalmi-emberi szemlélet- és gondolkodásmódját? Tanner filmjének megtekintése után a körülmények fontosságáról, meghatározó szerepéről nem marad kétsége a nézőnek.
Az általános ökologizáció eredményeképpen bontakozott ki a történeti ökológia is, amely feltárja, rendszerezi, értelmezi a környezet funkcióit a különböző történelmi korszakokban az ember-természet-társadalom interakciója során. Nem vita tárgya, hogy a múlt nagy művészeti korszakai egybeesnek a humánökológiai gondolkodás változásaival, s a műalkotások ezen átalakulások lenyomatai. A tér-idő struktúrájához és a különböző kultúrákhoz kötött vizsgálódás forrásanyaga megegyezik a civilizáció, a művelődés, a természethez való viszony dokumentumaival. Ezek tárgyszerű elemzése, magyarázata és értelmezése a tudományok (köztük a filmtudomány) feladata. ^[4]
A hetedik művészetként számon tartott film történelme alig több száz évnél, ez mégsem akadályozza meg abban, hogy egy régebbi korszak viszonylag teljes ábrázolását nyújtsa. Főként technikai-technológiai lehetősége és meghatározottsága teszi alkalmassá a legteljesebb illúzió létrehozására, egyben ez az oka annak, hogy a művészetek között a legnagyobb mértékben függ az adott körülményektől. Tágabb értelemben ez nem behatárolt helyzetet jelent, hanem érzékenyebb, összetettebb ökológiai (ön)reflexiót. Létrejöttéhez azonban nem minden esetben és feltétlenül szükséges az adott történelmi tér-idő, a film artisztikus kifejezésmódja teszi alkalmassá a tapasztalat, ismeret, viselkedés, esztétikum, erkölcs gondolati-szemléleti megjelenítésére. A művészfilm, példának okáért képes adott témáján túlmenően ábrázolni a természettel való együttélés bonyolult viszonyát, azokat a jelenségeket, amelyek az embert társadalmilag, lelkileg, érzelmileg a környezetéhez kötik. A műfaji filmek témái és konfliktusai egy-egy érdekességet, krízishelyzetet (klímaváltozás, atomháború, járvány, földrengés, génmanipuláció, klónozás, földönkívüliek etc.) ragadnak ki, s a hatáskeltés, feszültségteremtés dramaturgiai fogásaival szórakoztatnak. A földi élet összetett összefüggései, a természetszemlélet cselekvésbeli jellemzői, a kölcsönhatások sokféleségei olyan filmekben találhatók, amelyek egyéni szerzői stílusjegyek segítségével bizonyos teljességre törekszenek, illetve a továbbélés, gondolkozás alternatív vagy új megoldását vázolják fel. A filmpéldák válogatásakor ezek a szempontok dominálnak, hiszen az ökológiai krízisjelenségek egyre több témát biztosítanak a filmműfajok számára.